3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2014. január 18.

Téli Fekete Zaj a Dürer Kertben

Copyright:

Az elmúlt évek Fekete Zaj Fesztiváljainak számos hazai fellépője szerepel február 8-án a fesztivál téli kiadásán, melyet a Dürer Kertben tartanak, összesen 3 színpaddal. Az egynapos, rendkívül barátságos jegyárakkal dolgozó fesztivál 19 fellépője között a VHK, a Wattican Punk Ballet, a Hangmás és a Mátyás Attila Band is ott lesz.

Kimarad a 2014-es nyári fesztiválszezonból a Fekete Zaj. Az először 2009-ben, a mátrafüredi Sástó mellett megtartott több napos, családias méretű fesztivál négy alkalom után tavaly a fővárosba költözött, de a tapasztalatok szerint a hazai és nemzetközi, alternatív és underground előadókra épített zenei és kulturális program nem volt képes elegendő számú látogatót vagy támogatót bevonzani a megtérüléshez, ezért a Fekete Zaj bizonytalan ideig szünetelni fog.

A nyári, több napos rendezvény helyett idén egy egynapos fesztiválon láthatjuk a korábbi programok zanzásított változatát, mely a korábbi fellépők közül is többet felvonultat, legalábbis a hazai zenekarok tekintetében. A február 8-ai rendezvény egyben afféle búcsú is lesz a fesztiváltól a Dürer Kertben (vagy ha úgy tetszik: halotti tor), ahol a nagyszínpad mellett egy kisteremben is lesznek koncertek, a fotelbárban pedig főként akusztikus hangszereléssel játszanak majd a csapatok.

Terv szerint összesen 19 zenekar lép fel, és néhány kivételével azt is tudjuk már, hogy kik lesznek ők. A fesztivál egyik tetőpontja ezúttal is a Vágtázó Halottkémek koncertje: Grandpierre Atilla zenekara örömmel tért vissza évről évre a Mátrába, de a tavalyi Dürer Kertes, és a most februári Téli Fekete Zaj sem nélkülözi majd a VHK transzba rántó sámánpunkját. Az 1975-ben alapított együttes szerte a világon ismert: nemrég a kulturális és művészeti témákkal is foglalkozó nemzetközi hírmagazin, a Vice is foglalkozott velük: Grandpierre Atillát egy szabadgondolkodó zseniként mutatták be az „egyre konformistábbá váló világban.”

Szintén a rendszerváltás előttre nyúlik vissza Mátyás Attila pályafutása: a saját zenekarával szereplő énekes-gitáros tavaly ünnepelte 50. születésnapját, melyen minden korábbi zenekarával – köztük az F.O. Systemmel és a Sex Actionnel is színpadra állt. Ezúttal az aktuális projekt, a tavaszra új albumot ígérő Mátyás Attila Band játszik majd, amely idén a Fekete Zajon lesz először látható, és a koncerten a tavasszal megjelenő új lemezről is hallhatunk majd dalokat.

A nagyteremben az aktuális – persze nem zöldfülű - generáció legjobb bandái is képviselik magukat: a Wattican Punk Ballet pszichedelikus, bizarr rockzenéjét a Deti Picassóból ismert, örmény származású Arutyunyan testvérpár mutatja majd be, és nem ússzuk meg a Hangmás zajjal és káosszal járó, az új album dalait is tartalmazó frenetikus koncertjét sem. A disco, electro, punk jellegzetességeket is mutató, nehezen kategorizálható zenéjüket koncerteken lehet igazán érezni - egyik friss (egy kicsit nyugisabb) daluk:



A programot a Halott Pénz zárja majd, akik nemrég kapták meg „Az év sikersztorija” díjat szülővárosukban, Pécsett. Nem is érdemtelenül: a csapat legnépszerűbb videója 1,5 milliós nézettség felett jár, de a legfrissebb, Hello Lányok is nemrég lépte át a 300.000-et.



A kisteremben számos műfaj képviselője felbukkan: a Clue dögös, „feelinges” grunge nótákat játszik, a Shapat Terror pedig a megszokott „csodás magyar stoner-rock, grunge, metál zenét” hozza. A Yellow Spots kilépő tagságából alapított Gutting Revue nagybőgővel és fúvósokkal előadott bizarr rock and rollt játszik, míg a Dyas és az Entrópia Architektúra az elmélyülésre alkalmas, nehezebb zenét képviseli. A Tool, a Trottel vagy éppen a Primus világát idézi majd a kondorosi aJna zenekar fúziós, pszichedelikus és progresszív elemeket is felmutató instrumentális zenéje. A legifjabb generációt a Balaton környékéről származó srácokból verbuválódott alteres stoner rockbanda, a Néhai Bárány, és a sötét, rockos hangzással, sodró grúvokkal és jazzes játékmóddal operáló Makrohang képviseli.

A pörgésben megfáradókat és a romantikázni vágyókat várja majd a Fotelbár, ahol csendesülős tempóban és hangerővel mennek a koncertek. Itt játszik majd a Turbóból és a Kalderából ismert Tanka Balázs és Kovács Bence, és itt szerepel a Stereochrist és a HAW éléről ismert Makó Dávid önálló produkciója, a The Devil's Trade. Szintén itt hallgathatjuk meg Tóth Kinga és Normal Gergely kísérleti zenére, költészetre képzőművészetre épített Tóth Kína Hegyfalu projektjét, valamint a T.BALI (I.O.N.) és Mizsei Zoltán (A:N:S Chorus) alkotta Rosinfluxot, mely ötvözi a középkori, gótikus énekművek vokális hangzásait a ritmikus, hullámzó, élőben generált ambient lüktetésekkel - koncertjük igazi kuriózum a kísérleti kortárs zene kedvelőinek.

A fellépő zenekarok stílusokon átívelő, színes kínálatát látva egyértelmű, hogy - ha csak kicsiben is, de - a Téli Fekete Zaj is hozza azt, amiért több ezer ember látogatott ki a korábbi zajongásokra: összegyűjti azokat az előadókat a hazai klubéletből, akiket érdemes meghallgatni. Ráadásul mindezt kiemelkedően baráti áron: a majd 20 együttes koncertjére elővételben összesen 3000 forintért lehet jegyet vásárolni.

A Negative Art Prod. Bemutatja: Téli Fekete Zaj Fesztivál
2014. február 8., szombat 18 óra
Budapest, Dürer Kert
Belépő: 3000 Ft, február 1-től 3500 Ft
Jegyek kaphatók: CD Pince, Wave, Headbanger, Dürer Kert, Ticketportal - PDF jegyek rendelhetők az info@rnrticket.hu címen, banki átutalással vagy PayPal fizetéssel

Részletes program:
Nagyterem: Vágtázó Halottkémek, Mátyás Attila Band, Wattican Punk Ballet,Hangmás, Halott Pénz és mások
Kisterem: Clue , Shapat Terror, Gutting Revue, Dyas, Entrópia Architektúra, Néhai Bárány, Makrohang, aJna
Fotelbár: Tóth Kína Hegyfalu, Rosinflux (T.Bali), The Devil's Trade (Makó Dávid), Tanka Balázs és Kovács Bence

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky