2014. augusztus 18.

Bin Jip a Margitszigeti Víztoronynál

A Bin Jip Harcsa Veronika talán egyik legkülönlegesebb formációja, melyben Gyémánt Bálinttal (gitár) és Andrew J-vel (scratch, ritmus, hangminták) karöltve egy különleges, táncolós-elszállós-elektronikus világba léptetik be a hallgatóságot. Ha mi sem szeretnénk kimaradni ebből a különleges varázslatot ígérő produkcióból, mindenképpen ott a helyünk 2014. augusztus 30-án, a Margitszigeti Víztorony szezonzáró Jazzy Tower-koncertjén.

Különlegesre hangolva

Az év elején a negyedik születésnapját ünnepelte a formáció, melynek egyik sajátossága, hogy a tagok a zenekar megalakulása előtt már önállóan is komoly karriert futottak be, kiforrott ízléssel és világgal rendelkeztek, melyet mindegyikük behozott a zenekarba. Ennek is köszönhető a Bin Jip sokoldalú és izgalmas zeneisége. Harcsa Veronika – bár elsősorban a dzsesszes oldaláról ismerhetjük – korábban is kalandozott már a pop és az elektronikus zene világában. Gyémánt Bálint generációja egyik leghíresebb dzsesszgitárosának számít, emellett Andrew J-vel több produkcióban is kísérleteztek azzal, hogy miként lehet a legjobban ötvözni a dzsesszt és a populárisabb műfajokat, elsősorban a hiphopot.

Ilyen előzmények után nem csoda, hogy a Bin Jip itthon pillanatok alatt igen népszerű lett, ami azonban ennél sokkal izgalmasabb: bemutatkozó lemezük Japánban is megjelent, és az Enter című dalhoz Pater Sparrow filmszemle-díjas csapata készített különleges látványvilágú klipet.

A rejtélyes filmes szál

A formáció a nevét egy mozifilmről kapta: egyrészt mert a zenekar tagjainak bevallása szerint ez az egyik kedvenc filmjük, másrészt mert a mozi jelentősrészt különféle szobákban játszódik, a zenekar pedig életének kezdeti időszakában szintén erősen kötődött egy szobához, Andrew J nappalijához, ahol a dalok készültek.

De vajon mi is ez a film? A Bin-jip - Lopakodó lelkek a dél-koreai rendező, Kim Ki-duk 2004-es filmje. A történet főhőse egy hajléktalan fiatal férfi, aki a várost járva szórólapokat helyez ki a házak ajtajára. Ahol még este is kint vannak a reggel odatett papírok, oda betör. Nem lop el semmit, csak ott tölti az éjszakát. Az eltöltött időt pedig megfizeti: rendet rak, kitakarít, kimos, megjavítja az elromlott dolgokat, majd szó nélkül továbbáll, akár egy szellem. Egyszer azonban összetalálkozik az egyik ház lakójával, egy gyönyörű nővel, aki boldogtalan házasságban él. Szellemünk megmenti őt az erőszakos férjétől, és ezzel kezdetét veszi kettejük gyönyörű, de igen furcsa kapcsolata: nem szólnak egymáshoz, nem szólnak senki máshoz sem, mégis hihetetlen mélységű és sokrétű viszony alakul ki közöttük. Az egész alkotás – mindamellett, hogy egy szívet melengető történet – annyira álomszerű, hogy néhol már nem tudni, hol ér véget a valóság, és hol kezdődik az álom, ahogy azt sem tudni, hogy a főszereplők vajon emberek-e még, vagy csupán néma kísértetek.

A rendező (aki többek között Tavasz, Nyár, Ősz, Tél... és Tavasz, Az íj és az Idő című filmeket is jegyzi) filmjeinek többségében különös, minimalista eszközökkel, szinte beszéd nélkül ábrázol hihetetlen érzelmeket, vívódásokat, tragédiákat és örömöket.

A Bin Jip nyárvégi koncertje hasonló zenei időutazást ígér egy különleges helyszínen, a Margitszigeti Víztorony udvarán.