3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2014. május 27.

Épp itthon van a Bohemian Betyars

Copyright:

Egy kalandos európai turnén van túl az idén ötéves Bohemian Betyars zenekar. A verbunk-punk műfajteremtő bandája szeptemberben Berlinbe költözik, de addig lesz szülinapi buli és még egy kört tesznek Európában.

Nemrég érkezett meg tavaszi turnéjáról – és hatalmas sikereket zsebelt be - a csűrdöngölős pogózás híveinek alapzenekara, a Bohemian Betyars. A bandát lassan jobban ismerik a kontinens más országaiban, mint itthon, hisz’ idén is már majd’ két hónapot töltöttek külföldön. Túl vannak egy hatországos turnén, egy 70.000 fős spanyol fesztiválon és egy német körúton, lengyel és belga kitérőkkel.

“Sűrű tavaszon vagyunk túl” – meséli Palágyi Máté, a zenekar punk-prímása. “A Bohemian Betyars márciusban egy háromhetes turnén vett részt, Szlovénián és Franciaországon át, majd jött egy ötnapos spanyol körút, egy helyi DJ-vel. Ennek a koncertsorozatnak a célja a júliusi IBOGA balkan fesztivál promótálása volt, ahol záró fellépők leszünk majd a Balkan Beat Box és a The Skatalites mellett” – mondja a front-hegedűs. A zenekar Dublinban a Tankcsapdával is fellépett, két londoni koncertjük közül az egyik pedig a Beatricével volt közös. Áprilisban újabb két hétre indultak el, ezúttal Németország bejáratott klubjaiba, egy krakkói és liege-i kitérővel. “A koncertek remekül sikerültek, játszottunk a berlini szimpla badehausban, mozgó hajón Hamburgban és egy cralsheim-i folkfesztiválon is” – sorolja Máté, aki elmondta azt is, hogy május másodikán felléphettek Spanyolország egyik legnagyobb fesztiválján, a Vina Rock-on, ahol több tízezer ember előtt játszottak. “Jövőre már lebeszéltünk egy esti időpont a szervezőkkel” – tette hozzá nagy örömmel.

A zenekar júniusban a Hajón ünnepli majd ötödik születésnapját, majd július közepén megint elhúznak - egy hónapra - szerte Európában muzsikálni. A hazai rajongók nagy bánatára pedig szeptemberben Berlinbe költözik a csapat. “Minimum egy évre tervezzük az ottlétet, de majd meglátjuk, mennyi lesz belőle” – mondta sejtelmesen Palágyi. Előtte azonban egy nagy búcsúbulit csap majd a Bohemian Betyars az Akváriumban, szeptember 26-án.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. február 12.

Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala

Te így, te így, ilyen legyél! – itt az Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala. A himnusz (így vagy jó) felemel, megnyugtat és összehozza az embereket. Tovább

2026. február 1.

Mogyoró Kornél és Papesch Péter közös albuma a R.O.T.A.N.

Első hallásra talán paradoxonnak tűnik, hogy egy basszusgitárra és ütőhangszerekre épülő album teljes zenekari élményt kínál. Mogyoró Kornél és Papesch Péter R.O.T.A.N. – Rebirth Of The Azuma Ninja című lemezén azonban épp ez a látszólagos ellentmondás válik a zene legfőbb erejévé: a minimalista hangszerelés mögött egy rendkívül gazdag, rétegzett, spirituális zenei világ bontakozik ki. Tovább

2026. január 6.

Megjelent a Vad Fruttik új nagylemeze

Karácsonykor jelent meg a Vad Fruttik Mély című albuma, amely a zenekar egy korábbi életmű-rétegéhez nyúl vissza. A lemez régebbi Vad Fruttik-dalok újraértelmezéseiből áll, de nem nosztalgikus újrajátszásként: a hangsúly a lecsupaszításon, az első zenei gondolatokhoz való visszatérésen és egy közeli, intim hangzás kialakításán van. Az album már minden streaming platformon elérhető. Tovább

2026. január 5.

Azahriah a Fedél Nélkül címlapján

Exkluzív és jótékony: Azahriah hónapok óta nem adott interjút, most mégis megtörte a csendet a Fedél Nélkül kedvéért. A beszélgetés csak az aktuális lapszámban olvasható, amely mától elérhető, címlapján Azahriah-val. Az énekes az interjúval nem csak őszinte gondolatait osztja meg, hanem a hajléktalanok megélhetését is támogatja. Tovább

2025. november 28.

Átadták a 2025-ös Music Hungary-díjakat Veszprémben

Három nap után véget ért a XIII. Music Hungary Konferencia & Showcase, amely november 17–19. között rekord nézőszám mellett töltötte meg Veszprémet a hazai zeneipar szereplőivel. Az idei fókusztéma, „A zene körforgása – Fenntartható zeneipar 2025-ben” azt vizsgálta, hogyan épülhet fel egy önmegújuló, hosszú távon működő zenei ökoszisztéma Magyarországon. A szakmai programok kurátora Mezei Csaba volt, aki gazdasági, kreatív és közösségi nézőpontok metszetében állította össze az idei tartalmat. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky