3428 zenekar 12452 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2014. január 25.

A Firkin kisütötte! Lemezbemutató a Barba Negrában

Copyright:

2014. február 22-én érezhetjük először a tavasz első jelét: energia ömlik a karokba, szikrák pattannak a térdekbe, derűs fények a szemekbe. A FIRKIN zenekar nagyszabású show keretében mutatja be Finger In The Pie című albumát.

Különleges élmény vár azokra, akik úgy döntenek, hogy február 22.-én a Barba Negra Music Clubban töltik a szombat estét. Ekkor hallhatjuk először a Firkin zenekar ötödik lemezének, a Finger In The Pie - című albumnak új dalait. Azok, akik belekóstolnak az "ír sütibe", érezhetik majd a tavasz első ízének energiáját, amely majd szikrát szór a térdekbe, és táncot csal a lábakba.

Az ember egyszerre fogja magát egy kelta történet közepén vagy egy ír kocsma pultjánál érezni, amelynek hangulatáról nem csak a zenekar fog gondoskodni, hanem az ír italok és a szeretnivaló zenészbarátok is, akik szintén a mese részesei. Így hallható lesz Szabó Attila (Csík zenekar), Turáni Csongor (M.É.Z.), Bonyár Judit (NeoFolk), Fehér Nóra (Kormorán), és egy vendégzenekar: a Colleen, akik a hangulat felforrósításáról gondoskodnak.

A 2014-es év nagy előrelépés lesz a Firkin számára, ugyanis nemzetközi koncertügynökségek álltak a zenekar mögé, ami a jövőjüket tekintve azt jelenti, hogy egyre több és nívósabb külföldi fesztiválon fogják táncra perdíteni a közönséget. Azonban a hazai rajongóknak sincs miért aggódniuk, a zenekar magyar fesztiválokon is megalapozza majd a jókedvet.

Firkin - Finger in the Pie lemezbemutató
2014. február 22.
Barba Negra Music Club, Budapest 1117, Prielle Kornélia u. 4.
Jegyárak: elővételben 2200 Ft, a koncert napján 2900 Ft
Támogatói jegy: 15000 Ft

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. október 7.

Exkluzív lemezhallgatós estet tart a Carson Coma

Egy exkluzív estet tölthetnek el a rajongók a Carson Comával október 8-án. A Fonogram-díjas zenekar második, Lesz, Ami Lesz című lemezét lehet meghallgatni az együttes tagjaival a megjelenés előtt 1 héttel. Az albumról, annak dalairól Stumpf András műsorvezető beszélget a zenészekkel. Tovább

2020. október 7.

A 40 éves Balaton együttes Ady Endre-estje és színházi koncertje a Trip Hajón

2020. október 11-én, vasárnap a budapesti Trip Hajón (1011. Budapest, Szilágyi Dezső tér, 2-es móló) különleges, színházi koncertet ad a Víg Mihály nevével fémjelzett legendás Balaton együttes. A két részből álló műsor első felében a 100 éve elhunyt Ady Endre verseit hallhatja a közönség a Balaton együttes megzenésítésében, előadásában. Tovább

2020. október 6.

Szabadtéri koncertek a belvárosban, ez a Budapest Ritmo Piknik

A Budapest Ritmo Piknik az öt éve megszokott nívós Budapest Ritmo járványbarát újragondolása. Október 9–10. között 15 ingyenes, szabadtéri koncerttel várjuk a közönséget, három budapesti köztéren: a Millenáris parkban, a Hunyadi téri piac mellett és a Rákóczi téren. A piacon vásárló családoktól a környéken biciklizőkig, a világzene öreg motorosaitól a hazai szcénát most felfedezőkig, várunk mindenkit egy ingyenes, kültéri, szorongásmentes őszindító fesztiválra. Tovább

2020. szeptember 25.

Két Budapest Ritmo!

2020. október 9–10. között jön az eddigiektől eltérő Budapest Ritmo Piknik 15 ingyenes szabadtéri világzenei koncerttel. A CAFe Budapest nyitányának teljes line-upja a Budapest Ritmo Piknik weboldalán olvasható. Vírusmentes, piknikelős, zenefelfedezős koraőszt mindenkinek! Tovább

2020. szeptember 7.

Alkalmazkodik a járványhoz a budapesti WOMEX

A szervező Hangvető budapesti eseményekről, innovatív nemzetközi digitális megvalósításról egyeztet. A WOMEX (Worldwide Music Expo) 2020-as eseményét idén részben virtuálisan valósítják meg, jelentette be a magyar szervező, a Hangvető és a főszervező berlini Piranha Arts. A nemzetközi világzenei fesztivál programjai az eredeti időpontban várhatóan világszerte online elérhetőek lesznek majd, a szervezők jelenleg az esemény pontos helyszíni és online megvalósulásáról egyeztetnek. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky