3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2014. június 3.

Új fesztivál indul Színes Város Strongbow Budapest néven

Copyright:

Színes Város Strongbow Budapest néven új fesztivál indul a fővárosban. A 30 napos nyári, művészeti és zenei programsorozat idén először mutatkozik be. Augusztusban tucatnyi kültéri tűzfalat festenek meg hazai és külföldi képzőművészek, a festésekről pedig ismert magyar reklámfilmrendezők készítenek filmeket. Több mint 100 zenei program, kerekasztal-beszélgetések, és Budapest tematikájú slam események gazdagítják a programkínálatot július 30. és augusztus 31. között.

A Színes Város ötlete 2008-ban született meg. Tűzfalakra ezelőtt szinte senki nem festett Magyarországon szervezett formában, nem reklámcéllal. A legális köztérszínesítés gondolata Victor Vasarely (Vásárhelyi Győző) 1983-ban megjelent Színes Város című könyvére épül, amelynek lényege, hogy a művészet vonuljon ki az utcára, a közterekre, és ne csak a galériákban találkozhassunk képzőművészeti alkotásokkal.

-A Színes Város által indított tűzfalfestési akciók remek példái a társadalmi innovációnak. Egy kisebb csoport kezdeményezésében és a graffitis szubkultúra keveredésével indult el- mondta el Finta Sándor, Budapest főépítésze-, majd szép lassan a szabályozó környezet is felfigyelt rá és támogatni kezdte a ma már városszerte látható, leginkább tűzfalakon megjelenő alkotásokat. Az első kezdeményezést egyébként pont a Fővárosi Önkormányzat hagyta jóvá és támogatta, majd ezt a példát követve több önkormányzat is követte a fővárost, pontosabban a Színes Város mozgalmat. Számos alkotó munkájának eredményeként mára 20.000 m2-nél is több, korábban szürke falat festettek meg művészek, amelyek új arcot adnak a városnak. Ez a fajta társadalmi innováció rámutat a civil-, a közszolgálati és a verseny szféra minta értékű együttműködésére, a közösség hatékony erejére, hiszen csak ebben az összefogásban vagyunk képesek hatékony és sikeres projekteket létrehozni, vagyis hatékony és sikeres várost teremteni- fejezte be a főváros főépítésze.

A tűzfalakra felkerülő alkotásokkal kapcsolatban Nádudvari Noémi esztéta, a fesztivál művészeti kurátora elmondta: - A résztvevő művészek szinte mindegyike vagy aktív urban alkotó, vagy graffitis gyökerekből táplálkozik, ezek hatásai megfigyelhetők munkásságukon. A felkért művészek közt találunk jó pár olyan alkotót is, akik már több neves külföldi projektben, fesztiválon bizonyíthatták tehetségüket, de itthon eddig kevés lehetőséget kaptak, noha stílusban, gondolkodásban, és egyediségben világszínvonalúak a munkáik.

A Magyar Turizmus Zrt. aktív részese Budapest, mint fiatalos, trendi turisztikai célpont promóciójának. A tűzfal-festés tökéletesen illeszkedik a társaság koncepciójához, mely szerint Budapest új arcát szeretnék megmutatni. A tűzfalra került kompozíció kiválasztását az is ösztönözte, hogy a hazai és a külföldi utazóknak egyaránt kommunikálják: érdemes a városból kimerészkedve felkeresni a Budapest-Közép-Dunavidék turisztikai régióba tartozó vízpartokat, kirándulóhelyeket, látnivalókat. – Az alkotás befejezésére nem véletlenül kértünk fel külföldi újságírókat – mondta el Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese. A külföldre irányuló kommunikáció egyik legfontosabb és leghatékonyabb eszközét ugyanis a külföldi szakemberek számára szervezett magyarországi tanulmányutak jelentik. A Magyar Turizmus Zrt. az elmúlt négy évben több mint tízezer külföldi média- és turisztikai szakembert látott vendégül tanulmányútjain. Ezek során nemcsak a hagyományos magyarországi nevezetességekre hívjuk fel a külföldi újságírók figyelmét, hanem az újszerű programokra, illetve látványosságokra is – folytatta Horváth Gergely. – Programjaiknak éppúgy részei a design-túrák, mint hazánk csúcsgasztronómiájának felfedezése, vagy a kortárs zenei programok, romkocsmák felkeresése.

A névadó Strongbow cider képviseletében Pálfalvi Márta kiemelte, hogy a Színes Város szemlélete nagyon közel áll a márkához, hiszen egyaránt aktivizálni, inspirálni szeretnék Budapest lakosait és megmutatni a város élhetőbb, szebb arcát. Az együttműködés ezért túlmutat az átlagos szponzorációs kereteken, és a Strongbow öt falat is elkészíttet, hogy azok témája valódi beszélgetéseket indítson el. A tűzfal-festmények témái: Budapest vagy más nagyváros (London, New York, Párizs), Buda vagy Pest, utcai művészet vagy kiállítás, nagyváros vagy természet, napfelkelte vagy naplemente.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. július 4.

Idén nyáron is fesztiválhangulatot ígér a veszprémi Gyárkert

A régió egyik legnagyobb és legnépszerűbb szezonális koncerthelyszíne, a Gyárkert Kultúrpark 2025-ben már harmadszor hozza el az egész nyáron át tartó fesztiválélményt Veszprémbe. A telt házas nyitóhétvégén a Halott Pénz és Majka indította el a koncertsorozatot. A nyár folyamán hétvégenként a hazai zenei élet kiemelkedő előadói, legendái – többek között Charlie, a Ganxsta Zolee és a Kartel, Ákos, a Carson Coma, Pogány Induló, Dzsúdló, Rúzsa Magdi, Desh, a Quimby, Krúbi és a Bagossy Brothers Company – lépnek majd színpadra. Tovább

2025. június 30.

Ingyenes belépési lehetőséget kínálnak a Rockmaraton szervezői az elbocsátott dunaújvárosi dolgozók számára

A regionális és országos sajtót az utóbbi hetekben egyaránt futótűzként járta be a hír, miszerint a dunaújvárosi vasmű dolgozói tömegesen veszítették el állásukat alig néhány nap leforgása alatt. Ez a szám csupán munkavállalói szinten többezres nagyságrendű, nem beszélve az elbocsátottak családjairól, akik valamennyien hihetetlenül nehéz helyzetbe kerültek. Tovább

2025. június 18.

Metálóriások egymás után - Avenged Sevenfold

Amikor valaki azt mondja, hogy 2025 a metál éve Magyarországon, aligha lehet vele vitatkozni. Tavasszal az Iron Maiden robbantotta fel az Arénát, most pedig egy újabb legendás zenekar érkezik Budapestre: június 19-én az Avenged Sevenfold csap le a Budapest Park színpadán. A kaliforniai srácok nem először járnak kishazánkban, 2018-ban felléptek a VOLT Fesztiválon. Azóta sok változáson mentek át, részben ezért is lesz olyan különleges a koncert. Tovább

2025. június 17.

ByeAlex és a Slepp - Sypmhonic Aréna 2026-ban

A 2024-es telt házas Aréna-koncert és a több nagy sikerű, exkluzív Erkel Symphonic előadások után a ByeAlex és a Slepp 2026-ban újra szintet lép: február 7-én visszatérnek az Arénába egy különleges és látványos produkcióval, olyan egyedi vizuállal és zenei élménnyel, amelyet a közönség már megtapasztalhatott az Arénában és az Erkel Színházban. Tovább

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky