3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
EFOTT 2014

2014. április 23.

Hip-hop vonulat az EFOTT-on

Copyright:

Én feszt nem változom, fesztiválozom – indul az Animal Cannibals idei fesztiválhimnusza, ami minden bizonnyal az EFOTT-on is felcsendül majd. A magyar rap zászlósai idén először önálló teret kapnak a szövegelésre, a kannibálok pedig az előző évekhez hasonlóan házigazdaként is jelen lesznek.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

Minden nap hip-hop lehet azoknak, akik a miskolctapolcai EFOTT-ra látogatnak július 15. és 20. között, hiszen első alkalommal különálló színpadot kap a műfaj. A Hősök, vagy az Animal Cannibals mellett olyan hazai fenegyerekekkel bulizhat a közönség, mint az NKS oszloposai, Siska Finuccsi, vagy éppen Funktasztikus, éjfél után pedig a műfaj neves lemezlovasai adják az ütemeket. A színes zenei program mellett ráadásul a szakma legjobbjaitól tanulhatnak is az érdeklődök a Hip-hop Akadémián, Ricsi és Qka vezényletével.

„Az EFOTT állandóan színes és megújul, idén pedig a divatos pop-vonal mellett teret enged a hip-hopnak is, ezzel kitüntetve a műfajt. Mi már harmadik éve nem csupán fellépőként, de házigazdaként is jelen vagyunk, így van rálátásunk arra, hogy erre valóban van igény. Minden nap lesz Hip Hop Akadémia is, ahol interaktív fejtágítást tartunk a stílusról, hiszen aki ezt hallgatja, az általában csinálni is akarja. E mellett különös figyelmet fordítunk majd arra, hogy a környékbeli hip-hop arcok is megmutathassák tehetségüket” – kezdte Qka. - „Számtalan emlékezetes bulink volt Miskolcon, egyszer annyira melegünk volt egy szórakozóhelyen, hogy végül alsónadrágban nyomtuk végig a fellépést. Az EFOTT pedig nagy kedvenc, mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy a Fesztivál himnuszunk klipje is nagy részben a tavalyi hallgatói bulin forgott” – folytatta az Animal Cannibals tagja.

A Hősök csapata már szintén rutinos „efottozó”, idén is biztosan átadják magukat a fesztiválhangulatnak.

 

 

„A hip-hop színpad a műfaj népszerűségét mutatja, de egyben fokozza is azt, példát mutatva más fesztiváloknak. Idén is mindenképpen több napot maradunk, elkapjuk az EFOTT-feelinget és az előző évekhez hasonlóan csapunk néhány görbe estét. Ez mindenkinek egy jó alkalom arra, hogy a vizsgaidőszak után elrúgja a labdát” – mondta Eckü. - „Miskolc különösen kedves számomra, a fellépések mellett többször lazítottam már Miskolctapolcán” – tette hozzá a Hősök rappere, aki azt is elárulta, idén új dalokkal érkeznek a fesztiválra, ízelítőként a készülő lemezük repertoárjából.

Látogass el Te is az ország legnagyobb hallgatói bulijára, és lazulj a legjobb hazai hip-hop előadók rímeire!

EFOTT – 2014-ben Miskolctapolcán is csak szabadon!

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2014. július 16.

Ellepték a fesztiválozók Miskolctapolcát - megnyitotta kapuit az EFOTT

Hatalmas tömeg várakozott, hogy birtokba vegye a miskolctapolcai EFOTT helyszínét. Az év legnagyobb hallgatói bulijának nyitónapján rengeteg fiatal vert sátrat a miskolci egyetemvárosban, hogy este a Tankcsapda jubileumi koncertjén tombolhasson és megalapozza a közel egy hetes fesztivál-hangulatot. Az EFOTT harminc év után tért vissza Miskolcra, és az elkövetkező napokban garantáltan a felhőtlen szórakozásé lesz a főszerep a tizenhat hektáros területen felépített fesztiválvárosban. Tovább

2014. május 29.

Kora esti kultúrával vár az EFOTT

Az esti pörgés előtt, józanító lazulásként a verselés és a nevetés is teret kap majd hazánk legnagyobb hallgatói buliján. Az ország legjobb slammerei naponta zsonglőrködnek majd a szavakkal, míg a Dumaszínház mókamesterei is a jó hangulat elmaradhatatlan kellékei lesznek. Tovább

2014. május 22.

Kemény, mint az EFOTT!

Hogy a zenei paletta teljes legyen, nem hiányozhatnak a keményebb zene legjelesebb képviselői sem az idei EFOTT-ról. A zúzosabb ritmusok kedvelőit többek között olyan kultikus és fiatal metál bandák várják idén Miskolctapolcán, mint az Ossian, a Moby Dick, a Road és a Subscribe. Tovább

2014. április 17.

A Tankcsapdával nyit az EFOTT

Pop, rock, hip-hop, elektro – az idei EFOTT-on egyikben sem lesz hiány. Idén az aktuális hazai kedvencek mellett ráadásul a 90-es évek ikonikus pop bandáit is elhozza Miskolctapolcára a legnagyobb és legrégibb hallgatói fesztivál. A nyitónap nagy durranását pedig a 25 éves Tankcsapda egyedülálló showja garantálja. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky