3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
B.My.Lake 2014

2014. január 16.

A B.my.Lake máris Európa élvonalában

Copyright:

A Sziget és a Balaton Sound után ismét egy hazai fesztivál győzedelmeskedett a Festival Awards Europe versenyén. A legnagyobb nemzetközi fesztivál-megmérettetés „Legjobb új fesztiválok” kategóriájában - a fesztiválrajongók szavazatai alapján - a 2013-ban debütált B.my.Lake hozta el a pálmát.

Szerdán késő este a hollandiai Groningenben adták át a legnagyobb presztízsű nemzetközi fesztivál-megmérettetés, a Festival Awards Europe díjait. A hazai fesztiválokat a fináléban négy rendezvény, összesen öt kategória legjobbjai között képviselte. Közülük a VOLT produkció legfrissebb fesztiválja, a B.my.Lake - a „Legjobb Új Fesztivál” kategóriában - Európa legjobbjának bizonyult.

„A hazai fesztiválszakma nagy sikere, hogy a többezer európai fesztiválból az összes nevezett fesztiválunk, azaz Sziget, a VOLT, a SOUND és a B.my.Lake is a fináléban a legjobb tíz között között szerepelt” - mondta Gerendai Károly, a Sziget Szervezőiroda alapítója, „sőt, túl azon, hogy a Sziget, a fesztiválrajongók tábora szerint a „Legjobb Nagyfesztiválok” élmezőnyében van ismét, a nemzetközi zenész szakma a „Művészek Kedvenc Európai Fesztiválja” mezőnyben is a legjobbak közé szavazta. Az pedig minket is meglepett, hogy a fesztiválszakma és a szakújságírók döntése alapján, az ún. „Best Line-up” kategóriában is az élmezőnyben végzett.” Végül idén a legfrissebb hazai fesztivál, a B.my.Lake lett kategóriájának nyertese. A Nagyon Balaton rendezvénysorozat keretében tavaly debütált és rögtön nagy közönségkedvenccé vált fesztiválnak járó fődíjat az eseményt szervező VOLT produkció két vezetője, Lobenwein Norbert és Fülöp Zoltán vette át.

 

 

Mint ismeretes, a 2011-es nemzetközi fesztiválok mezőnyében a Sziget a nagyfesztiválok kategóriájában hozta el a pálmát, egy évvel később pedig a Balaton Sound győzedelmeskedett a közepes méretű fesztiválok mezőnyében. A hazai fesztiválszakma nagy elismerése az is, hogy ebben az évben az Európai Fesztiválszövetség munkáját magyar szakember, Szép Fruzsina, a Sziget programigazgatója is segítette, s az „Év Befutója” nyertesének, az Imagine Dragonsnak is ő adta át a díjat az idei gálán.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2014. június 18.

Grátisz nulladik nap a B.my.Lake-en

A B.my.Lake szervezői a nulladik napra is nagy dobással készülnek, ugyanis Danny Tenaglia egy egész estét szettel érkezik majd a fesztiválra augusztus 18-án. Ennek köszönhetően az elektroikus zene rajongói még a tavalyinál is nívósabb programra számíthatnak, ráadásul, aki július 18. éjfélig megveszi a bérletet, az gyakorlatilag ajándékban kapja a nulladik napot. Tovább

2014. március 13.

Erősebb a B.my.Lake programja is

Újabb nevekkel bővült a B.my.Lake Fesztivál idei felhozatala. Köztük Magda, Hot since 82, Nina Kraviz, Gui Boratto, Tale Of Us, Gaiser. Mint tudjuk a Balatonvilágoson tartandó fesztivált 2014. augusztus 18-21 között rendezik. Tovább

2013. augusztus 6.

B my Lake - új elektronikus zenei fesztivál

A VOLT Produkció egy új fesztivállal ajándékozza meg a techno, a minimal és az electro kedvelőit - a szervezéshez csatlakozott a Deadcode Production is. A fesztivál a B my Lake nevet kapta, mivel a Balaton partján kerül megrendezésre, csakugyan, ahogy a „nagy testvére”, a Balaton Sound. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky