3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Sziget 2014

2014. augusztus 16. | Bea

Sziget 2014: Körbebástyázták a Bastille-t!

Copyright:

Megírom én szívesen, milyen volt a Bastille, csak igazából nem tudom. Annyira sokan voltak, hogy oda se fértem. A tömeg méretéből és aktívságából – is, saját csekély tapasztalatom mellett – arra engedek következtetni, hogy nagyon jó volt a Bastille. Azért persze hallottam-láttam belőle valamicskét. Íme!

Eleve azt érdemes megjegyezni, hogy csütörtök napközben szinte végig szakadt az eső. Ehhez képest már az igen nagy környéke a Szigetnek telve volt, kocsikkal, kocsisorban fennakadt tömegközlekedési eszközökkel, parkoló kocsikkal, még regenerálódó és már regenerálódott fesztiválarcokkal, rendőrökkel, stb. Szóval látszott, hogy nagy happening közeledik a Szigeten. Ráadásul mindez késődélután, amikor a legtöbb munkahelyen még tart a meló, szóval az irodisták még be se szabadultak a fesztiválzónába. Lassan, de biztosan haladtam, késtem, de bejutottam! Igazából a Bastille végét csíptem el, mire végigálltam minden sort, ami a bejutáshoz és a komfortérzet kialakításához (értsd kaja, pia, cigi, pia, pia, a legmesszebbi de legalább legkevésbé gusztustalan mosdó) kell. De az a legjobb volt!

Már tegnap is egész nap EEEEYOOO-EEEYOOO-t énekeltem, hát pont arra a számra értem oda, hogy végre az eredeti és élő verziót hallhassam. Ami valljuk be, sokkal jobb mint a saját változatom. Sokadmagunkkal együtt danonásztuk szépen végig a dalt, azért bántam, hogy véget ért, és így lemaradtam a többi Bastille-slágerről. De mire másra, ha nem a lekésett zenék bepótlására van a YouTube!

Annyian voltak, hogy nemhogy a színpad elé nem jutottam, de még a távoli színpadszéli pozíciómért is keményen meg kellett küzdenem. Még világos volt, mikor lement a koncert, de mindenki lelkesen, boldogan, zászlólengetve-sártapicskolva-lassan beitókásodva üdvözölte az angol zenekart. Szép kis közönséget verbuváltak össze, van mire büszkének lenniük. Reméljük, értékelték a Szigetnépet, és ők is éppolyan jól érezték magukat fenn a színpadon, mint mi lenn a sárban – tényleg jó volt!

Bea

Fotó: Sziget.hu/Szemerey Bence

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2014. december 12.

Premier - Sziget Aftermovie 2014

Megérkezett a 2014-es Sziget aftermovie-ja, vagyis sok-sok emlékezetes pillanatot tartalmazó hangulatfilmje. Az utóbbi évek egyik legerősebb Szigetének múltidéző videóját a hajtás után mutatjuk. Tovább

2014. október 10.

Indul a nagy fesztivál-szavazás

Négy „szigetes” fesztivál ismét versenybe száll Európa fesztiváljainak legnagyobb elismeréséért. A hajtás után megmutatjuk, hol tudtok szavazni a kedvenc fesztiváljaitokra, és főként a négy érintett hazai rendezvényre: a Sziget, a B My Lake, a VOLT és a Balaton Sound is jelölt egy-egy kategóriában. Tovább

2014. augusztus 27.

Nemzetközi képzőművészeti workshop a Szigeten

A Kelet-Európa Vurstli, Magyarország legnagyobb utcaszínházi produkciója, hamisítatlan kelet-európai életérzésével idén is ott volt a Szigeten, és a berlini fal leomlásának huszonöt éves jubileumán határsávját fiatal képzőművészek nemzetközi művésztelepével gazdagította. Tovább

2014. augusztus 22.

2400 ellátás a Szigeten

Fennállása óta idén számlálta legtöbb látogatóját a Sziget: 415 ezren mentek el Magyarország legnagyobb zenei fesztiváljára. A biztonságos bulizásról gondoskodott kint a Helperek: 520 fős stábja összesen 2384 esetet látott el. Ha bízunk abban, hogy egy embernek maximum egy egészségügyi problémája volt, ez azt jelenti, hogy minden 174. látogatónak volt szüksége segítségre. Tovább

2014. augusztus 19.

Parasztvakítás felsőfokon - Calvin Harris a Szigeten

A Sziget vasárnapi napja nem arról volt nevezetes, hogy az lesz az utolsó, hanem hogy a záró estén Calvin Harris játszik. Ez nagyjából annyira különleges, mintha azt mondanák holnap paprikás krumpli lesz ebédre és pontosan ennyire villanyozott fel a tudat. Azért a lézershow miatt nyilván megnéztem. Haha. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky