3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2014. március 5.

Megérkezett a Mrs. Columbo Live albuma!

Copyright:

A Mrs. Columbo kezdeti jazz felállásából napjainkra egy populáris rockos, jazzes, popos, illetve klasszikus és népzenei elemeket vegyítő, sokszínű zenekarrá érett. Első, (re)make up című albumuk az év hazai jazz albuma kategóriájában megkapta a 2013-as Fonogram-díjat. Játszd újra! című nótájuk pedig bekerült a 2013-as Eurovíziós Dalverseny magyarországi elődöntőjének legjobb 30 dala közé.

Az ismert és elismert női muzsikusokból álló formáció 2008-as alapítása óta számtalan klubban és fesztiválon ejtette ámulatba a könnyűzenei műfajok rajongóit.

2014. március 3-án megjelenő Live című albumuk a Budapest Jazz Clubban került rögzítésre. Az együttes könnyed, vidám, bohókás, mégis igényes zenéje ezúttal egy különleges koncertfelvételnek köszönhetően kel életre.

A Magneotonnál megjelenő DVD ismert slágerek izgalmas interpretációit, illetve saját számaik színvonalas, mégis szórakoztató előadásait tartalmazza, a felvételeken a színpadról jókedv, barátság és összetartozás sugárzik.

Mivel Galambos Dorina és zenekara élőben van csak igazán elemében, a'Live fantasztikus ízelítője annak, mire képes a Mrs. Columbo.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky