3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
B.My.Lake 2015

2014. szeptember 1.

Minden várakozást felülmúlt a B.my.Lake

Copyright:

Augusztus 22-én reggel 06.006 órakor hallgatott el a zene Balatonvilágoson a B.my.Lake Fesztiválon, melyet idén második alkalommal mutatott be a VOLT Produkció -és a Deadcode Produkció a Nagyon Balaton programsorozat keretein belül. A Club Aliga Üdülőközpont területén szervezett fesztiválon közel 40,000 elektronikus zenéért rajongó fiatal vett részt.

Miután év elején a hollandiai Groningenben a B.my.Lake nyerte az “Európa Legjobb Új Fesztiváljának” járó díjat a legnívósabb megmérettetésen (European Festival Awards), s ezzel felkerült a nemzetközi fesztiváltérképre, óriási érdeklődés övezte már az előkészületi munkákat is.
A szervezők (VOLT Produkció & Deadcode Produkció) fokozatosan tették közzé az idei évi programotját, amely egyértelműsítette- és egyből világossá vált, hogy: 2014-benidén még erősebb lLine uUppal rukkolnak elő, s jóval nagyobb hangsúlyt fektetnek a vizuális megjelenésre, dekorációra, színpadtechnikára, gasztro élvezetekre.

Az idén 4 naposra bővült B.my.Lake 7 színpadon, több mint 130 DJ-vel várta a techno, tech-house, minimal, electro, dnb, dubstep szerelmeseit 96 órában – megállás nélkül – és biztosan állíthatjukúgy tűnik, hogy minden hozzá fűzött “elvárásnak” elegett tett.
Az elektronikus zenei fesztivál közel 40,000 látogatót vonzott Balatonvilágosra, egyötödük külföldről érkezett a rendezvénynek otthont adó Club Aliga Üdülőközpont területére.
Nem csak hogy a műfajok legnagyobbjait vonultatta fel egy profi csapat jól szervezett munkájának köszönhetően, de bebizonyította, hogy Magyarországon igenis van létjogosultsága az ‘underground’ zenei fesztiválnak, s egy olyan űrt töltött be ez a rendezvény, amely egy olyan űrt tölt be, melyre rég áhítozott minden e-zene megszállott. 

“Napok óta százával kapjuk a köszönő leveleket és az egyöntetűen pozitív visszajelzéseket a közösségi oldalainkra, s nagy örömmel konstatáljuk, hogy a közönségben a B.my.Lake mint ‘a nyár legjobb 4 napja’ marad meg. Jó érzéssel tölt el olyan sorokat olvasni, miszerint: aki idén ott volt, az biztosra veszi jövő évi jelenésétígéri magát a jövő évben is is” – mondta el Fülöp Zoltán főszervező, a VOLT Produkció vezetője.
“A legfontosabb eredmény az, hogy a B.my.Lake második évében rászolgált arra, hogy Európa Legjobb Fesztiváljai között tartsák számon, s nem kérdés, hogy ez egy sikersorozat kezdete” – mondta el Kiss Ákos, a Deadcode Produkció vezetője.

Nem indult zökkenőmentesen a Fesztivál: egy nappal a kapunyitás előtt Danny Tenaglia fülgyulladásra hivatkozva lemondta egész estés fellépését, komoly megmérettetés feladat  elé állítva ezzel a szervezőket. Egy hasonló népszerűségű DJ szerződtetése az utolsó utáni pillanatban a legtöbb rendezvényszervezőt vélhetően komoly gondba sodorta volna.nem egyszerű feladat. A Deadcode Produkció munkatársaisSzervezők azonban kevesebb mint 24 óra alatt a világ egyik legelismertebb DJ-jét állították a B.my.Lake nagyszínpadára: magángéppel érkezett augusztus 18-án Balatonvilágosra SASHA. Nem csalódtak azok, akik bizalmat szavaztak a nulladik napnak, s beváltották jegyüket, ugyanis Sasha az utóbbi évek legjobb (itthon játszott) szettjét produkálta a B-Stage-n a fesztivál nagyszínpadán, a Deadcode pedig újra bizonyította szervezői profizmusát.
Augusztus 19-től minden program az előre meghirdetett időben került megrendezésre – egyedül DJ W!LD gépe késett pár órát, de végül ő is fellépett Levon Vincent után a “my Stage”-n.
Sem az eső, sem a szél nem riasztotta el a B.my.Lake közönségéet – 4 napon át jobbnál jobb szettekre telt meg fesztivál-terület, Balatonvilágos történelmi hagyatékú,múltú, vadregényes, zegzuúgos partszakaszán. Mindenki megtalálta a hozzá legközelebb álló zenei műfajt, aktív-és passzív kikapcsolódási lehetőséget.

“A B.my.Lake nem csupán a zene ünnepe, hanem a Balaton ünnepe is. Büszkék vagyunk arra, hogy Európa számos országából látogattak el idén a fesztiválra, s hogy a ‘magyar tenger’ egyre nagyobb médianyilvánosságot kap.”  – mondta el Lobenwein Norbert, a VOLT Produkció másik vezetője, a Nagyon Balaton programsorozat alapítója.

“Legjobbakat” kiragadni lehetetlen. Minden előadó a maximumot hozta, bátran állíthatjuk, hogy maga a B.my.Lake Fesztivál a 96 órás szettjével (azaz a 130 DJ, ahogyan egymásnak adogatták a helyet a pultban) volt a nyár elektronikus zenei Mekkája:
AGORIA, ALAN FITZPATRICK,  ME, ANDREY PUSHKAREV, BAREM, BEN KLOCK, BILL PATRICK, CALYX & TEEBEE, CYBERPUNKERS, DANIEL WILDE, DANNY AVILA,  DARIUS SYROSSIAN, DERRICK MAY, DINKY, DIRTYPHONICS, DIXON, DJ TENNIS, DJ W!LD, dOP, ELLEN ALLIEN, FIREBEATZ, GABOR KRAFT, GAISER, GREGOR TRESHER, GUI BORATTO , HEARTTHROB, HENRIK SCHWARZ, HOT SINCE 82, HOT X, JAN BLOMQVIST, JAY LUMEN, KOLLEKTIV TURMSTRASSE, LAURA JONES, LEVON VINCENT, LOADSTAR,  MAGDA, MAKJ, MARCEL DETTMANN, MARK REEVE, MATHEW JONSON, MATHIAS KADEN, MICHAEL MAYER, MODESTEP, MY FAVORITE ROBOT, NINA KRAVIZ, OLIVER SCHORIES, PAN-POT, PILLOWTALK, POLI, PROTOTYPES, REDSHAPE, SASHA CARASSI, SANFRANCISCOBEAT, SIAN, SICK INDIVIDUALS, SIS, SMOOTH, STEPHAN BODZIN, STIMMING, TALE OF US, THE ADVENT, THE MAGICIAN, TIEFSCHWARZ/ALI, TUBE&BERGER, UTO KAREM…és még nagyon sokan mások tették feledhetetlenné augusztus utolsó napjait.

Mára nem kérdés, hogy Európa Legjobb Új Fesztiválja a B.my.Lake!

Türelmetlenül várjuk a folytatást!
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2015. augusztus 24.

Sikeres volt a STRAND és a B.my.Lake

Vasárnap hajnalban ért véget Zamárdiban a STRAND - Nagyon Zene Fesztivál  és a B.my.Lake. A két nyárzáró fesztivál 131.000 vendéget vonzott a Balatonra, a MOL Nagyon Balaton keretében rendezett programokon pedig idén 600.000-en vettek részt. Tovább

2015. augusztus 19.

Ma indul a B.My.Lake!

Végre elérkezett a várva-várt pillanat, és megnyitja kapuit Zamárdiban a B.My.Lake. Ahogyan arról már többször írtunk, idén is remek line uppal rendelkezik a fesztivál. De mi az, amit semmiképpen se hagyjunk ki, ha 2015. augusztus 19. és 22. között arra járunk? Tovább

2015. augusztus 17.

GusGus-t akarjuk B.My.Lake első napján!

Az idén is remek neveket felsorakoztató B.My.Lake fesztivál, rögtön egy igazán nagy névvel nyitja meg kapuit 2015. augusztus 19-én Zamárdiban. Az Izlandi GusGus nem először jár hazánkban, sőt a Balaton parti település sem ismeretlen terep számukra. A magyar rajongók eddig egyszer sem csalódhattak az idén 20 éves csapatban! Tovább

2015. augusztus 15.

Hamarosan kezdődik Európa Legjobb Új Fesztiválja!

Már csak párat kell aludnunk, hogy elkezdődjön a harmadik B.My.Lake. Idén augusztus 19. és 22. között Zamárdiban – a fesztivál fővárosban- kerül megrendezésre. Az elektronikus zene nagyjait felsorakoztató rendezvény mindenkinek kötelező, aki él-hal a szcénáért. Tovább

2015. augusztus 13.

Sven Väth a B.My.Lake-en!

Az elektronikus zene igazi veteránja az idei B.My.Lake egyik húzóneve. Belegondolni is súlyos, de Väth immáron 33(!) éve aktív a szcénában, tehát az egyik legtapasztaltabb DJ és producer. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky