3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2014. február 24.

Díjat kapott Herczku Ágnes

Copyright:

Tizenötödik alkalommal adták át idén az Érték-díjakat a Corinthia Hotel báltermében. A zenei kategória győztese, Presser Gábor javaslatára Herczku Ágnes lett. Presser választását a rangos zsűri minden tagja – Szinetár Miklós, Halász Judit és Huszti Péter – egyöntetűen támogatta.

Mint a zeneszerző-énekes kurátor a laudációjában elmondta:

„Az énekesnővel, akinek ma az Érték-díjat ajánljuk, még soha nem beszélgettem, és mindig irigy voltam azokra, akik ezt megtehették, pedig nem tudom, milyen, amikor beszélget, csak azt tudom, milyen őt hallgatni, amikor énekel. Olvastam, hogy gyerekkorában táncosnak adták, mégis nagy énekes-előadóművész lett belőle, aki nem csak az autentikus népzenében, hanem a világzenében, vagy akár a kortárs operában is csodálatosat alkot. Büszkék lehetnek a muzsikusok, akik játszhatnak, vagy játszhattak vele.”

Herczku Ágnest nagyon meglepte az elismerés, különösen, hogy azt egy egészen más műfaj jeles képviselőjének, meghatározó egyéniségének köszönheti:

„Nagyon jólesik a dicséret és a figyelem egy olyan embertől, akire felnézek, nemcsak azért, mert nagyon szeretem a zenéjét, hanem a szakmája, a zene iránti elhivatottsága, és szeretete miatt. A díjat nem csak magaménak érzem: azok nélkül a művészek nélkül, legyenek zenészek, táncosok, rendezők vagy zeneszerzők, akikre mindig számíthattam a munkáimban – sehol nem tartanék. Köszönöm Nekik, hogy társaim az alkotásban és társaim azon is túl. Külön küszönet Nikola Parovnak, akinek a bizalma és bátorítása híján ma talán nem is énekelnék...”

Az Ötcsillag Díjátadó Gála hagyományához tartozik, hogy minden díjazott választ magának az égen egy csillagot, aminek tiszteletbeli névadója lehet. Herczku Ágnes a Főnix csillagkép egyik csillagának a „Bartók” nevet adta, amit így magyarázott:

„Bartók Béla a legnagyobb zeneszerzőnk. A régi hajósok által használt tizenkét csillagkép közül pedig a Főnix a legnagyobb. De a Főnix neve maga is szimbolikus jelentőségű. Az egyiptomi, illetve a görög mitológia szerint a csodálatos Főnix madár ötszáz évenként elhamvasztja magát, de hamvaiból mindjárt újjá is születik. Az élet így diadalmaskodik a halál felett. Bartók Bélát életében sokan támadták, hol zenéje, hol elvei miatt. Többször is visszavonult a nyilvános zenei élettől, megalkuvást nem ismerve védte a művészet és a zenetudomány autoritását. Mégis: a zenéje, az állhatatossága, a humánuma – mindig győztesként emelte a magasba. Ez az igaz ember és a zseni diadala a dilettánsok, a kicsinyes rosszakarók, az igazságtalanság és a hazugság felett...”

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky