3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Koncertbeszámoló

2014. február 17. | Bea

Bin-Jippel a földön, vízen és levegőben

Copyright:

Kicsit meglepődtem, amikor megérkeztünk a Planetáriumba, és azzal szembesültem, hogy ez egy Bin-Jip ülős koncert lesz. Elég sok Bin-Jip fellépést hallottam már, szerintem nem azt a fajta zenét játsszák, amit csak úgy simán, bármilyen táncolás nélkül, üldögélve végig lehet hallgatni. Aztán beindult a 360 fokos vetítés is a kupolán, és egyszerre, mindenki feje hátra-, tekintete a plafonra szegeződött. Onnantól, akármilyen szép is Harcsa Veronika, nem tudtuk levenni a szemünket a vetítésekről. Megértettem a koncepciót, miért is ülünk… Állva tuti begörcsölt volna a nyakunk pár perc planetáriumnézés után.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

Jártunk a vetítős koncert alatt a világűrben, végtelen ajtók közt és kulcsfelhőkben, képregényben és a tenger mélyén. Minden egyes számhoz egészen eltérő stílusú klipet kaptunk, élővé, mozgóvá varázsolva a kupolát. Az elején még bántam, hogy nem vettem magamhoz némi alkoholt, hogy még jobban be tudjam fogadni a látvány- és hangzásvilágot. A helyszínen nem is árultak amúgy semmi erőset. Aztán két perc múlva máris hipnózisban voltam színjózanon is, úgy odatettek magukért a banda és a visual tervezők is. Pláne, hogy már a legelején virtuális sétát tehettünk az űrben, a hatásra pedig jól ráerősítettek a tompa, távoli effektekben játszó hangok és Harcsa Veronika földöntúlinak tűnő éneke. De utána meg az izzó Napot láthattuk egészen közelről, egy tüzes Bin-Jip számmal társítva. Aztán jött olyan dal is, amelytől –a jó értelemben! – a hideg rázott ki, robotos, rideg látványelemekkel és az énekesnő erőteljes, velőtrázó sikolyaival. Majd bársonyos, nyugodt, azután újra energikus, lüktető zenéket kaptunk, természetesen a hozzájuk illő képkockákkal, 360 foknyi és vagy több oktávnyi teljességben.

Majdnem másfél órás volt az audiovizuális élmény, amit a Bin-Jipnek és a Kiégő Izzóknak egyformán köszönhetünk. Annyira jól összehangolták a zenét és a látványt, hogy tényleg egészen más, az eddigi koncertélményeinktől teljesen eltérő benyomásokkal gazdagodtunk. Bár talán a fellépés rovására ment, hogy az élményt nem „csak” a zenekar nyújtotta és figyelmünk csupán megosztva irányult a Bin-Jipre, tényleg csak tetézte az örömöket az, hogy egyszerre lett mozizós és koncertezős érzésünk.

De hogy bele is kössünk valamibe, azért a planetáriumi székeket tervezhették volna kicsit magasabbra; az este végére se a derekunkat, se a nyakunkat nem éreztük. Még egy dolgot tudnánk kritizálni: nem egészen értjük, hogy az amúgy szuper stílusérzékkel megáldott énekesnő most miért nem volt olyan csinos, mint szokott; hiába az űrbeli-robotos outfit és az afro-konty.Sebaj, így legalább a közönség férfitagjai is jobban tudtak a zenére és a Kiégő Izzók látványra, nem pedig Harcsa Veronika megjelenésére koncentrálni...
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. február 20.

Háromszor is Unearth!

Egy éven belül már harmadszor járt nálunk 2020. február 19-én a metalcore alapbanda, ezúttal a Prong, a Dust Bolt és a Sinaro társaságában. Az A38 adott otthont a bálnak, ami már tavaly is remek helyszínnek bizonyult, hiszen a Darkast Hour-ral közösen már fullra tette a banda a bárkát. Annyit elárulhatunk mindenféle spoiler nélkül: most sem okoztak csalódást! Tovább

2020. február 6.

A téli formáját hozta a Slipknot az Arénába

Tavaly nyáron, a Volt Fesztiválon akkorát ment a kilenc maszkos őrült, amitől elhittem nekik, hogy a We Are Not Your Kind lesz az A lemez… Aztán kijött a korong, ami csalódást okozott, a Slipknot pedig visszatért hozzánk, hogy promotálja a lemezt, de ez sem ment annyira flottul. Plusz itt volt még a Behemoth is, de hát… Tovább

2020. február 4.

Telet temetett a The Biebers a Hajón!

Hatalmas, forró hangulatú, teltházas koncerttel indította 2020 második hónapját a The Biebers, hiszen minden jegy elkelt a téltemető/turnéindító koncertjükre. Puskás Petiék nem is okoztak csalódást, minden tőlük telhetőt megtettek, hogy meghálálják a rajongók bizalmát. A hangulat megalapozásáról a szintén fővárosi The Palace gondoskodott. Tovább

2020. január 21.

Évet nyitott nekünk a Fish!

Szombaton, azaz 2020. január 18-án megindult a 2020-as koncertszezon, legalábbis az ország egyik legjobb koncertbandájának, a Fish!-nek. Krisztiánék nem is sokat teketóriáztak, a Barba Negrában ismét lefektették az alapszabályt: ha házibuliról van szó, ők a legjobbak! Tovább

2019. december 4.

Budapest, are you with us? – Avagy Ghost-on jártunk

Papa Emeritus, alias Tobias Forge, december 3-án este elhozta nekünk okkult színházát a Papp László Sportarénába és mindenkit elvarázsolt a humorával és a zenéjével. Viszont el kell ismernem, hogy igaza volt azoknak, akik azt mondták, hogy zeneileg sem rossz ez az egész Ghost mizéria, de látványelemekkel és a show-val együtt minimum ötször olyan erős. Melegített a svéd Tribulation és az amerikai All The Witches. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky