3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2014. március 18. | Joss Beaumont

A SKAtch bemutatta első klipjét

Copyright:

A fiatal és nagyon erős szegedi érdekeltségű SKAtch zenekar bemutatta első videoklipjét, amely nem is szólhatott másról bemutatkozásként, mint a Tisza fővárosáról. A lendületes klip, pontosan megfelel minden kritériumnak, amely egy fiatal, kezdő banda bemutatkozásához szükséges és egyben sikeres karrierjét vezeti fel.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

Ha a SKAtch után nyomoz az ember a neten, akkor azt látja, hogy a jelenleg menőnek számító ska-bandák után, közvetlenül a második hullámban helyezkedik el, a fiatal szegedi csapat.

Ha a kezdeti, klasszikus induló-zenekaros lokálpatriotizmust, valamint a jelenleg még, különösebb mondanivaló nélküli szövegek, időszakát sikerrel vezetik fel, egy nagyon jelentős színfolt lehet a magyar ska szcéna egén, különösen annak tudatában, hogy a meglehetősen régóta színpadokat elfoglaló, kicsit túlértékelt csapatok, el is indultak a népszerűtlenség lépcsőfokain, ráadásul úgy, mint akik kettesével veszik a fokokat.

A SKAtch „Szeged” című dala jó dal! Jópofa a szövege és megpróbáltak, egy unalmas bárban bólogató zenekari klip helyett, kreativitást belevinni a képanyagba, amely végül 4-esre sikerült. Csak így tovább!

 

 

Joss

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky