3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2014. március 4.

Apokalipszis most – Leukémia Apokalypsis és AMD közös turné

Copyright:

Közös koncertsorozat erejéig fogott össze a nyolcvanas-kilencvenes évek két legelőremutatóbb és legsikeresebb magyar hardcore zenekara, az A.M.D. és a mostanság az első demójuk után Leukémia Apokalypsis néven futó Leukémia. A hétállomásos turné Magyarország szinte összes nagyobb városát érinti, köztük olyan, a hazai hardcore színtéren fontos településeket is, mint Szombathely vagy Eger.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

A két zenekar története gyakorlatilag már a nyolcvanas években összefonódott, hiszen nemcsak rengeteget koncerteztek közösen, például a legendás Fekete Yukban, de többek közt az A.M.D. korai lemezein éneklő, tragikus sorsú Sotár épp a Leukémiából igazolt át az A.M.D. soraiba, ahogy a később a Mooddal, manapság pedig a Magma Rise-zal a Black Sabbath örökségét ápoló Füleki Sándor gitáros is megfordult mindkét zenekarban. A két demot és három nagylemezt megért Leukémia a kilencvenes években oszlott fel, és egy koncert erejéig ugyan a zenekar kései éveiben együtt játszó trió 2005-ben csurig töltötte az akkor még létező Kultiplexet, mostanra viszont, mint ahogy azt a némileg megváltozott név is jelzi, visszatértek az ötös felálláshoz. Oltyán László ős-Leukémia gitároshoz többek közt az ex-Sedative Bang gitáros Herczeg László és az egri Anger, illetve a stoneres Shapat Terror dobosa, Gál Gergő csatlakozott. Az A.M.D. hosszú csend után szintén a kétezres évek közepén aktiválódott újra, és az életre kelt zenekar 2012-ben egy kiválóan sikerült lemezt is megjelentetett, Mindenen kívül címmel.

A tavaszi koncertsorozat érdekessége, hogy a két zenekar estéről estére más-más underground kultuszzenekarral osztja meg a színpadot. A turné nyíregyházi és budapesti állomásán például a két raplegenda, Bobafett és Bobakrome is fellép, míg szombathelyen a helyi színtér patinás hardcore csapata, a Social Free Face is játszik. A turné menetrendje és részletes infók itt találhatók.

2014. március 22. EGER, Gödör klub:
Tisztán A Cél Felé
Tango Underground
A.M.D.
Leukémia Apokalypsis

2014. március 28. VESZPRÉM, DiákCentrum
God's Lonely Man
Hangman Jack
Leukémia Apokalypsis
A.M.D.

2014. március 29. SZOMBATHELY, Végállomás
Doghitters
WROONNG!!!
HolyMan's Glory
Social Free Face
A.M.D.

2014. április 04. DEBRECEN, Dharma Klub
Chaosrealm
Beholder
A.M.D.
Leukémia Apokalypsis

2014. április 05. NYÍREGYHÁZA, Romkert Retro Söröző
Kuplung Klán
Bobafett - Bobakrome
Leukémia Apokalypsis
A.M.D.

2014. április 18. CSONGRÁD
Beholder
Leukémia Apokalypsis
A.M.D.

2014. április 19. BUDAPEST, Dürer Kert, kisterem
HolyMan's Glory
Liberal Youth
Bobafett - Bobakrome
Leukémia Apokalypsis
A.M.D.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 30.

Sleep Token az MVM Dome-ban

A brit Sleep Token az elmúlt évek egyik legnagyobb sikere. Az anonimitásba burkolózó zenekar első albuma 2019-ben jelent meg, de igazán ismertek a 2021-ben kiadott második lemezükkel lettek, és már szinte minden helyszínt megtöltenek, a Wembley Arénás koncertjükre 10 perc alatt kelt el az összes jegy. Tovább

2024. április 25.

Idén is beindul a Gyárkert Veszprémben

2024 nyarán újra zenével tölti meg Veszprém városát a Gyárkert Kultúrpark. A régió egyik legnagyobb és legkiemelkedőbb koncerthelyszínén idén is népszerű előadók koncertjeit élvezheti a nagyközönség. A hazai zenei élet kiemelkedő előadói lépnek majd színpadra hétvégenként, a tavalyi nagy kedvenceken – mint Rúzsa Magdi, a Quimby, a Carson Coma, Majka vagy Ákos – túl új nevekkel is bővül a Gyárkert, színpadra lép többek között Balázs Klári és Korda György, Dzsúdló, a fiatalok új kedvence, a Pogány Induló, a Hooligans és a legendás Kopaszkutya lemezt bemutató koncerttel Hobo is. Tovább

2024. április 23.

Kygo Budapestre jön

Ma a DJ és producer világsztár, Kygo bejelentette 2024-es világkörüli turnéjának észak-amerikai és európai állomásait. A 26 állomásos turné szeptember 7-én indul Commerce Cityben, majd többek között Boston, Toronto, Chicago, Berlin, Amszterdam, Párizs és Budapest érintésével december 13-án, Dublinban ér véget. Tovább

2024. április 11.

4 nap varázslat a Dunakanyarban, 60 zenei program a VéNégy Fesztiválon

A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Tovább

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky