3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2013. december 12.

Visszatérő Anna és 30 éves Pokolgép a Barba Negrában

Copyright:

Erős zenei programmal készül az ünnepek környékén a Barba Negra Music Club. December 25-én a budai klubban adja hagyományos karácsonyi koncertjét a Zorall, másnap a Vikidál Gyulával kiegészülő Mobilmánia, majd a közös turnéját záró Kowalsky meg a Vega és a Road lép fel külön-külön. 29-én a szülési szabadságából visszatérő Pásztor Anna mutatja be csapatával új unplugged lemezüket, a sort a 30. születésnapját ünneplő Pokolgép zárja.

Az örökzöld popslágereket ismert rocknótákkal egybegyúró Zorall karácsonyi koncertje hosszú évek óta hagyomány a zenekarnál. Idén sem lesz ez másképp, ugyanis december 25-én színpadra állnak a Barba Negrában zorallinákkal, fúvósokkal, további vendégzenészekkel. Szasza és csapata a készülő lemezükről is előhúz pár új dalt, köztük a különleges hangulatúra sikeredett Afrikát. A belépő elővételben 1500, a helyszínen aznap 1900 forint.

A Mobilmánia december 26-án karácsonyi nagykoncerttel várja a közönséget. Az estet a RedHeart nyitja, majd az idén 55. születésnapját ünneplő Zeffer András és a Rock Band lép színpadra Szirota Jennifer énekesnővel kiegészülve. Az est csúcspontja természetesen a Mobilmánia koncertje, amelynek vendége Vikidál Gyula, a legendás P. Mobil egykori frontembere lesz. A koncertek szünetében a jegyvásárlók között sorsolást tartanak, amelynek a fődíja egy 3D-s Blu-Ray lejátszó. Ezen a nyertes megnézheti Magyarország első 3D-s rockkoncertfilmjét a Fonogram-díjas Mobilmánia főszereplésével. A jegy elővételben 1500, a helyszínen aznap 2000 forint.

A Kowalsky meg a Vega a Barba Negrában zárja nagysikerű, Roaddal közös turnésorozatát, igaz, a Road nélkül. A december 27-i koncerten a készülő lemezükről egy új dalt is előadnak. Az est különlegessége még, hogy először itt kapható majd a 10 éves születésnapi koncertjüket tartalmazó DVD. Előzenekar a Wégsőcsapás és Hendrix Reload. A beugró elővételben 2000, a helyszínen aznap 2500 forint.

A Road zenekar tavasszal a Barba Negra klubban mutatta be új albumát, ami már a megjelenés előtt aranylemez, aztán hamarosan platinalemez lett. A fiúk idén körbeturnézták az országot, a fantasztikus klub- és fesztiválkoncertek után pedig december 28-án visszatérnek a Barba Negrába, hogy pályafutásuk legjobb évét egy hatalmas ráadásbulival köszönjék meg a rajongóiknak. A Road játszani fogja a legkedveltebb régebbi számait és a Tegyük fel című album dalait is. A belépő elővételben 2000, a helyszínen aznap 2500 forint.

Kisfia születése óta először december 29-én a Barba Negra klubban áll újra színpadra Pásztor Anna énekesnő, ráadásul rögtön egy lemezbemutató koncerten. Az Anna and The Barbies új, Csillagokkal álmodom című akusztikus albumát mutatja be a budai szórakozóhelyen. A Fonogram-díjas csapat idén júliusban három napig Ópusztaszeren együtt nyaralt a rajongókkal. A Woodstock az Ugaron című táborban Annáék akusztikus koncerteket is adtak, és az áthangszerelt, újragondolt slágerekből állt össze az új album anyaga. A cd-t elsőként a Barba Negra közönsége veheti kézbe, és ők hallhatják először teljes egészében élőben az akusztikus műsort. A belépő elővételben 2000, a klubban aznap 2500 forint.

Minden idők egyik legnagyobb magyar metal bandája, a Pokolgép 30. születésnapját ünnepli a Barba Negrában december 30-án. A jubileumi bulin 30 dal csendül fel, köztük olyan többgenerációs fémhimnuszok, mint a Gépinduló, az Ítélet helyett, A jel és a Háború gyermeke, mi több, új dal is elhangzik majd. A nagyszabású koncerten vetítés és pirotechnika lesz, vendégszerepel Rudán Joe, Jung Norbert és Szilágyi Ede, előzenekar a Words of Blood, a Krízis és a Crossholder. A jegy elővételben 2500, a koncert napján 3000 forint.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky