3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2014. augusztus 25.

Richie Kotzen az A38 Hajón

Copyright:

Az eddigi életművét összefoglaló, és két új dalt is felvonultató lemezzel tér vissza Budapestre Richie Kotzen, korunk egyik legjobb énekes-gitárosa. Az amerikai előadó 18 szólóalbumáról válogatta össze a legfontosabb momentumokat, és minden bizonnyal ezek közül szemezget majd szeptember 25-én is az A38 Hajó színpadán, a svájci Konincks felvezetése után.

Ha Richie Kotzen gitározik, azt már hallásból könnyen felismerheti az ember. Az énekes-dalszerző ugyanis olyan utánozhatatlan stílusban játszik hangszerén, hogy az rögtön magával ragadja a hallgatót. Ez a virtuóz játékstílus köszön vissza a most megjelent The Essential Richie Kotzen című kiadványon, amely 2 CD-n és 1 DVD-n mutatja be az előadó teljes eddigi karrierjét.

Kotzen hét évesen vett először gitárt a kezébe, és a hangszer a kezdetektől fogva az egyik legfontosabb önkifejező eszközévé vált. Édesanyja Janis Joplin és Jimi Hendrix lemezei ugyanúgy hatottak rá, mint apja Stevie Wonder és Al Green kiadványokat is tartalmazó R&B gyűjteménye, és Richie ezeket az otthoni élményeket összeolvasztva kezdett el zenét írni.

„Az otthonról hozott élmények pontos képet adnak arról, hogy honnan indult a zenei pályafutásom – ismerte el. - Afféle ötvözet volt ez a hagyományos rockzene és a régivonalas soul keverésével, ebből építkeztem a pályámat meghatározó kezdetek alatt, amikor valósággal rabja voltam gitárnak: szinte sosem raktam le, még az ágyban is azzal aludtam.”

Az első zenekarokkal eltöltött pennsylvaniai évek után Kotzen 18 évesen kapta első ajánlatát a Shrapnel Records-tól, és az 1989-ben megjelent debütáló albuma egyből a Guitar World magazin címlapjára juttatta. Az ezt követő Fever Dream és Electric Joy című lemezek tovább növelték a gitáros ismertségét, aki 1991-ben Los Angelesbe költözött, és leszerződött az Interscope Records-hoz. Hamarosan a Kiss, a Faith No More és a Primus mellett szerepelhetett egy filmzenei lemezen, majd a '90-es években számos további szólóalbumot adott ki.

1996-ban a Fender gitárgyártó két új gitártípust nevezett Richie-ről, melyek közül a Telecaster modell máig elérhető és keresett hangszer. 1999-ben a jazz legendaként számon tartott Stanley Clarke-kal kezdett közös munkába, és a Mr. Big-ben is eltöltött pár évet, tovább szélesítve ezzel repertoárját és technikai tudását.

Az évek múlásával Kotzen az Egyesült Államokon kívül is ismertté vált: triójával rendszeresen körbeutazta Európát, Latin-Amerikát és Japánt. Karrierje egyik legnagyobb elismeréseként tartja számon, hogy 2006-ban a Rolling Stones őt választotta japán turnéjuk vendégfellépőjének – sosem látott méretű közönség előtt játszhatott. 2013-ban Mike Portnoy és Billy Sheehan társaságában alapította meg a The Winery Dogs nevű zenekart, melynek első lemezéből egy hét alatt több mint 10.000 példányt adtak el, amivel a Billboard 200-as listájának 27. helyén nyitottak.

A most megjelent lemezre Kotzen személyesen válogatta össze a dalokat 18 szóló lemezéről, azzal a céllal, hogy átfogó, mindenre kitérő, de mégis kompakt összefoglalót kaphassunk munkásságáról. „Valóban sokat változtam az évek alatt, művészként és emberként egyaránt – mondta el. – Éppen ezért gyűjtöttem össze az engem még nem ismerők számára ezt a dalcsokrot, hogy átláthassák pályafutásomat.”

Az ismert tételek mellett akusztikus felvételek, bootleg anyagok és videók, és két új dal is helyet kapott a kiadványon, utóbbiak közül a Walk With Me címűhöz egy videó is készült.

 

 

Richie 2015-ben tervezi kiadni következő szólólemezét, addig azonban még számtalan koncert is vár rá: szeptember 25-én Budapesten, az A38 Hajón is újra láthatjuk majd. Vendégzenekarként egy tavaly alakult, ám rendkívül karakteres, és egyben üdítően friss hangzású svájci pszichedelikus blues csapat, a The Konincks játszik.

A Livesounds bemutatja: 2014 European Solo Tour
2014. szeptember 25., csütörtök 20 óra
Budapest, A38 Hajó
Richie Kotzen, The Konincks koncertek
Belépő: 6500 Ft.

Jegyek válthatók a Ticketportal és a TEX országos hálózatában, valamint a Headbangerben, a CD Pincében, a Lemezkuckóban és a Hammer Zeneberlangban, a helyszínen és a livesound.hu weboldalon.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky