3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Koncertbeszámoló

2014. július 10. | Bea

Szenvedély franciául, operásítva: Carmen a Margitszigeten járt!

Copyright:

Könnyűzenei koncertek, klasszikus zenei estek, balett, krimi, musical, vagyis minden, mi szem és fül ingere. A hétvégére esedékes előadás a végzetes szenvedélyek operája alcímet kapó Carmen volt a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, Bizet darabját ráadásul kétszer adták elő, július 4-én és július 6-án is, és mindkétszer teltházas közönség előtt. Nem csodáljuk a sikert!

Négy felvonás, három órában, két részletben, egy szünettel, mindez franciául, magyar feliratozással. Sokan vártuk már a Carment, pláne, hogy a helyszín is nívós. Annak ellenére, hogy nem vagyunk opera fanok, azért a Carment tényleg illik ismerni, ez meg is győzött, hogy elmenjünk rá. És sokkal jobbat kaptunk, mint számítottunk! Tényleg opera, de sokkal kreatívabb, modernebb, mozgalmasabb, mint vártuk volna.

A Magyar Állami Operaház és a Szabad Tér Színház közös produkciójában tekinthettük meg Bizet legnépszerűbb művét, a Carment. A világ színpadainak – legalábbis a zeneinek mindenképpen - leggyakrabban játszott darabját új rendezésben mutatják be a Margitszigeten a legjobb hazai énekesekkel közreműködve. A címszerepet a fesztivál meghívására napjaink egyik „legkapósabb” Carmenje, Rinat Shaham alakította.

Az izraeli származású sztárénekes a legrangosabb operaházakban énekli a szerepet: a Honkongi Opera, a szentpétervári Mikhailovsky Színház, a hamburgi Staatsoper, a Sao Paolo-i Teatro Municipal, a Moszkvai Bolsoj, a Sydney-i Opera és a Bécsi Staatsoper után először mutatkozott be a magyarországi közönségnek.

A hallgatóságnak, és az egész környéknek egyaránt tetszett a művésznő éneke: legnagyobb szólóihoz időnként egy szomszédos fán ücsörgő madár is becsatlakozott, és szinkronban csivitelt vele, hogy ő is osztozhasson a közönség figyelmén. A madárszólóhoz a már megszokott és a hangulathoz tökéletesen illő kabócavokálok is társultak, a kellemes nyáresti eseménynek egyetlen, a szabadtérből adódó hátrányát a kultúra iránt érdeklődő muslincák jelentették.
Kicsit viszketett a közönség, és legszívesebben kölcsönkérte volna a színpadon használt fáklyákat, de szép és jó volt így a természet lágy ölén. És hogy miért volt igazán hasznos elmenni a Carmenre: számos ismerős dallamot, amit eddig rosszabb esetben erőszakos tisztítóreklámhoz, jobb esetben telefonvonal várakoztatáshoz kötöttünk, most eredeti verziójában hallhattuk!

Bea
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. február 20.

Háromszor is Unearth!

Egy éven belül már harmadszor járt nálunk 2020. február 19-én a metalcore alapbanda, ezúttal a Prong, a Dust Bolt és a Sinaro társaságában. Az A38 adott otthont a bálnak, ami már tavaly is remek helyszínnek bizonyult, hiszen a Darkast Hour-ral közösen már fullra tette a banda a bárkát. Annyit elárulhatunk mindenféle spoiler nélkül: most sem okoztak csalódást! Tovább

2020. február 6.

A téli formáját hozta a Slipknot az Arénába

Tavaly nyáron, a Volt Fesztiválon akkorát ment a kilenc maszkos őrült, amitől elhittem nekik, hogy a We Are Not Your Kind lesz az A lemez… Aztán kijött a korong, ami csalódást okozott, a Slipknot pedig visszatért hozzánk, hogy promotálja a lemezt, de ez sem ment annyira flottul. Plusz itt volt még a Behemoth is, de hát… Tovább

2020. február 4.

Telet temetett a The Biebers a Hajón!

Hatalmas, forró hangulatú, teltházas koncerttel indította 2020 második hónapját a The Biebers, hiszen minden jegy elkelt a téltemető/turnéindító koncertjükre. Puskás Petiék nem is okoztak csalódást, minden tőlük telhetőt megtettek, hogy meghálálják a rajongók bizalmát. A hangulat megalapozásáról a szintén fővárosi The Palace gondoskodott. Tovább

2020. január 21.

Évet nyitott nekünk a Fish!

Szombaton, azaz 2020. január 18-án megindult a 2020-as koncertszezon, legalábbis az ország egyik legjobb koncertbandájának, a Fish!-nek. Krisztiánék nem is sokat teketóriáztak, a Barba Negrában ismét lefektették az alapszabályt: ha házibuliról van szó, ők a legjobbak! Tovább

2019. december 4.

Budapest, are you with us? – Avagy Ghost-on jártunk

Papa Emeritus, alias Tobias Forge, december 3-án este elhozta nekünk okkult színházát a Papp László Sportarénába és mindenkit elvarázsolt a humorával és a zenéjével. Viszont el kell ismernem, hogy igaza volt azoknak, akik azt mondták, hogy zeneileg sem rossz ez az egész Ghost mizéria, de látványelemekkel és a show-val együtt minimum ötször olyan erős. Melegített a svéd Tribulation és az amerikai All The Witches. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky