3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Sziget 2014

2014. augusztus 15. | Anikó

Hányszor lehet elsütni a Placebo hatást?

Copyright:

A Sziget szerdai napján zeneileg kavarogtunk a Hajógyárin. Megnéztük a Big Pink, a Placebo, Skrillex, a Vad Fruttik és a Clean Bandit koncertjét is (többé-kevésbé végig). És az összes koncertről elégedetten mehettünk tovább, mert a Sziget első napja sok jó fellépést tartogatott.

A Big Pink az A38 Sátorban lépett fel, és meglepően kevés embert mozgatott meg. Pedig nem volt rossz a buli. Viszont évről évre meg kell állapítani, hogy ebben a sátorban semmi levegő sincs, ami a kinti 30 fok mellett külön élményeket is nyújt. Ezután a Nagyszínpad felé vettem az irányt, így elfeledkezhettem egy ideig arról, hogy milyen oxigén nélkül szigetelni.

A sokadik Placebo koncertemen voltam a Sziget első napján. Az új album a „Loud Like Love” miatt kifejezetten vártam, hogy idén is meghallgathassam a zenekart. A címadó dalt egyébként harmadikként játszották le, az elég jól beindította a bulit. Egyrészről én végig ugráltam és énekeltem a másfél órát. Szerencsére a banda nagyon ideális arányba adagolta a régi kedvenceket és az új számokat. Másrészt viszont ez a Placebo koncert is pont ugyanolyan volt, mint az összes többi. Mikor két éve hallottam a „Meds” lassított verzióját, akkor teljesen oda voltam érte. Most is tetszett, csak azt éreztem, hogy ez már volt, srácok! És ez a gondolat tulajdonképp ez az egész koncertet jól leírja. Én ettől függetlenül tök jól éreztem magam, de aki újdonságra vágyott, annak nem ez volt a legjobb helyszín.

A Placebo után Skrillex jött, látott és győzött. Baromi sokan voltak kíváncsiak rá. Lépni se igazán lehetett, persze mi is inkább táncolni akartunk, de még az is nehézségbe ütközött időnként hely szűkében. Habár ez a zene nem az én stílusom, de sikerült egy jót bulizni.

Közben azért a Vad Fruttikra is átnéztünk, és utána táncoltunk a Clean Banditra. Ők a London Grammar helyett ugrottak be, ezt a tényt még a fellépés kezdete előtt is fájlaltuk. Azonban a parti közben a barátnőm nagyon elmésen összefoglalta a hangulatot, mikor kijelentette, hogy nem is bánja, hogy nem jött a London Grammar, azon úgyis csak az ereinket akarnánk vagdosni, a Clean Banditra meg meg állati jót táncoltunk. Igazat kellett, hogy adjak neki.

Utána következtek a táncos sátrak, és egyszer csak azt vettük észre, hogy ránk hajnalodott.

Anikó
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2014. december 12.

Premier - Sziget Aftermovie 2014

Megérkezett a 2014-es Sziget aftermovie-ja, vagyis sok-sok emlékezetes pillanatot tartalmazó hangulatfilmje. Az utóbbi évek egyik legerősebb Szigetének múltidéző videóját a hajtás után mutatjuk. Tovább

2014. október 10.

Indul a nagy fesztivál-szavazás

Négy „szigetes” fesztivál ismét versenybe száll Európa fesztiváljainak legnagyobb elismeréséért. A hajtás után megmutatjuk, hol tudtok szavazni a kedvenc fesztiváljaitokra, és főként a négy érintett hazai rendezvényre: a Sziget, a B My Lake, a VOLT és a Balaton Sound is jelölt egy-egy kategóriában. Tovább

2014. augusztus 27.

Nemzetközi képzőművészeti workshop a Szigeten

A Kelet-Európa Vurstli, Magyarország legnagyobb utcaszínházi produkciója, hamisítatlan kelet-európai életérzésével idén is ott volt a Szigeten, és a berlini fal leomlásának huszonöt éves jubileumán határsávját fiatal képzőművészek nemzetközi művésztelepével gazdagította. Tovább

2014. augusztus 22.

2400 ellátás a Szigeten

Fennállása óta idén számlálta legtöbb látogatóját a Sziget: 415 ezren mentek el Magyarország legnagyobb zenei fesztiváljára. A biztonságos bulizásról gondoskodott kint a Helperek: 520 fős stábja összesen 2384 esetet látott el. Ha bízunk abban, hogy egy embernek maximum egy egészségügyi problémája volt, ez azt jelenti, hogy minden 174. látogatónak volt szüksége segítségre. Tovább

2014. augusztus 19.

Parasztvakítás felsőfokon - Calvin Harris a Szigeten

A Sziget vasárnapi napja nem arról volt nevezetes, hogy az lesz az utolsó, hanem hogy a záró estén Calvin Harris játszik. Ez nagyjából annyira különleges, mintha azt mondanák holnap paprikás krumpli lesz ebédre és pontosan ennyire villanyozott fel a tudat. Azért a lézershow miatt nyilván megnéztem. Haha. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky