3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2014. június 16.

Ingyenes lemezbemutató koncertet ad a Beat Dis!

Copyright:

Június 20-án mutatja be a RoHAM Bárban legújabb, Revolt címre keresztelt, sorrendben negyedik albumát a Beat Dis. A 1G Records gondozásában készült lemezre tizenkét szám került. Az is jó hír, hogy az első klipre sem kell sokáig várni, ugyanis a Fuck The System című dalhoz még a koncert előtt elkészül a vizuális anyag! A Revolt-ot a lemezbemutatón lehet majd elsőként megvásárolni.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

Négy év után, végre új lemezt ad ki a Beat Dis! A 2002-ben Szombathelyen alapított zenekar rengeteg változáson és tagcserén esett át az évek során, mégsem veszítettek soha lendületükből és hangzásukból csak időről-időre jobbak lettek. Sőt mostantól állandó felállásban koncerteznek!

Áprilisban EP formájában a rajongók már találkozhattak pár számmal a Revoltról. Akkor Csigó Tamás és zenekara bizonyította, hogy igenis ideje volt visszatérni! Erre a legjobb példa, hogy az együttes Phrase Monger című számát - ami szintén megtalálható lesz az új albumon - régóta hallhatjuk a Petőfi Rádióban.

A zenekar tervei között szerepel, hogy rövid időn belül két klipet is készítenek, a második az Only A Bug című számhoz készül majd és várhatóan július végétől lesz látható.

 

 

Természetesen jelenleg a legfontosabb a június 20-ai RoHAM Bár-ban tartandó lemezbemutató, ahol a közönség nemcsak élőben hallgathatja meg a Revolt összes számát, de fizikai formátumban meg is vásárolhatja. Ennél több pedig nem is kell!

Mindenki készüljön a megújult Beat Dis-re és egy jóval gitár centrikusabb hangzásra!

Zenekar tagjai:
Csigó Tamás - vocal
Gergácz Gábor - guitar
Horváth Zoltán - bass
Rozmán Zoltán - drums
Staindl Gergely - guitar
Nagybaczoni Áron – keyboard

Beat Dis - Revolt lemezbemutató:
RoHAM Bár
Budapest, 1074, Dohány utca 22.

A belépés INGYENES!

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. október 22.

Megvan a decemberi The Subways jubileumi turnéjának két előzenekara

A teljes turné fő előzenekara a német pop/rock új hullámát képviselő THE LIVELINES, míg az estét a budapesti klubokat megtöltő, friss lemezzel jelentkező, kizárólag lányokból álló indie-punk zenekar, a girlhood nyitja majd. Tovább

2025. szeptember 23.

MOVA az Akvában: új hangzás, új felállás, új látvány

Az Akvárium Lokálban lesz MOVA utolsó saját szervezésű bulija ebben az évben. Izgalmas vendégek, új dalok, nagy felhajtás: érdemes jegyet váltani november 29-ére. Tovább

2025. szeptember 22.

Beton.Hofi az Arénában

Beton.Hofi Aréna-koncert, 2026. március 14-én a Papp László Budapest Sportarénában. 4 év: 3 mixtape, 6 Park, 1 Dome, 2 Fonogram, 1 Artisjus Év Könnyűzenei Szövegírója díj és most itt a következő mérföldkő. Tovább

2025. szeptember 21.

A zene körforgását vizsgálja a XIII. Music Hungary Konferencia

Hogyan lesz a zenéből pénz, és hogyan lesz a pénzből zene? A zeneipar körforgását állítja középpontba a XIII. Music Hungary Konferencia és Showcase, amelyet 2025. november 17-19. között rendeznek meg Veszprémben, a Hangvillában. Tovább

2025. szeptember 17.

VALMAR évzáró szuperprodukció az Arénában

A hazai popszíntér egyik legnagyobb sikersztorija, a VALMAR ismét meghódítja a Papp László Budapest Sportarénát! Marics Peti és Valkusz Milán 2025. december 28-án hatalmas évzáró show-val készülnek rajongóiknak – minden eddiginél látványosabb és energikusabb koncertre számíthatunk. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky