3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2014. január 9.

Búcsúzik a Reflected – utolsó koncert a Dürer Kertben

Copyright:

Fájó szívvel ugyan, de januárban az utolsó koncertjére készül a zenekar, amellyel búcsúzik táborától. A Reflected története 2003 szeptemberére nyúlik vissza, amikor Blink-182, valamint NoFX feldolgozásokat kezdtek játszani. Ezután Ezután gondolták úgy, hogy ők maguk is tudnának hasonló zenéket létrehozni.

Azóta rengeteg kalandon vannak túl: voltak, akiket elsodort tőlük ez a 10 év, voltak, akiket hozzájuk fújt a szél: Vőfély Bence, Kocsis Kornél, Kováts Marci, Sugár Andor, Skolák Peti – valamennyien ott voltak velük a színpadon hosszabb-rövidebb ideig. Turnéztak a Macskanadrággal, a Nemmindeggyel, testvérzenekaraikkal, a Szükségállapottal és a Fekete Tevével. Megadatott nekik, hogy gyerekkori bálványaik, az Ignite, a NoFX, valamint a No use for a name előtt játsszanak.

Paradise Found című lemezük Japánban és az USA-ban is megjelent. Ettől a lehetőségtől sokat vártak, de sajnos a remények nem váltak valósággá. Azonban nem maradt annyiban a nemzetközi történet: megismerkedtek francia és német barátaikkal, az Oxygéne-nel, a Les Trois Fromages-zsal, és a My favorite Weaponnel. Végigszántották Európát repülővel, majd autóval, aztán kisbusszal. Játszottak tengerészkocsmában egy halászkikötőben, apró szigeten, középkori német városokban, illetve fesztiválon több ezres tömeg előtt. Felléptek itthon is füstös klubokban, nagyobb színpadokon, késdobálós helyeken, vagy épp snowboard versenyen a hóban.

Most azt mondják, elfáradtak. Saját bevallásuk szerint önerőből csinálhatták azt, amit éppen szerettek volna. Minderre pedig igen büszkék, hiszen 10 éven át önmagukhoz hűen adhattak ki mindent a kezükből. Ez azonban azzal járt, hogy mostanra a zenekart nem tudják fenntartani, hiába szeretnék folyamatosan, fennakadás nélkül szórakoztatni közönségüket.
 
Köszönik mindenkinek, aki bármilyen formában segítette őket az elmúlt évtizedben – holnap a Dürer kertben az utolsó lehetőségünk nyílik arra, hogy mi is megköszönjük munkásságukat, hogy utoljára láthassuk őket a színpadon.

Reflected búcsúbuli – fellépnek: Nonverse, Szükségállapot, Reflected, Have No Clue, Timebomb
2014. január 11.
Dürer Kert, Budapest 1146, Ajtósi Dürer sor 19-21.
A belépés ingyenes!
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 11.

4 nap varázslat a Dunakanyarban, 60 zenei program a VéNégy Fesztiválon

A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Tovább

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky