3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2014. február 26.

Brian Eno és Karl Hyde közös lemeze

Copyright:

A két zenei nagykoponya májusban jelentkezik közös albummal: a Someday World névre keresztelt anyag kilenc dalt tartalmaz majd, amelyeket ketten együtt szereztek és énekeltek fel számos vendégelőadó közreműködésével.

Brian Eno és az Underworld egyik motorja, Karl Hyde neve önmagában is garancia a sikerre, pláne közösen! A két zenész már korábban is dolgozott együtt, a mostani azonban az első alkalom, amikor egy teljes lemezt készítettek el a közös munka során. A Someday Worldön mindemellett olyan neves vendégelőadók is szerepelnek, mint Tessa Angus, Nell Catchpole, Marianna Champion, Will Champion, Kasia Daszykowska, Don E., Darla Eno, Georgia Gibson, Andy Mackay, John Reynolds és Chris Vatalaro. Az albumon Brian Eno és a mindössze 22 éves Fred Gibson végezte a produceri munkálatokat.

"A szép városok közül, amelyeket ismerek, rengeteg épült hegyeken-dombokon, és azért olyan szépek ezek a helyek, mert az ottani épületeknek egyfajta kihíváshoz kell alkalmazkodniuk. A földrajzi adottságokhoz illeszkedő formát kell ölteniük. Ez a jelenség pedig nagyon érdekes épületeket eredményez, hiszen nem lehetnek csupán tömbök, valamelyest a környezet kell hogy alakítsa, formálja őket. A lemezen számos 'építmény' lett ezért szándékosan szabálytalan és furcsa.

Rengeteg (zene)kezdeményem gyűlt fel az idők során, amelyek arra vártak, hogy valaki életet leheljen beléjük, hogy többek lehessenek egyszerű kísérletezésnél. Nos, ez a valaki Karl Hyde lett" - nyilatkozta titokzatosan Brian Eno.

"Egy kicsit olyan, mintha megint kilenc éves lennék. Képzeld el, hogy fogalmad nincs, mit adtak a kezedbe, csak megnyomták a felvétel gombot, és csinálnod kell valamit. Akkor jönnek elő ezek az egészen valószínűtlen zenei minták. A legnagyobb meglepetés számomra az volt, mikor kiderült, mindketten szeretjük az afrobeat zenét. Amikor Brian lejátszotta nekem a számok korai verzióját, csak annyit mondtam: 'Istenem, itthon vagyok! Kaphatok kölcsön egy gitárt?'" - mesélte Karl Hyde.

Az Eno Hyde név alatt megjelenő Someday Worl már előrendelhető, a hivatalos megjelenési dátum május 5.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 7.

A Future Islands új klippel fejeli meg új lemeze megjelenését

Pár napja érkezett meg a Future Islands hetedik albuma, a "People Who Aren't There Anymore". A 12 dalos anyag az amerikai banda számára egy új fejezetet jelöl: habár közel két évtizede már, hogy megalakultak, továbbra is folyamatosan új zenei kihívásokkal szórakoztatják egymást és saját magukat. Tovább

2024. február 6.

The Black Keys - új lemez és turné

A The Black Keys új dallal rúgja be 2024 motorját: mától minden platformon elérhető a Beautiful People (Stay High). Az új track egy új bejelentést is hozott: április 5-én érkezik a Grammy-díjas, ohiói banda tizenkettedik stúdióalbuma, az Ohio Prayers. Érdemes nyitott szemmel járni, mert hamarosan egy nemzetközi turné részleteiről is értesülhetünk! Tovább

2024. február 5.

A Cocteau Twins újra kiadta utolsó két lemezét

Újra kiadta utolsó két albumát punk gyökerekből sarjadó, majd a dream pop műfaj úttörőjévé váló skót Cocteau Twins. Apró érdekesség velük kapcsolatban, hogy az énekesnőjükről, Elisabeth Fraserről ősszel elneveztek egy aszteroidát... Az 1979 és 1997 között aktív csapat az 1993-as "Four-Calendar Café" és az 1996-os "Milk & Kisses" című kiadványaikat frissítette fel, ezúttal a 4AD kiadó gondozásában. A lépés különlegessége, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a két lemez most először lesz kapható vinylen is. Tovább

2023. október 2.

A The National meglepetésalbummal jelentkezik

A The National egy meglepetéslemezzel örvendezteti meg rajongóit: a banda múlt pénteken a Cincinattiben tartott Homecoming Festival nevű eseményén jelentette be a 12 dalos album mai érkezését. A "Laugh Track" az áprilisban kiadott "First Two Pages of Frankenstein" című korong kísérője, szerzeményei nagyrészt ugyanabban az időszakban születtek. Tovább

2023. október 2.

Megérkezett az új Ed Sheeran

A korábbihoz hasonlóan az ’Autumn Variations’ lemezt is a Grammy-díjas The National indie-zenekar tagja, Aaron Dessner produceri közreműködésével hozták tető alá, akit közös barátjukon, Taylor Swiften keresztül ismert meg Ed Sheeran. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky