3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2014. június 29.

Jason Mraz új albumát áthatja az optimizmus

Copyright:

A cseh származású amerikai énekes a kétezres évek elején emelkedett ki a San Diego-i kávéházi színtérből, hogy pozitív üzenetét és érzelmes folk-popját világgá kürtölje. A Jason Mraz által közvetített optimista életérzés legfrissebb gyümölcse a 2014. július 14-én megjelenő YES!

Mraz nemcsak előadó, de dalszerző, fotós, filmkészítő és emberjogi aktivista is, akinek elmondása szerint sokszor segített, hogy képes volt igent mondani. Platina- és multiplatina kiadványok több mint 20 országban, 48 millió példányban elkelt kislemezek, hat Grammy-jelölés (és két győzelem), egy rangos Hal David Dalszerző Hall of Fame kitüntetés, teltházas koncertek szerte a világon és a poptörténelmet író I’m Yours című sláger mind azt bizonyítják, hogy érdemes volt igent mondani. Ezek után szinte magától értetődik, hogy a zenész Raining Jane-nel elkészített ötödik – első akusztikus – stúdióalbuma a Yes! címet kapta.
 
Jason Mraz 2006-ban ismerkedett meg a Raining Jane tagjaival, amikor ugyanazon a fesztiválon léptek fel: „Imádtam, amit csinálnak, ahogy zenélnek, ahogy előadnak, így aztán meg is kérdeztem, lenne-e kedvük egy demót készíteni velem. Már jó ideje hatással vannak a munkámra” – nyilatkozta Mraz, akinek 2008-as, mérföldkőnek számító multiplatina-lemezén, a We Sing. We Dance. We Steal Things-en is hallható egy Raining Jane-kollaboráció. 2012. októberében, a Love Is A Four Letter Word album turnéját lezáró teltházas The Hollywood Bowl fellépés után Jason és „a Jane-ek” – ahogy nevezi őket – megtartották éves dalszerző összejövetelüket az énekes San Diego-i otthonában. Az eredmény annyira erőteljesre sikerült, hogy Mraz felvetette a kiadójának az akusztikus mellékprojekt gondolatát, amit 24 órán belül jóvá is hagytak, de nem mint mellékprojektet, hanem mint a következő albumot. „Azóta további időt és energiát fektettünk az anyagba, mert azt szeretném, ha méltó folytatása lenne az eddigi kiadványaimnak.” A Yes! producere Mike Mogis volt, akiért Mraz zenészként is rajong. Elmondása szerint régóta érett benne az akusztikus lemez gondolata, de évek teltek el, mire minden adott lett az elkészítéséhez.
 
Az lemez öt, V alakzatban repülő madarat ábrázoló artworkje erős szimbolikus tartalommal bír, utalva egyrészt arra, hogy ez Jason Mraz ötödik stúdióalbuma, másrészt pedig arra, hogy az öttagú formáció egy olyan irányba indult, amelyet sosem gondoltak volna. „Habár én vagyok a csapat élén, mindent együtt csinálunk, ott vagyok nekik, ahogy ők is nekem, és segítjük egymást szárnyalni.”

A Yes! első kislemeze az éteri Love Someone.


 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 7.

A Future Islands új klippel fejeli meg új lemeze megjelenését

Pár napja érkezett meg a Future Islands hetedik albuma, a "People Who Aren't There Anymore". A 12 dalos anyag az amerikai banda számára egy új fejezetet jelöl: habár közel két évtizede már, hogy megalakultak, továbbra is folyamatosan új zenei kihívásokkal szórakoztatják egymást és saját magukat. Tovább

2024. február 6.

The Black Keys - új lemez és turné

A The Black Keys új dallal rúgja be 2024 motorját: mától minden platformon elérhető a Beautiful People (Stay High). Az új track egy új bejelentést is hozott: április 5-én érkezik a Grammy-díjas, ohiói banda tizenkettedik stúdióalbuma, az Ohio Prayers. Érdemes nyitott szemmel járni, mert hamarosan egy nemzetközi turné részleteiről is értesülhetünk! Tovább

2024. február 5.

A Cocteau Twins újra kiadta utolsó két lemezét

Újra kiadta utolsó két albumát punk gyökerekből sarjadó, majd a dream pop műfaj úttörőjévé váló skót Cocteau Twins. Apró érdekesség velük kapcsolatban, hogy az énekesnőjükről, Elisabeth Fraserről ősszel elneveztek egy aszteroidát... Az 1979 és 1997 között aktív csapat az 1993-as "Four-Calendar Café" és az 1996-os "Milk & Kisses" című kiadványaikat frissítette fel, ezúttal a 4AD kiadó gondozásában. A lépés különlegessége, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a két lemez most először lesz kapható vinylen is. Tovább

2023. október 2.

A The National meglepetésalbummal jelentkezik

A The National egy meglepetéslemezzel örvendezteti meg rajongóit: a banda múlt pénteken a Cincinattiben tartott Homecoming Festival nevű eseményén jelentette be a 12 dalos album mai érkezését. A "Laugh Track" az áprilisban kiadott "First Two Pages of Frankenstein" című korong kísérője, szerzeményei nagyrészt ugyanabban az időszakban születtek. Tovább

2023. október 2.

Megérkezett az új Ed Sheeran

A korábbihoz hasonlóan az ’Autumn Variations’ lemezt is a Grammy-díjas The National indie-zenekar tagja, Aaron Dessner produceri közreműködésével hozták tető alá, akit közös barátjukon, Taylor Swiften keresztül ismert meg Ed Sheeran. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky