3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2014. április 16.

Zsolnay Fesztivál lesz májusban

Copyright:

A Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. és a Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzat egy olyan közös, kreatív csapatot hozott létre, amelynek célja, hogy egyesített erővel, magas színvonalú, nagy érdeklődésre számot tartó és különleges rendezvény jöhessen létre. E koprodukció eredményeként május első hosszú hétvégéjén a Zsolnay Negyedben és a Kodály Központban kerül megrendezésre a Zsolnay Fesztivál és Egyetemi Napok.

A rendezvényen egyszerre lesznek jelen a Zsolnay Fesztiválra jellemző, az innovációt, a különböző műfajok párbeszédét középpontba helyező – a személyesebb hangulatú és a „kulturális varázskertre” jellemző – programok, valamint kifejezetten a hallgatóknak, középiskolai diákoknak szóló zenei és közösségi, interaktív előadások. A családi és közösségi akciók mellett a legnépszerűbb dj-k és zenekarok is fellépnek, de terítékre kerül például a testi-lelki egészség. A látogatókat szinte megszólítják a közkedvelt előadók, mintegy „face to face” mesélve nekik. Így, aki az előző években szívesen ellátogatott a Fesztiválra, az idén sem fog csalódni, ugyanakkor a középiskolások, egyetemisták is jól és tartalmasan szórakozhatnak majd.

Bízunk benne, hogy az együttműködéssel szélesedik az érdeklődők köre. Nem titkolt célunk, hogy az érettségi és vizsgaidőszak előtt álló diákoknak is segítsünk ezzel a lazításban, hogy a megmérettetések előtt még egy rövid időre kikapcsolódhassanak, akár családjukkal együtt.

A fesztivál 23 helyszínén több mint 110 programon, közel 500 előadó szerepel. A három nap alatt 38 koncert, 41 családi és gyerekprogram és 36 közösségi program várja majd a fesztiválozókat.

Zsolnay Fesztivál és Egyetemi Napok
Pécs, 2014. május 1-2-3.

A fesztivál programjai a Zsolnay Negyedben mindennap ESTE 7 ÓRÁIG INGYENESEN látogathatók!

A fesztivál ideje alatt a Zsolnay Negyed állandó kiállításaira szóló teljes árú jegyek 50% kedvezménnyel vásárolhatók!

A Kodály Központban tartandó két programra külön kell belépőt venni.

Este 7 óra után a Zsolnay Fesztivál & Egyetemi Napok jegyárai a Zsolnay Negyedben:
május 1. : 1000 Ft, Diákigazolvánnyal 700 Ft, PTE hallgatóknak 500 Ft
május 2. : 1000 Ft, Diákigazolvánnyal 700 Ft, PTE hallgatóknak 500 Ft
május 3.: 2000 Ft, Diákigazolvánnyal 1700 Ft, PTE hallgatóknak 1500 Ft
3 napos bérlet: 3500 Ft, Diákigazolvánnyal 2500 Ft, PTE hallgatóknak 2000 Ft

PROGRAM A KÖVETKEZŐ OLDALON! >>>

1 2

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky