3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2014. március 7. | Ó.Zs

Újra szólt A Dal - Eurovízió

Copyright:

Hathetes versengés után eldőlt, hogy Kállay-Saunders András indulhat az ötvenkilencedik Eurovíziós Dalfesztiválon. Az énekes a Running című dalával képviseli majd hazánkat Koppenhágában, a legutóbbi győztes fővárosában. Eközben más országok indulóinak neve is nyilvánosságra került.

A dal című műsor idén harmadik alkalommal került megrendezésre. Tavaly nem kis meglepetésre az akkor még sokak számára ismeretlen Márta Alex, művésznevén ByeAlex volt az, aki megnyerte a magyar selejtezőt, így indulhatott Malmőbe, ahol a tízedik helyezést érte el.

Az idei döntőben különböző műfajok előadói mutathatták meg előadásukat. A nyolcas finálé résztvevői a következőek voltak: a Fool Moon, a Depresszió, a Honeybeast, Király Viktor, Bogi, a New Level Empire, Pál Dénes és nem utolsó sorban a győztes, Kállay-Saunders András. A döntés ötven-ötven százalék arányban dőlt el. Először a nyolc dalból kiválasztott a zsűri négyet, majd közülük dönthette el a közönség azt, hogy ki képviselje az országot Dániában.

Több mint 150 000 beérkezett szavazat után dőlt el, hogy az a Kállay-Saunders András képviselheti az országot, aki már harmadik alkalommal vett részt a megmérettetésen. Tavaly a My Baby című szerzeménye a második helyen végzett a magyar selejtezőben.    

A magyar induló örömét és felkészülését azonban baljós fejlemények árnyékolják be, hiszen a legfrissebb hírek szerint bírósági kihallgatás és jogi procedúra várhat rá egy tavaly történt incidens miatt.

A magyar produkció mellett négy indulóra derült fény az elmúlt hetekben. Macedóniát Tijana Dapčević képviseli. Az énekesnő To The sky című dala a fogadóirodák szerint jó eséllyel pályázhat az első tíz hely egyikére. Spanyolország színeiben Ruth Lorenzo indul. A nemzeti döntő nem kis izgalmat okozott azzal, hogy a bírák és a közönség összefésült eredménye alapján holtverseny alakult ki, de ilyen esetekben a közönség szavazata számít, így a nemzeti döntő nagy esélyese Brequette helyett Ruth képviselheti hazáját.

Lettország az Aarzemnieki nevű folk-pop zenekart küldi ki a Dalfesztiválra. A hazai válogatón tizenkét szám előadója mérette meg magát, közülük három került a háromfős szuperdöntőbe, ahol a közönség és a zsűri 50-50 százalékban dönthette el, hogy ki jusson ki.

A napokban derült fény arra, hogy Lengyelország a Donatan & Cleo formációval tér vissza három év után az Eurovíziós dalversenyre. Az ország nem tartott választó műsort, egy belső zsűri döntötte el, hogy melyik szerzemény is képviselje őket.

Ó.Zs

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky