3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2014. május 5.

Bëlga klippremier – Rímálom az Elme utcában

Copyright:

Vadonatúj klippel jelentkezett a Bëlga, mely a „Rímálom az Elme utcában” című dalhoz készült. A dal maga – ahogy a címéből is kiderül – egy rímeken alapuló nyelvi játék. „Esszenciális refrén, értelmetlen szövegek, amik rímelnek. Mi kell több?” – nyilatkozik a dalválasztás miértjéről Bauxit. A hozzá készült klipről pedig elmondható, hogy a képekkel játszik: különleges képi megoldásai akár egy „egészséges” rémálomból – rímálomból – is kiléphettek volna.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

A forgatás ennek megfelelően sok időt, egészen pontosan közel három hetet vett igénybe, és zömében egy pincében zajlott.

„A helyszínt a Megálló alapítvány adta nekünk kölcsön, amit ezúton is nagyon köszönünk, hiszen ott tanyáztunk hetekig.” – meséli a forgatásról Bauxit. – „Somlai Dávidtól (Greenbox) pedig kaptunk kölcsön egy weisscam-et, amivel még forgathattunk. Ez egy szuperlassítós kamera. Kis odafigyeléssel a csúnya dolgok is megszépülnek tőle. Köszönjük, Dávid!”

A klipet Miki357 rendezte, akivel a „Nem leszünk gyarmat” kisfilmjén már dolgozott együtt a csapat. A klip alapötlete is tőle származik.

„Az alapsztorit – melyben a jó elnyeri méltó jutalmát - Miki357 találta ki, de közösen találtuk ki úgy az egészet, meg a részleteket is.” – mondja Tokyo.

„A jelmezes is Miki volt, a kinőtt ruháit adta ránk. A díszlet szintén Miki és az operatőr, Becsey Kristóf szakköri munkája. Állítólag óvodásokat is megkértek, hogy segítsenek.” – teszi még hozzá Bauxit.

A klip rendezője bár örül ennek a sok titulusnak, legalább annyira meglepte, mint amikor legelőször hallotta a dal szövegét:

„Az első benyomásom az volt; hogy ez egy agybetegség. De tetszik. Mindenképpen valami szuggesztív képi világot szerettem volna megteremteni. Inkább megvalósítási formákon gondolkodtam, mint történeten.”

A klip technikai hátteréről azt is elárulta Miki357, hogy nagyon sok képrögzítő eszközzel készült. Az IPhone-tól kezdve egészen a Weisscam-ig. A klipben található összes felvétel saját gyártású, ez okozta főleg a sok forgatási napot. A forgatás gördülékenyen, problémamentesen zajlott, de azért volt egy jelenet, ami elég izgalmasra sikerült, sőt, olyan is, ami végül meghiúsult.

„Amikor egy tévét baltával vert szét Marvin, para volt, hogy robban-e. Aztán robbant is, de tökéleteset, mert leginkább hátrafele ment ki belőle a cucc, így mi sem és a kamera sem sérült meg.” – sztorizik Bauxit, Tokyo pedig folytatja: „Az egyik jelenetben le kellett volna ugrani egy háztetőről, de nem volt büdzsé dublőrre. Ott álltunk mind a tetőn, és azon gondolkodtunk, megéri-e megcsinálni. Kb. 1 órát töltöttünk ott fent, aztán mégis inkább lemondtunk a jelenetről.”

A végeredmény azonban életveszélyes mutatványok nélkül is tökéletes lett, és nagyban eltér a Bëlga eddigi klipjeitől.

„Szerintem ez a klip minden eddigi kliptől nagyon nagyban eltér, az egész világra értve. Lehet, hogy egy új művészeti stílus született.” – kommenteli Tokyo.

A premier pedig 2014. május 8-án a Budapest Parkban lesz, ahova egyébként is látványos vetítés technikával készül a Bëlga, valamint a zenekar ismét kiegészül egy dobossal, mint a márciusi nagykoncerten. A részletekről – hogy mikor, milyen formában, stb. - viszont semmit nem lehet még tudni. „Majd adja magát. Vagyis titok.” – hárít Tokyo.

Mindenki jöjjön tehát a Budapest Parkba, ha elsőként szeretné látni a klipet ahhoz a dalhoz, melynek a megírása közbeni poénkodásról ezt mondta Bauxit: „Térdcsapkodásban mérjük, nem fetrengésben:) De most bevezetjük az elismerő csettintési skálát.”

 

 

Bëlga – Final Fest
Budapest PARK
2014. május 8. 20 óra

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky