3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Koncertbeszámoló

2014. június 12. | Szandi

A Duettek jegyében telt a 2014-es VIVA COMET!

Copyright:

A 2014-es év sem, múlhat el VIVA COMET díjátadó nélkül. Szerda este átadásra kerültek a legjobb hazai könnyűzenei díjak, a legjobb férfi előadó, a legjobb női előadó, a legjobb együttes, az év felfedezettje és a legjobb videoklip kategóriában. Gazdára talált még a VIVA Könnyűzenéért díj valamint a Superfan elismerés is.

Már a vörös jobban mondva a csíkos szőnyegen is remek hangulatban indult az este. Elsőként egy igazán furcsa triót köszöntött Lendvai Lilla Stylist és a VIVA televízió fiatal műsorvezetője, Random Marci. A Megszokott páros, Majka és Curtis Ganxsta Zolee-val közösen sétáltak be, akivel az est folyamán még egy közös produkcióban is részt vettek. A bevonulásnál láthattuk még többek között Hient, a Hooliganst, és a külföldi világsztárt Ola-t is. Aki elárulta, hogy népszerű slágerét egy viszonzatlan szerelem inspirálta.

A fellépők között eddig még soha nem látott produkciókkal találkozhattunk. Ahogy azt már fentebb említettem, a nyitó produkció Majkáék nevéhez fűződik, akik a tőlük már megszokott lendülettel alapozták meg a show hangulatát. Lenyűgöző színpadi mozgásával valamint csodálatos hangjával és szexi ruhájával lépett színpadra Hien, aki később bezsebelhette az év legjobb női előadójának járó gömböt. Cserpes Laura pedig az év legjobb együttesével, a Children of Distance-el koncertezett és adták elő aktuális slágereiket. A COD-es srácok az est folyamán egyébként nagyon szépen dupláztak, megkapták még a Superfan elismerést is. A magyar könnyűzenéért-díjat a már közel két évtizede a pályán lévő Hooligans zenekar nyerte, akik szintén egy színvonalas koncerttel kápráztatták el a közönséget. Néhány percbe belesűrítve hallhattuk legnagyobb slágereiket, felcsendült például a Királylány is. Fellépett még Király Viktor aki szintén győztesként távozott, ő lett az év legjobb férfi előadója, és még dalpremiert is tartott egy eddig még sehol sem hallott produkciót láthattunk tőle. Úgy tűnik, hogy az idei Comet a duettek jegyében született meg. A New Level Empire az év egyik legnagyobb felfedezettjével, Bogival lépett fel a Comet színpadára. Tóth Gabi volt az egyik legnagyobb esélyes, Magyarország egyik legkiemelkedőbb, hanem a legtehetségesebb énekesnője bár Comet gömb nélkül távozott, de valószínűleg hatalmas élményekkel ment haza, hiszen az egyik külföldi sztárvendéggel, David Correy-val duettezett. Az év videoklipje A S O N Y A nevű zenekar Kitchenfool című száma lett, az év felfedezettje pedig Diazmentha lett.

A fellépők sora ezzel nem rét véget, egyenesen Svédországból látogatott el hozzánk Ola, aki jegyzi az idei év egyik legnagyobb slágerét. Ugyanabban a ruhában lépett színpadra, melyet az I’m In Love című videóban láthattunk, így tette még izgalmasabbá a koncertet. A két órás gálát a román származású énekesnő Inna mini koncertje zárta. Erotikus kisugárzásával egy igazán forróra sikeredett produkciót tudhatott magáénak, a közönség soraiban szinte nem volt olyan aki ne táncolta volna végig az utolsó produkciót.

Szandi
Belső kép: Forrás

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. február 20.

Háromszor is Unearth!

Egy éven belül már harmadszor járt nálunk 2020. február 19-én a metalcore alapbanda, ezúttal a Prong, a Dust Bolt és a Sinaro társaságában. Az A38 adott otthont a bálnak, ami már tavaly is remek helyszínnek bizonyult, hiszen a Darkast Hour-ral közösen már fullra tette a banda a bárkát. Annyit elárulhatunk mindenféle spoiler nélkül: most sem okoztak csalódást! Tovább

2020. február 6.

A téli formáját hozta a Slipknot az Arénába

Tavaly nyáron, a Volt Fesztiválon akkorát ment a kilenc maszkos őrült, amitől elhittem nekik, hogy a We Are Not Your Kind lesz az A lemez… Aztán kijött a korong, ami csalódást okozott, a Slipknot pedig visszatért hozzánk, hogy promotálja a lemezt, de ez sem ment annyira flottul. Plusz itt volt még a Behemoth is, de hát… Tovább

2020. február 4.

Telet temetett a The Biebers a Hajón!

Hatalmas, forró hangulatú, teltházas koncerttel indította 2020 második hónapját a The Biebers, hiszen minden jegy elkelt a téltemető/turnéindító koncertjükre. Puskás Petiék nem is okoztak csalódást, minden tőlük telhetőt megtettek, hogy meghálálják a rajongók bizalmát. A hangulat megalapozásáról a szintén fővárosi The Palace gondoskodott. Tovább

2020. január 21.

Évet nyitott nekünk a Fish!

Szombaton, azaz 2020. január 18-án megindult a 2020-as koncertszezon, legalábbis az ország egyik legjobb koncertbandájának, a Fish!-nek. Krisztiánék nem is sokat teketóriáztak, a Barba Negrában ismét lefektették az alapszabályt: ha házibuliról van szó, ők a legjobbak! Tovább

2019. december 4.

Budapest, are you with us? – Avagy Ghost-on jártunk

Papa Emeritus, alias Tobias Forge, december 3-án este elhozta nekünk okkult színházát a Papp László Sportarénába és mindenkit elvarázsolt a humorával és a zenéjével. Viszont el kell ismernem, hogy igaza volt azoknak, akik azt mondták, hogy zeneileg sem rossz ez az egész Ghost mizéria, de látványelemekkel és a show-val együtt minimum ötször olyan erős. Melegített a svéd Tribulation és az amerikai All The Witches. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky