3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2013. november 3.

GHYMES 30 - Újévi, jótékonysági koncert az Arénában

Copyright:

A 30 éves „Magyar Örökség“ kitüntető címet viselő, Kossuth-díjas Ghymes együttes jubileumi koncertre készül. Az eseményt 2014. Január 4-én rendezik meg a Papp László Budapest Sportarénában, az MR Szimfonikusok, az MR Gyermekkórus és a Nemzeti színház színészeinek vendégszereplésével.

A Ghymes zenekar pályafutása szinte példa nélküli és páratlan sikertörténet: működésük alatt eddig 18 önálló albumot jelentettek meg, ezek küzül 10 platina és 5 aranylemezzé vált.
A lemezek sikere bizonyíték arra, hogy a minőségi, érzelemgazdag és fajsúlyos zenére, értékes gondolatokra mindig igent mond a közönség. Az együttes munkássága az egyetemes kortárs kultúra kitörölhetetlen részévé vált úgy, hogy értéket teremtett, hordozott és őrzött meg.
 
A Ghymes dalaira a már jól ismert, sajátos stílus a jellemző, melynek meghatározója Szarka Tamás zenéje és irodalmi értékű szövegvilága. Ezt egészíti ki Szarka Gyula népzenei alapú szerzői zenéje. Zenéjük mélyről jön és erőt ad, hat az értelemre, az érzelmekre és az érzékekre.
A zenekar azt vallja, hogy sikereik feltétele és záloga az adott pillanatban megszólaló, ÉLÕ muzsika energiájában és varázsában rejlik.
 

 

Az újévi, jótékonysági koncertre 2014. január 4-én kerül sor a Budapest Sportarénában, melynek vendégei az MR Szimfonikusok, az MR gyermekkórus és  a Nemzeti Színház színészei lesznek.

Az rendezvény bevételének egy részét az „Istenadta Tehetség“ Kistelepülések Hátrányos Helyzetű Tehetséges Gyermekeiért Alapítvány javára ajánlják fel.
 
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky