3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2014. május 13.

Új Bëlga videóügyek

Copyright:

Sanyi esete a négy videoklippel. 2013 októberében jelent meg a Bëlga: Sanyi című lemeze, melyhez már a negyedik klip készült el. A vizuálisan termékeny időszakról a csapat tagjai mesélnek.

Elsőként, még a lemez beharangozójaként a Gyarmat című dal jelent meg a népszerű videómegosztó csatornán.

„Ezt a számot a csapatból mindenki az egyik legjobban sikerült számnak tartja a Sanyi lemezről, ezért is ehhez készült először klip.” – meséli Még5Lövés. – „A Börzsönyben vettük fel és úgy nézett ki, hogy szép időnk lesz, de végül nem lett és mezítláb az esőben 10 fokban nem volt annyira jó. Az is felejthetetlen élmény, amikor ezzel a testfestéssel bementünk a Gólemmel egy benzinkútra, hogy vegyünk pár dolgot. Nem sikerült előtte teljesen lemosni a festéket és így eléggé látszott még az arcunkon, kezünkön, lábunkon. Vagy ezért, vagy nem, de a benzinkutas döbbenten nézett ránk, és azt mondta, hogy zárva vannak, nem jöhetünk be, menjünk máshova."

 

 

Ezt a Tinirock klipje követte novemberben.

„Speciális, teljesen egyedi, általam kifejlesztett megoldásokkal tudott ilyen tré lenni.” – tör a lényegre Tokyo.

 

 

Az idei év személyi változást is hozott a Bëlgában, ennek első képes dokumentációja a Bezzeg régen koncertklipje.

„Itt debütáltam klipben a csapatban.” – mondja az „új fiú”, azaz Marvin. - „Amikor beszálltam, azt mondták: csak tegyem a dolgom. Aztán az első klipben is mindössze ennyi feladatom volt (nevet). Ja és emlékszem az első sorban volt egy lány, aki valamilyen állatos overálban tombolt végig! Azóta azon agyalok, hogy vajon tigris vagy panda volt az a jószág...valaki nem emlékszik véletlenül?”

 

 

A legújabb kisfilm pedig a napokban jelent meg, és a Rímálom az Elme utcában című dalhoz készült.

„Példa az egyik forgatási napra: éppen zsemléket festettünk rózsaszínre, majd sövénynyíróval vágtunk lufit, amikor megszomjaztunk és kimentünk a boltba, és kivételesen elfelejtettük az udvar kapuját bezárni 8 percre.” – sztorizik Bauxit. – „Visszaérve láttuk, hogy a két ott lévő bringából az egyik eltűnt. Na fasza, gondoltuk. Kimentünk az utcára, láttuk van térfigyelő kamera, így hát mondtuk egymásnak, hogy be kellene nézni az őrsre, hátha láttak valamit. Erre elénk toppant két járókelő és kérdezték, hogy „A zöld bringát keresitek? Elkapták a tolvajt a szomszéd utcában!" És tényleg: kiderült, hogy a két bringából azt választotta, amelyiknek a kerekén lakat volt, ezért csak tolni tudta, amit rögtön kiszúrtak. Rövid hatósági intézkedés után visszavittük a bringát, majd baltával kettévágtunk egy plasztik fejet és Még5 arcára német tinédzserlányoknak készített illatos-olvadós fürdőbuborékocskákat dobáltunk.”

Ha Bauxit kommentjéből arra következtetünk, hogy nem hétköznapi klipről van szó, nos, jól gondoljuk. Ezt megerősíti a rendező, Miki357 is.

„Az első benyomásom az volt; hogy ez egy agybetegség. De tetszik. Mindenképpen valami szuggesztív képi világot szerettem volna megteremteni. Inkább megvalósítási formákon gondolkodtam, mint történeten.”

 

 

Egy biztos: a Bëlga 15 év után is lendületben van, és ezt a nyári fesztiválokon is be fogják bizonyítani.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky