3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Strand 2014

2014. április 24.

Nagy-Szín-Pad! a tehetségmutató verseny

Copyright:

2014 májusában egyedülálló zenei versenyt indít útjára a VOLT Produkció és az MTVA. Az esemény - az alapítók szándéka szerint - már rövid távon is nagy hatással lehet a hazai popszakmára. A szervezők hangsúlyozzák: a Nagy-Szín-Pad! nem egy újabb tehetségkutató, azon 15, a hazai popszakma fontos szereplői által kiválasztott, országosan ismert és sikeres produkció lép színpadra. A meghívottak – legfőképp a győztesek – a következő egy évben jelentős támogatásra számíthatnak a Petőfi Rádió részéről, továbbá főszereplőként vehetnek részt a VOLTon, a Szigeten és a Strand fesztiválon valamint videóklipet és turnétámogatást is kapnak. A “Nagy-Szín-Pad!” főszponzora az OTP Junior, amely a versenyt követően egy ötállomásos országos turnét is támogat.

“Nagy-szín-pad - Nagy-szín-pad!” – skandálja a közönség, amikor egy zenekart megszeret, felfedez magának, és egyben arra buzdítja az adott fesztivál szervezőit, hogy a jelenleginél jobb helyen és időpontban léptesse fel őket legközelebb...

Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert, a „Nagy-Szín-Pad” verseny ötletgazdái, több hazai fesztivál főszervezői meghallották a közönség szavát. „Fesztiválszervezőként több mint két évtizede közvetlen közelről figyeljük a hazai popszakma működését. Azt látjuk, hogy idehaza – megfelelő infrastruktúra hiányában - nagyon lassan jut el egy-egy zenekar a klubos működéstől az igazi ismertségig. Jól mérhető ez a fesztiválok programján, ahol a nagyobb színpadok fő fellépői hosszú évekig állócsillagok, ritkán ér el egy-egy új produkció önerőből arra a szintre, hogy több ezres rajongótábort mondhasson magáénak” – mondta Lobenwein Norbert. „Fel kellett ismernünk, hogyha változtatni szeretnénk ezen, össze kell fognia azoknak, akik idehaza „erőt” képviselnek. Fesztiváljaink összesen közel egymillió fiatalt érnek el egy évben, a Petőfi Rádió pedig az utóbbi évek legfontosabb trendformáló médiuma lett. Az MTVA vezetői azonnal igent mondtak a megkeresésre és hónapok óta együtt dolgozunk a Nagy-Szín-Pad! megvalósításán. Biztosra vesszük, hogy velük közösen valóban gyorsan, akár pár hónap alatt is jó eredményt érhetünk el” – tette hozzá mondta el Fülöp Zoltán a VOLT Produkció másik vezetője.

A NAGY-SZÍN-PAD! verseny célja nem a tehetségek felkutatása, hanem az, hogy már működő, saját dalokkal és saját programmal koncertező, népszerű zenekarokat “fedezzen fel”, pontosabban a jelenleginél jóval nagyobb, tényleges ismertséghez és rajongótáborhoz segítse őket.

„A szervezők szándéka egyezik a Petőfi Rádió küldetésével. Gyakori visszajelzés felénk, hogy amióta a Petőfi Rádió nagy hangsúlyt fektet a hazai zenekarok bemutatására, sokan nekünk is köszönhetik a nagyobb ismertséget, a nagyobb sikereket. A Nagy-Szín-Pad! versennyel hagyományt szeretnénk teremteni. A legfontosabb fesztiválokkal együttműködve azt reméljük, minden évben hozzásegíthetünk egy-egy - vagy akár több - arra érdemes produkciót a befutáshoz. Ennek érdekében május 1-től a verseny végéig a Nagy-Szín-Pad! résztvevői lesznek a Petőfi Rádió főszereplői és számos, igazán értékes díjat az MTVA biztosít a résztvevőknek.” – mondta el Horváth Vanda, a Petőfi Rádió főszerkesztője, és az m2 intendánsa.

Dr. Szabó László Zsolt, az MTVA megbízott vezérigazgatója hozzátette: “A Nagy-Szín-Pad! egy valóban hiánypótló kezdeményezés, amelyhez örömmel kapcsolódott az MTVA. Az elődöntőket és a döntőt az m2 csatornán élőben, a Petőfi pedig csúsztatott élőben közvetítjük, emellett a győztesek kiemelten lesznek jelen a jövőben a Petőfi Rádió programjában.”

A Nagy-Szín-Pad! főszponzora az OTP Junior. „A verseny azokat a produkciókat támogatja, amelyek már önerőből eljutottak egy bizonyos szintre, de fontos, hogy még többen felfigyeljenek rájuk, segítsenek nekik. Az OTP Junior az elmúlt évek során olyan tehetségeket támogatott, akik példaképek lehetnek a mai fiatalok számára, ezzel buzdítva őket arra, hogy merjenek küzdeni az álmaikért. A támogatottaink között szereplő Punnany Massif már bizonyított. Most itt a lehetőség, hogy új zenekarok lépjenek a nyomdokukba. Szeretnénk, ha minél többen megismernék és felfedeznék a 15 zenekart, ezért inspiráló példájukat a Facebook oldalunkon szervezett szavazással és ősszel egy ötállomásos országos koncertturnéval ismertetjük meg a nagyközönséggel.” – mondta Dolezsai Gergely, az OTP Bank marketingkommunikációs osztályvezetője.

Ki léphet fel a Nagy-Szín-Pad!-on?

A Nagy-Szín-Pad! szervezői a hazai popszakma 100 fontos képviselőjét kérték fel, hogy jelöljenek olyan zenei produkciókat, amelyekről azt gondolják, érdemesek arra, hogy igazán komoly segítséget kapjanak a legfontosabb médiumoktól és fesztiváloktól. A jelölés várakozáson felüli érdeklődés mellett zajlott: 55 hazai zenész, rendezvényszervező, producer, újságíró, zenei szerkesztő és más szakemberek összesen 170 produkciót jelöltek, közülük a 15 legtöbb jelölést kapott előadót és zenekart hívták meg a versenyre. Mindegyikük azonnal igent mondott és örömmel fogadta a kezdeményezést.

2014-ben a Nagy-Szín-Pad! verseny résztvevői:

Blahalouisiana, Carbovaris, Cloud 9+, DENIZ, Elefánt, Halott Pénz, Hangmás, Ivan & the Parazol, Manoya, Mary Popkids, Odett, Óriás, Szabó Balázs Bandája, Turbo, We are Rockstars – mozgóképen ITT:

 

 

Hogyan zajlik a verseny?

Május 20-21-22-én a budapesti Akvárium Klubban zajlanak az elődöntők – ahova, valamint a döntőre, az OTP Juniorosok 30%-os kedvezménnyel vehetnek jegyet -, amelyeken fordulónként 5-5 produkció, egyenként 15 perces, élő koncertet ad. A műsort az m2 élőben közvetíti, de a www.nagyszinpad.com oldalon ugyancsak élőben lesz látható és hallható a program, a Petőfi Rádió pedig még aznap este műsorra tűzi a teljes koncertfolyamot. Az egyes fordulók kezdetétől 72 órán át szavazhat a közönség az OTP Bank Facebook oldalán, az Instagrammon keresztül és emelt díjas SMS-ben. Az elődöntők eredményét május 26-án reggel a Petőfi Rádió adásában hirdetik ki, az első 5, legtöbb szavazattal bíró produkció vesz részt a döntőn, amelynek június 1-jén, vasárnap este ugyancsak az Akvárium Klub ad otthont.

Hogyan lehet szavazni?

A szervezők számára fontos, hogy a résztvevők és a közönség egyaránt átlátható és élvezetes formában mutathassa ki rajongását. A verseny honlapján  (nagyszinpad.com) három platform áll a szavazók rendelkezésére:

A Nagy-Szín-Pad! főszponzora, az OTP Junior egy Facebook-alapú applikációt hozott létre, ahol a saját profiljával minden felhasználó csak egyszer szavazhat, de akár több produkcióra is.

Az Akvárium Klub stratégiai partnere, a Telekom lehetővé teszi az élmények megosztását a verseny során, és ezzel is szavazhat mindenki a kedvenc produkciójára.  “A Telekom által támogatott instagrammos szavazás során selfie-ket fogunk kérni a rajongóktól” – mondta Rózsa Iván, a Telekom kommunikációs igazgatója. „A zenekaroknak segítünk nagy példányszámban létrehozni a rájuk leginkább jellemző szimbólumot, kabalát, melyeket ők kiosztanak rajongótáboruknak a koncerteken illetve saját felületeiken – utóbbi esetben letölthető formátumban” – tette hozzá. Az üzenet: minél több helyre fotózzák oda a rajongók a kabalákat, annál nagyobb az esélye, hogy kedvenc zenekaruk a Nagyszínpadon is ott lesz. A végeredmény minden zenekar számára egyedi lesz: a saját szimbólumuk a lehető legtöbb helyen és a legkülönbözőbb formában.

A szavazás a zenekar nevének és a #nsz hashtag megjelölésével történik, melyet a rendszer szűr, a képek pedig folyamatosan moderálásra kerülnek.  A szavazás során egy user egy nap maximálisan 5 hashtagelt fotóját tekintik érvényesnek. “A jóváhagyott képek a Telekom y2014.hu microsite-jára kerülnek ki, ahol lehetőség lesz zenekaronként böngészni a képeket” – mondta a kommunikációs igazgató.

Szavazni sms-ben is lehet az egyes produkciók kódjával. Az sms-szavazásból származó bevételt a szervezők a versenyzők díjazására fordítják, a Telekom közreműködésével.

Mit nyernek a győztesek?

A Nagy-Szín-Pad! verseny igazi “erejét” a mögötte álló szervezői és szakmai csapat és a rendelkezésükre álló felületek adják. Bár a verseny 15 résztvevője eleve gyakori vendég a legfontosabb hazai fesztiválokon, arra csak ritkán van lehetőségük, hogy kiemelt műsorsávban, akár nagyszínpadon szerepeljenek. A szervezők azt remélik, hogy a Nagy-Szín-Pad!-hoz kapcsolódó kiemelt figyelem, az előadók jelentős számú médiaszereplése azt eredményezi majd, hogy nyárra a mostaninál is sikeresebb, igazi közönségkedvencek lépnek majd fel szerte az országban. Gerendai Károly, a Sziget főszervezője is üdvözölte a Nagy-Szín-Pad! kezdeményezést. “A legtehetségesebb hazai zenekaroknak mindig is igyekeztünk teret biztosítani, de a Sziget a fellépőknek egyben arra is lehetőséget kínál, hogy a külföldi közönség és a szintén nagy számban jelenlévő nemzetközi sajtó is felfigyelhessen rájuk” – mondta el Gerendai, aki a Szigeten több, főműsoridős helyet ajánlott fel a verseny legjobbjainak.

Fellépések:

1. Az első öt helyezett a VOLT Fesztivál nyitónapján, az OTP Bank – Petőfi Rádió Színpadon ad koncertet;
2. A verseny győztese a VOLT Fesztiválon az Arctic Monkeys előtt a Telekom Nagyszínpadon lép fel;
3. A legjobb helyezettek a Sziget Fesztiválon a Petőfi Rádió – VOLT Fesztivál színpadon co-headlinerként szerepelnek;
4. A tíz legsikeresebb produkció a STRAND – Nagyon Zene Fesztiválon ad koncertet, a legsikeresebbek nagyszínpadon, kiemelt műsorsávban;
5. A verseny résztvevői egész nyáron számos helyen fellépnek a Nagyon Balaton eseménysorozat egyes állomásain;
6. A verseny legjobbjai az OTP Junior jóvoltából ősszel ötállomásos országos turné keretében Magyarország legjobb klubjaiban - “minifesztiválok” keretében - lépnek fel;
7. A Sziget Szervezőiroda vállalta, hogy az első 3 helyezett számára külföldi fesztiválmeghívásokat szervez.

Média:

8. Az MTVA egész éves kiemelt játszást biztosít a verseny résztvevőinek;
9. A programban részt vevő zenekarok koncertjeinek promóciója az MTVA csatornáin;
10. A fellépők folyamatos jelenléte a Petőfi Rádió műsoraiban;
11. A fellépők meghívása az Akusztik és az Eleven című koncertműsorokba;
12. Az MTVA valamennyi fellépő számára - vágott formában - rendelkezésre bocsátja a Nagy-Szín-Pad! koncertek felvételeit.

Egyéb:

13. További két produkció 1-1 millió Ft-os videoklip támogatásban részesül;
14. A győztes produkció 1 millió Ft-os próbaterem-támogatásban részesül.

A szervezők további jutalmakat is terveznek a verseny résztvevőinek.

A fellépők bemutatása a következő oldalon! >>>

1 2

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2014. augusztus 26.

John Newman egy másik nézőpontból – we will love you again!

Na nem mintha eddig nem szerettünk volna, vagy most épp nem szeretnénk, de annyira ütős volt a fősláger, hogy igazából azóta azt dúdolgatom, hogy „I need to know now, know now, will you love me again”. Azért más is megmaradt a Strand Fesztivál szombati nagykoncertjéből, mint a zárszó! Tovább

2014. augusztus 26.

Strapabíró közönség a Strand Fesztiválon!

Miután szépen kibuliztuk magunkat a meglepően energiateli Halott Pénz koncertjére, meg is telt szép lassan a Strand Fesztivál. Nem mondom, a Balaton Soundon lehet többen voltak, de amilyen idő ígérkezett, ahhoz képest pláne le a kalappal a strapabíró és vakmerő közönség előtt! Kicsik és közepesek (nagyok kevésbé), józanok és piások (és füvesek), téli öltözetek és bikinik. Ja és Irie Maffia, Quimby, Magashegyi Underground és Péterfy Bori. És még sok más dolog meg előadó! Tovább

2014. augusztus 25.

Strand: Halott Pénz bebizonyította, hogy nem depressziós

Nem voltak túl kecsegtetőek az időjárás - előrejelzések, de hát a Strand Fesztivál az Strand Fesztivál. Gondoltuk, esőben is szép a Balaton, és hátha kis szerencsénk is lesz és a nap is előjön. De legalábbis nem marad el koncert. Hajaj, nem is maradt! Hogy biztosan meglegyen a koncertélmény, még ha vihar miatt le is fújják a folytatást, már jó korán leérkeztünk. A buli nekünk már délután 4-kor elkezdődött! Tovább

2014. augusztus 25.

Képek! 72 ezren STRAND Fesztiválon

Vasárnap hajnalban ért véget Zamárdiban, a Nagyon Balaton keretében zajló, második STRAND – Nagyon Zene Fesztivál, amely egy új sikertörténet a Balaton Régióban. Négy nap alatt a vártnál is több, 72 ezer vendég vett részt a VOLT Produkció és a Petőfi Rádió közös eseményén. Tovább

2014. augusztus 25.

John Newman: Igényes, de unalmas popzene – Strand 4. nap

A zárónap szenzációja John Newman volt. Őt az eső is lájkolta, mert végig zuhogott. Rám kevésbé tett mély benyomást a brit fiatalember és bandája. Valószínűleg őt se győzte meg Magyarország, mert azt hitte, hogy Budapesten koncertezett. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky