3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2014. január 26.

Stúdióban a ZUD!

Copyright:

Az alig másfél éve működő ZUD zenekar az újévet stúdiózással kezdte. Az indulásukkor publikált első EP-t, majd az ezt követő kislemezt és az első videóklipet folytatva most a régen megígért második EP-n (Fall Into Oblivion) dolgoznak a pécsi Fidó Hang- és Fénytechika stúdiójában. A készülő anyag közel 30 perces, négy számos kislemez, február másodikán jelenik meg ingyenesen letölthető verzióban, emellett az előfutára a nyáron megjelenő nagylemeznek.

A világ arca folyamatosan változik. Háborúk és krízisek jönnek-mennek, újabb és újabb fejezeteket írva a történelem lapjaira. Ám minden történetnek van egy utolsó fejezete. Sokunkat foglalkoztat a kérdés, hogy mikor, milyen formában érünk a nagy könyv utolsó lapjaihoz.

A ZUD bemutat egy lehetséges alternatívát. Nem kell így történnie, nem kell, hogy így végződjön, és nekünk, a jelen emberének, még van esélyünk, hogy megelőzzünk mindazt, amit a Remény Napja ígér. A kérdés, hogy figyelünk-e az intő szavakra, vagy hagyjuk, hogy elvigyen minket az örök tél sivár pusztaságára az idő.

A ZUD zenei stílusának, egy igen színes, rendhagyó koncepciót választott. Bátran keverik a modern és progresszív metal elemeket az electro-dance és trarnce ritmikus és hangzásbeli sajátosságaival.



Bár a banda zenéje sok helyre eljutott és fennállása óta rengeteg rajongót gyűjtött, még mindent nem árult el magáról. A kezdetektől fogva egy történetre épültek a szövegek és a zenei struktúra, aminek első részét egy novella foglalja magába. A Fall Into Oblivion EP-vel egy időben jelenik meg ebből egy fejezet ízelítőnek, a teljes novella pedig az ezt követő nagylemezzel érkezik. A történet első része a korábban megjelent Dzud Roh! című szám tematikája által felvetett kérdésekre kíván azonos címmel, és egy részletes cselekményű utópiával válaszolni.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 28.

Átadták a 2025-ös Music Hungary-díjakat Veszprémben

Három nap után véget ért a XIII. Music Hungary Konferencia & Showcase, amely november 17–19. között rekord nézőszám mellett töltötte meg Veszprémet a hazai zeneipar szereplőivel. Az idei fókusztéma, „A zene körforgása – Fenntartható zeneipar 2025-ben” azt vizsgálta, hogyan épülhet fel egy önmegújuló, hosszú távon működő zenei ökoszisztéma Magyarországon. A szakmai programok kurátora Mezei Csaba volt, aki gazdasági, kreatív és közösségi nézőpontok metszetében állította össze az idei tartalmat. Tovább

2025. november 27.

Az élet a legjobb: megérkezett az Artúr Rambo első nagylemeze

Az Artúr Rambo három évnyi munka, közös ötletelés és számtalan éjszakába nyúló felvétel után kiadta nagylemezét, amelyet december 6-án a budapesti Akvárium Klubban, majd december 20-án Pécsen, a Szabadkikötőben mutatnak be élőben. Tovább

2025. november 26.

Molnár Tamás és Mehringer közös ügye

„VELETEMESSETEKEL” címmel megjelent Molnár Tamás legújabb együttműködése az X-Faktorból ismert Mehringerrel. A dal hangvételét különösen izgalmassá teszi, hogy intim és személyes vallomásként hat, miközben a két előadót egészen más indíttatás vezérelte. Tovább

2025. november 11.

Budapesten mutatja be hetedik albumát a The Trousers

Az idén húszéves The Trousers története új fejezethez érkezett: a Music Fashion kiadó az elmúlt napoknan adta ki a zenekar hetedik nagylemezét, a „Necessary Evil”-t. Az album megjelenését természetesen élőben is megünnepli a banda, hiszen november 15-én a Három Hollóban lépnek fel. Tovább

2025. október 29.

Hősök: Csak gyűlik a harag, több lesz a soknál

A Lomtár a mai közhangulat, a társadalmi feszültségek és az elfojtott düh lenyomata. A Hősök legújabb megjelenése minden tekintetben rezonál arra, amit talán mind érzünk a levegőben: sok évnyi csalódás, elmérgesedett közbeszéd, egyre fogyó türelem. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky