3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2014. augusztus 26.

Indul a Cseh Tamás Program!

Copyright:

A Nemzeti Kulturális Alap honlapján megjelent a Cseh Tamás Program első pályázati felhívása. Az NKA Zenei Kollégiuma olyan pályakezdő előadók és zenekarok első hang- és képfelvételének elkészítését, valamint a pályára lépést segítő kommunikáció megvalósítását kívánja támogatni, akik igazolni tudják, hogy a pályázat megjelenése előtt legalább 12 hónappal már működtek és minimum két nyilvános fellépésük volt.

A kollégium rendelkezésére álló tervezett keretösszeg 60 millió forint, amelyből pályázatonként 2 millió forint támogatás igényelhető. Pályázatot benyújtani előzetes regisztrációt követően kizárólag online, az NKA portálján keresztül 2014. szeptember 22-én éjfélig lehet.

A Cseh Tamás Program elindulását 2014. május 12-én Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere, az NKA elnöke jelentette be. Az új, magyar könnyűzenei program célja, hogy támogassa a könnyűzenei utánpótlást, és elősegítse a színvonalas produkciók fellépési lehetőségeit, külföldi népszerűsítését. A Cseh Tamás Program több alprogramból áll, amelyek lehetőséget teremtenek a könnyűzene egyes részterületeinek támogatására. A most megjelent felhívás az első alprogram megvalósulását segíti, amelyet további pályázati felhívások követnek az NKA Zenei Kollégiumánál. A program lebonyolításához rendelkezésre álló forrás az üres adathordozók után szedett jogdíjakból származó bevétel 25%-a.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

  • előadói tiszteletdíj,
  • mentor tiszteletdíja,
  • szerzői jogdíj(ak),
  • stúdióköltség és utómunka,
  • kép- és hanghordozók gyártási, anyag- és csomagolási költségei,
  • reklám- és propagandaköltség,
  • marketing- és hirdetési költség (erre a jogcímre az NKA-tól igényelt támogatás maximum 10%-a kérhető, a megítélt támogatás maximum 10%-a használható fel),
  • nyomdai előkészítés(i) munkák,
  • nyomdaköltség,
  • képfelvétel-készítés és utómunka,
  • grafikai tervezés


A pályázat benyújtásának feltétele az 5000 Ft-os nevezési díj megfizetése. A nevezést megelőzően regisztráció szükséges a www.nka.hu/regisztracio oldalon.

A kiválasztási folyamat részeként egy élő, színpadi meghallgatásra is sor kerül, amin - a magyar zenei élet képviselőiből álló - zsűri választja ki a támogatandó előadókat, zenekarokat. Emellett a támogatott pályázó - a pályázati cél elérése érdekében - köteles lesz a Zenei Kollégium által kijelölt mentorral együttműködni.

Igényelhető támogatás: 2 000 000 Ft pályázatonként.
Előadónként, zenekaronként csak 1 pályázat nyújtható be!

További pályázati feltételek, információk és a pályázati felhívás itt olvashatók.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky