3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2013. november 9.

Anti Fitness Club: Lábnyom klippremier

Copyright:

Az AFC a december végére várható EP-jük előfutáraként új videoklippel jelentkezik. A zenekar ezúttal sem ismételte önmagát, új irányt, új lendületet vett, melynek első mérföldkövével ennek a klipnek a formájában találkozhattok először.

"A lakásom előtti körfolyosón beszélgettünk a klip rendezőjével, és gondolkodtunk a zenélős jelenetek helyszínét illetően. Volt ötletünk bőven, de most valami mást szerettünk volna, ami gyökereiben eltér a korábbi videóinktól. Egyik pillanatban lenéztünk a házunk belső udvarára, majd összenéztünk és irdatlan röhögésben törtünk ki. Mindketten tudtuk, megvan a megfejtés. Annyira indokolatlannak tűnt a helyszín, hogy rögtön beleszerettünk. Nem agyaltuk túl, néhány nap múlva már forgott is. Szerencsénkre hihetetlenül toleránsak voltak a lakók, pedig borzalmas hangerővel folyt a munka. Kíváncsian érdeklődtek annak ellenére, hogy olyan szinten visszhangzott a lépcsőház, mintha egy kályhacsőben csörömpöltünk volna. Váratlan reakciók és spontán helyzetek garmada tarkította a forgatást. A másodikon lévő hostel lakóitól tapsot is kaptunk az egyik jelenet után, amire aztán végképp nem számítottunk"- mesélte a videoklip hátteréről a zenekar frontembere, Molnár Tamás, majd hozzátette:

"Ezúttal szakítottam a korábban jellemző szentimentális lírai szövegvilággal, és egy fajsúlyosabb témát választottam, mely már régóta kikívánkozik belőlem. A dalban ellenkezek a lélekölő normák által vezérelt, hétköznapjaiba beleszürkült világgal, mellyel nap mint nap szembesülök. Ezzel a daccal ellentétben a zeneileg mégis inkább pozitív, helyenként himnikus nóta meglehetősen bipoláris hangulatot fest. Számtalan zenekar inspirált mostanában, de főként a brit zenei szféra hatott rám számottevően. Talán ennek is köszönhető ez a keserédes hangulat.



Az AFC a napokban kezdte meg őszi turnéját, mely számos vidéki nagyvárost érint. A koncertsorozatot Budapesten, az A38-on zárják, ami alkalmat ad a zenekar 11. születésnapjának megünneplésére is.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky