3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2014. március 28.

Élet elvitelre – Megjelent az új Szabó Balázs Bandája-lemez!

Copyright:

Három év szünet után új albummal jelentkezik a Szabó Balázs Bandája. A március 26-án megjelent Élet elvitelre című lemez az eddigieknél sokszínűbb, eklektikusabb világot képvisel.

Milyen lemez az Élet elvitelre?
Otthonos, organikus, nehezen definiálható stílusú. Újszerű is, de ismerős is. Népzenéből és undergroundból, Cseh Tamásból és a kortárs indie dalszerzői hagyományból is építkezik – leginkább pedig Szabó Balázsból. Nevezhetjük kamarafolk-pop-nak, de csak ha feltétlenül muszáj kategóriát találni hozzá. Balázs tizenéves kora óta csiszolja ezt a formát, ebben találja meg leginkább önmagát. Gyerekkori emlékekből és nosztalgiából építkezik, mintha egy ismerős szobában járnánk, ahol már nagyon rég voltunk és minden apró kis tárgyról eszünkbe jut valami. Letisztult, kreatív, személyes, önironikus-önreflektív és őszinte zenei nyelv ez.

Mit kell tudni a dalokról?
Az egészen csendes, merengő daraboktól a már-már gogolbordellós pörgésig bátor, széles ívet húz a tizenkét track. A hangszerelés és a dalok lényege azonban Szabó Balázs Bandájának rögtön felismerhető, akusztikus gitárokra és vonós hangzásra építő világán belül marad, néhány meglepetéssel. Ilyen például a Hétköznapi című dal, amelyben két új hang is megszólal: az egyik Julie Rens belga énekesnő, akit a Brüsszelben tanuló Harcsa Veronika ajánlott Balázs figyelmébe. Julie alapvetően jazzénekesnő, eddig főleg hiphop-jazz fúziós projektekben dolgozott, 23 éves kora ellenére azonban már szólóban és több zenekarban (Akro, Brain Snob, Superphat) is sikeres. Ugyanebben a dalban vendégszerepel Pagonyi András tangóharmonikás is, akit többek között a Kowalsky meg a Vegából, illetve színházi produkciókból ismerhetünk - az ő játéka igazi franciás, kávéházi hangulatot csempész az amúgy is színes összképbe.

A másik újabb fejlemény, hogy a klasszikus költők után most egy kortárs szerző, Grecsó Krisztián két verse is szerepel az albumon. Grecsóval már többször is felléptek közösen, a 2012-es Aegon Művészeti Díjon is ketten osztoztak, azóta barátság szövődött közöttük.

„Balázs új lemeze játszik velem, úgy játszik, hogy az csoda, nagyon jó, hogy fáj, hogy tűrni kell, hogy ez az élet, így van, ahogy, ennyi jut belőle. Elvitelre. Most értettem meg, mint jelent vigadni, ha sír a szív. És hogy én is ott lehetek a muzsika közelében, különös kegy. Az átzenélt, mosolygott, csöndes vagy hangos esték, kedvünktől függően, finom pálinkák, jó kolbászok. Így készültek a dalok. Telt az idő a konyhában, nálam vagy nála, és akkor ebből lett ez a két dal. Halálról és szerelemről. Mondjuk, mi másról lehetne beszélni.” (Grecsó Krisztián)

Az Apám a vadludakkal és a Bujkáló lírai visszavágyódás a gyerekkori emlékek világába, ahol a mesék még szerves részei a valóságnak, mintha régi fényképeket, vagy inkább gyerekrajzokat nézegetnénk, vagy egyik kedvenc gyerekkori mesénk újranézése után álmodnánk valami szürreálisat. Előbbi ennek melankolikusabb, utóbbi zaklatottabb, szenvedélyesebb oldalát mutatja meg.

“Az Apám a vadludakkal első sora egy kisgyerek szájából hangzott el és annak ellenére sem akartam rajta változtatni, hogy értelmetlennek hat. Ebből az egy sorból íródott ugyanis az egész dal - apám jutott eszembe erről, aki sajnos már nem lehet e világon, csak a csönd maradt utána, aztán csak írtam, csak írtam…” (Szabó Balázs)

A lemezen szereplő harmadik dal, a Faragatlan herceg volt az első szám, ami erre az albumra íródott és szinte változatlan formában került fel a lemezre.  A lemez egészét meghatározó folkjegyek a legutolsó dalban járnak a csúcsra: hangszerelésében és szövegében az Adjon isten rózsám áll a legközelebb az igazi táncházas ropáshoz - a szakítós búcsúdal vezet ki ebből az 52 perces, hazafelé tartó utazásból.

“A Bujkáló egy hajnali vonatút, egy ablakon csüngés fáradt, boldog filmje. Egy bábelőadásra utaztam épp vidékre, amikor született és a napfelkeltét úgy szaggatták az elsuhanó fák, mintha egy régi mozgófilm lenne, és talán csak az álmosságtól, de úgy tűnt néha, nem is a vonat mozog és nem is a fák, csupán a nap bolyong a fák között és én csak üldögélek és nézem mozdulatlanul mindezt…” (Szabó Balázs)

Kik dolgoztak még a lemezen?
Az új albumon talán még az eddigieknél is komolyabban van jelen a folk- és világzenei vonulat. Az erősebb folkhatás alatt született dalok felvételénél vendégként két népzenész is dolgozott: Fekete Márton „Kispuma” brácsán, Molnár Péter pedig nagybőgőn. A lemez zenei rendezője - Szabó Balázs mellett - az a Weyer Balázs, aki a Womex és a World Music Charts Europe zsűrijének is tagja és a Bartók Rádió világzenei műsorait is szerkeszti.

„Olyan tudatos, annyira belülről fakadó elképzelésekkel rendelkező előadónál, mint Szabó Balázs, egy zenei rendezőnek csak annyi a dolga, hogy segítsen megvalósulni a művészi koncepciót. Egyébként meg élvezze az utazást, és amikor nem kell beavatkozni, akkor lehetőleg ne legyen nagyon útban, hanem változzon rajongóvá, akit épp csak beengedtek a stúdióba.” (Weyer Balázs)

Az ütősszekció az eddigi jazzes, finom modorból kilépve groove-osabb, bátrabb hangot üt meg a lemezen, a cselló pedig még hangsúlyosabb szerepet kapott. Az albumon Ferencz László dobos, Ölveti Mátyás csellista, Harangozó Sebestyén gitáros és Acsády Soma basszusgitáros működött közre. A dalokat ez év februárjában, a Tom-Tom stúdióban rögzítették. A felvételeket hangmérnökként Dorozsmai Gergő, a Moog zenekar dobosa készítette. A borítót Lossonczy Bazsó tervezte, aki az utóbbi időben gyakran dolgozott a zenekarral.

Kicsoda Szabó Balázs?
Szabó Balázs tizenéves kora óta gitározik és énekel verseket és saját dalokat. Első, 2004-ben megjelent lemeze is Faludy-művek megzenésítése volt. Kicsivel később, a Suhancos duóban már egy szélesebb közönség ismerte meg a nevét, majd egy szólóalbum után (Ül.dög.élek), 2009-től már saját Bandája élén énekel, gitározik, hegedül és kavalozik. Miközben gyerekkori álmát váltja valóra, rendszeresen él két másik hivatásának - a táncháznak és a bábszínészetnek.

A Szabó Balázs Bandája eddig két lemezt, a “Megcsalogató”-t és a dupla “Átjárók”-at jelentetett meg, az utóbbi a saját dalokat tartalmazó “Alízótai Álmodozók” és a megzenésített Pilinszky-versekből összeállított “Az ember itt” című anyagokat tartalmazza. Ezután, 2012-ben megjelent a Közelebb című négyszámos EP, amiről leginkább talán Radnóti Bájoló című versének dallá varázsolt változata lehet ismerős a közönség számára. Most végre három év után egy teljesen új dalokat tartalmazó nagylemezt vehetünk kézbe, Élet elvitelre címmel.

Hol lesznek hallhatóak a dalok?
A zenekar két nappal a lemez megjenése után turnéra indul: először március 28-án, pénteken a szegedi JATE Klubban mutatják be az új albumot, majd azt követően Zalaegerszegen és Sopronban játszanak, azután többek között Veszprémbe, Debrecenbe, Nagykanizsára és Székesfehérvárra utaznak. Budapesten május 16-án tartanak lemezbemutatót az A38 hajón, meglepetés vendégekkel.

Album információk:

Élet elvitelre
megjelenés: 2014. március 26.
kiadó: szerzői kiadás
zenei rendező: Szabó Balázs, Weyer Balázs
felvétel, hangkeverés, mastering: Dorozsmai Gergely
készült: Tom-Tom Stúdió

1. Hétköznapi
2. Apám a vadludakkal
3. Faragatlan herceg
4. Sorskönyv
5. Bujkáló
6. Megmozdultam
7. Ami elhasadt
8. Magammal szemben
9. Nincs idő
10. Embervédő állatok
11. Dézsma
12. Adjon Isten, rózsám

zene: Szabó Balázs / szöveg: Szabó Balázs, Grecsó Krisztián (7,11)

Szabó Balázs Bandája

Acsády Soma - basszusgitár
Ferencz László - dob
Harangozó Sebestyén – gitár
Ölveti Mátyás – cselló
Szabó Balázs - ének, hegedű, gitár, kaval, cajon

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. augusztus 31.

Itt a vadiúj Sisi-dal Budapest Parkos gigje előtt

Augusztusra igazi zenei sűrítmény érkezett Sisitől: „Civil Nihil” címmel megjelent legújabb száma, amely egy koszos, sötét boom-bap agymenés, mindenféle sablon és sample nélkül. A dal Varga Tamás, alias WaTa produceri hozzájárulásával született meg. A két alkotó régóta állandó zenei társai egymásnak, és most újra szintet léptek. Ráadásul Sisi visszatért klipet forgatni a Budapest Parkba „Anya mondd meg” című bangere óta először. Tovább

2025. augusztus 30.

Részeg az út! - neten a Cowboys slágere!

Felpezsdítette a kis település életét a Cowboys, akik első saját daluk klipjét Részeg az út címmel forgatták, amely elképesztő nézettségével szinte azonnal felrobbantotta a netet. A tavaly alakult formáció egyébként is felforgatta a mulatós műfajt egyedi stílusával, amelyben a country-t és a mulatóst elegyítették. Tovább

2025. augusztus 28.

Szekeres András: A kedvenc 10 - Előrendelhető az album!

A kedvenc 10 címmel szerzői albummal jelentkezik Szekeres András. A Junkies frontembere 10 dalt gyűjtött össze eddigi életművéből, és régi barátja, alkotótársa Tempfli Erik segítségével közösen egy több évtizedet átölelő válogatáslemezt állított össze. Tovább

2025. augusztus 25.

Megjelent DESH és Young Fly új slágere az OHMAMMA!

A DESH és Young Fly duó ismét igazi nyári slágerrel jelentkezik: itt az OHMAMMA! Hallgassátok és nézzétek meg a hozzá készült igazi nyári videóklipet is! Tovább

2025. augusztus 24.

Ilyen lesz Dzsúdló Mekis menüje

A McDonald’s a hírességek kedvenc Mekis rendeléseit felsorakoztató kampányának legújabb hazai fejezetében Dzsúdló, azaz Juhász Marci áll a reflektorfényben. A Borsod megyei kisfaluból induló, mára a Z-generáció egyik legnépszerűbb előadójává vált zenész nem csupán a zenei toplistákon, de a hazai koncertéletben is meghatározó szereplő. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky