3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Sziget 2014

2014. augusztus 15. | Anikó

Mielőtt meghaltam a Szigeten

Copyright:

A Sziget első napján nem hagyhattuk ki a Civil Szigeten, a Before I die-t és a zászlóeregetést. Persze koncerten is jártunk, a délutánt az Elefánt dobta fel. Lazulós, kellemes napunk volt az oltári hőségben.

Kora délután vetettük bele magunkat a Sziget forgatagába, ami már 2 körül is rendesen hömpölygött. A Civil Szigetet szokás szerint meglátogattuk, ahol csupa jó élményt szedtünk össze. A Civil részlegen mindig jól el lehet lötyögni, most sem volt másképp. Teszteket töltöttünk, beszélgettünk, civileskedtünk.

Az Elefánt koncertjével kezdtünk neki a bulizásnak. Mivel a szombathelyi barátnőmmel voltam kinn, ezért nem is volt kérdés, hogy a helyi bandát meg kell hallgatni, ezért a Petőfi Színpad felé kanyarodtunk A sokadik Elefánt koncertem után kezdek rájönni, hogy én lemezen jobban szeretem őket. Valahogy élőben mindig kicsit gyengébbnek érzem a produkciót.

Mióta van Before I die a Szigeten, azóta minden évben elmegyek arra. Idén szomorú aktualitása is volt a falnak, Robin Williams-re emlékezhettünk meg.

Tavaly egyszer sikerült elkapnom a Nagyszínpad előtti flashmobot, illetve Special Partyt. Idén is sikerült ezt kipipálni, a Sziget első napján zászlókat lengethettek a Sziget lakók. 

A Sziget szerdai napjának első fele jól sikerült, bár kicsit lájtos volt. Aztán jött az este és az éjszaka…

Anikó
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2014. december 12.

Premier - Sziget Aftermovie 2014

Megérkezett a 2014-es Sziget aftermovie-ja, vagyis sok-sok emlékezetes pillanatot tartalmazó hangulatfilmje. Az utóbbi évek egyik legerősebb Szigetének múltidéző videóját a hajtás után mutatjuk. Tovább

2014. október 10.

Indul a nagy fesztivál-szavazás

Négy „szigetes” fesztivál ismét versenybe száll Európa fesztiváljainak legnagyobb elismeréséért. A hajtás után megmutatjuk, hol tudtok szavazni a kedvenc fesztiváljaitokra, és főként a négy érintett hazai rendezvényre: a Sziget, a B My Lake, a VOLT és a Balaton Sound is jelölt egy-egy kategóriában. Tovább

2014. augusztus 27.

Nemzetközi képzőművészeti workshop a Szigeten

A Kelet-Európa Vurstli, Magyarország legnagyobb utcaszínházi produkciója, hamisítatlan kelet-európai életérzésével idén is ott volt a Szigeten, és a berlini fal leomlásának huszonöt éves jubileumán határsávját fiatal képzőművészek nemzetközi művésztelepével gazdagította. Tovább

2014. augusztus 22.

2400 ellátás a Szigeten

Fennállása óta idén számlálta legtöbb látogatóját a Sziget: 415 ezren mentek el Magyarország legnagyobb zenei fesztiváljára. A biztonságos bulizásról gondoskodott kint a Helperek: 520 fős stábja összesen 2384 esetet látott el. Ha bízunk abban, hogy egy embernek maximum egy egészségügyi problémája volt, ez azt jelenti, hogy minden 174. látogatónak volt szüksége segítségre. Tovább

2014. augusztus 19.

Parasztvakítás felsőfokon - Calvin Harris a Szigeten

A Sziget vasárnapi napja nem arról volt nevezetes, hogy az lesz az utolsó, hanem hogy a záró estén Calvin Harris játszik. Ez nagyjából annyira különleges, mintha azt mondanák holnap paprikás krumpli lesz ebédre és pontosan ennyire villanyozott fel a tudat. Azért a lézershow miatt nyilván megnéztem. Haha. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky