3428 zenekar 12452 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2014. január 23. | Simi

Újra együtt zenél Ringo Starr és Paul McCartney

Copyright:

Az utóbbi hét elején derült fény arra, hogy Ringo Starr és Paul McCartney is a Grammy Awards fellépőinek sorát fogja erősíteni. A hír sokakat lázba hozott, és rengetegen úgy vélték, hogy a két ma is élő Beatle közös produkcióra készül. Hivatalosan még nincs megcáfolva a hír, viszont Ringo úgy nyilatkozott, hogy valóban lesz közös fellépés, azonban nem a Grammyn kerül erre sor.

Ringo a David Lynch Foundation által szervezett gálán vett részt Los Angelesben január 20-án, ahol egy „Lifetime of Peace & Love” nevezetű díjat zsebelt be. A gála során rengetegen kérdezték Grammy ügyben, mely kérdések mindegyike elől kitért, viszont azt elárulta, hogy a rajongók számíthatnak egy különleges közös fellépésre még a Grammy díjátadó előtt.

„Az első, 1964-es, New York-i látogatásuk 50. évfordulójára egy hatalmas showt terveznek, és ott fogunk majd fellépni” – árulta el Ringo az Access Hollywoodnak. Az esemény egyébként a „The Night That Changed America: A Grammys Salute to The Beatles” nevet viseli. Igaz, hogy ez egy attól független esemény, de Ringo bejelentése tovább növelte a várakozást a lehetséges közös Grammy-fellépést illetően. A reménykedésre leginkább az ad okot, hogy Ringo hivatalosan nem tagadta az esetleges szereplést, és mivel az idei az 50. évfordulója annak, hogy a Beatles betört Amerikába, pont remek alkalom lenne egy rövid koncertre a két legendával.



A „The Night That Changed America: A Grammys Salute to The Beatles” (Az éjszaka, amely megváltoztatta az Amerikát: a Grammy tiszteleg a Beatles előtt) nevű rendezvény február 9-én lesz, pont 50 évvel az első The Ed Sullivan Show-beli fellépésük után, a Grammy Awards pedig január 26-án lesz – valószínűleg csak ekkor lehetünk teljesen biztosak a közös fellépés tényében.

Forrás: contactmusic.com

Simi
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. október 19.

Meghalt José Padilla!

2020. október 18-án hajnalban 65 éves korában meghalt José Padilla, spanyol DJ és producer! A szomorú hírt a Facebook-oldalán közölték, mely szerint sajnos elvesztette a rákkal vívott csatáját. Tovább

2020. október 12.

Újra kiadták a Linkin Park legendás lemezét

Kezeket fel, mert megérkezett a Hybrid Theory 20 éves újrakiadása! A jeles nap alkalmából a zenekar egy újabb, eddig kiadatlan felvétellel kényezteti el a rajongókat, hiszen a „Pictureboard”-ot még sohasem hallhatta a közönség. Mike Shinoda 2005-ben tett említést a dalról, 15 évet pihent, most pedig felkerült az ikonikus album újrakiadásának „Forgotten Demos” korongjára. Tovább

2020. október 8.

Madonna David Guetta csillagjegye miatt mondott nemet

Nagyon úgy nézett ki, hogy együtt dolgozik majd Madonna és David Guetta, ám egyszer csak kiderült, hogy a dj milyen csillagjegyben született. Kész! Megszakadtak a tárgyalások... Tovább

2020. október 7.

A rockvilág fejet hajt Eddie Van Halen emléke előtt

A rockvilág legnagyobb sztárjai egy emberként rótták le tiszteletüket a kedden elhunyt gitáros, Eddie Van Halen emléke előtt a közösségi médiában. Többen kiemelték: a zenész forradalmasította a gitározást. Tovább

2020. szeptember 25.

Prince - Valami nagyon különleges érkezett

A zenész, az énekes, a LEGENDA! Prince drágakövekkel írta be nevét a zenetörténelembe. Három évtizedes munkássága alapjaiban rengette meg a szakmát, szinte nem létezett díj, amit ne zsebelt volna be. 1985-ben Oscar-díjat kapott, 2007-ben hazavitte Golden Globe-ot, és 7 Grammy-díjat is nyert. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky