3428 zenekar 12453 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2014. szeptember 8.

The Carbonfools betörés a Barba Negra Track-be

Copyright:

2014. szeptember 4 óta terjed egy biztonsági kamerák felvételeiből összeállított videó, amelyet a Barba Negra Track nevű szórakozóhely hozott nyilvánosságra. A felvételen egyértelműen a The Carbonfools zenekar négy tagja látható, ahogy a hajnali órákban a kerítésen keresztül bemásztak a szórakozóhelyre. Ezután felmentek a színpadra és videózni kezdtek, de a szórakozóhely őrei hamar tetten érték őket.

Az őrök elfogták a srácokat, de szerencsére hamar sikerült tisztázni a helyzetet, hogy nem egy „szokásos” betörésről volt szó.

„Az tény, hogy betörtünk, de mindezt csak tréfának szántuk, hiszen mindössze csak forgatni szerettünk volna, egy gerillavideót, amit a 13-i Barba Negra Track-es koncerthez szántunk volna reklámnak. Nem úgy sült el, ahogy szerettük volna. Hírtelen jött ötlet volt, utólag most már látjuk, hogy nem kellett volna.  Természetesen elnézést kérünk a hely tulajdonosaitól és az öröktől is. Megígérjük most szombaton rendes nyitvatartási időben térünk majd vissza a tett színhelyére!„

A Barba Negra Track így nyilatkozott:

- A jó viszony miatt nem teszünk feljelentést, de ha legközelebb ilyen „jó” ötleteitek támadnak, előbb egyeztessetek velünk. Találkozunk jövő szombaton!

 

 

The Carbonfools koncert
2014. szeptember 13., szombat, 19:00
Barba Negra Track (Budapest XI. Neumann János utca 2.)

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. október 28.

Bemutatja Babáját az Audiopoeta

A jó humoráról már jól ismert Audiopoeta magasra tette a mércét. Ezúttal apuka szerepben tetszeleg legújabb klipjében Belényi Mihály, és persze most sem marad el a csattanó. Tovább

2020. október 21.

Elkészült a világ legdebrecenibb videóklipje

Nagytemplom, Nagyerdő, DVSC, Tankcsapda, Roncsbár, Debreceni Egyetem. Tilla és a Tankcsapda imázsfilmeket lepipáló feelgood-klipben foglalták össze a debreceniséget a Road Movie klipsorozat legújabb részében, ami az együttes Ülj le mellém című dalához készült. Október közepén nem csak a tizedik Road Movie videóklip debütál, de a TV2-n indul a Road Movie Guide útifilm-sorozat, ahol a zenekarok mutatják be a hozzájuk legközelebb álló magyar tájakat, Tilla műsorvezetésével. Tovább

2020. október 15.

Premier! Fatal Error - Művirágok Karneválja

A részben ceglédi, részben budapesti Fatal Error zenekar 2020-ban a járvány és leállás ellenére sem hagyta porosodni hangszereit. A színfalak mögött folyamatosan dolgoznak a negyedik nagylemezükön, melynek első, egyben címadó dala a Művirágok karneválja. Tovább

2020. október 15.

Premier! Lelki küzdelmek és felkavaró érzelmek Solére új dalában

Szigeti Zsófi, azaz Solére új szerzeménnyel tért vissza előző, nagy sikerű “Köztünk Liliom” című művészi klipje után. Ezúttal egy mély és súlyos témát boncolgat. “A Hold meg én” című alkotásának minden sora az ő lelki küzdelmeiről szól, a szöveget belső vívódásai ihlették, amelyek tavaly év végére csúcsosodtak ki, mikor borderline személyiségzavarral diagnosztizálták. Tovább

2020. október 12.

Jön a Rómeó Vérzik történetének legütősebb albuma!

2020. október 15-én érkezik egy korongnyi keleti rock ’n roll - friss lemezzel rukkol elő a Rómeó Vérzik. A felvidéki kvartett ugyanis a márciustól tartó kényszerpihenő alatt sem tétlenkedett: 11 ütős rocknótát dobtak össze – ráadásul elmondásuk szerint a Szűk a tér a zenekar legerősebb anyaga a 2004-ben megjelent slágergyáros Engedd belém korong óta. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky