3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2013. szeptember 27.

Zeneipari Hivatal – ahová a zeneipar szereplői is tanulni járnak

Copyright:

A Zeneipari Hivatal képzései idén ősszel újra indulnak. Iskolájuk olyan hiánypótló tanfolyamokat indít, melyek a hazai és a nemzetközi zeneiparban dolgozók vagy az iránt érdeklődők számára kínálnak speciális fejlődési lehetőséget. A felnőttképzések között az iskola nevéhez fűződik a Magyarországon eddig egyedülálló zenei szerzői jog, a zeneiparban használatos szakmai angol nyelv, valamint a digitális zenei alapismeretekkel foglalkozó kurzusok meghirdetése.

A Zeneipari Hivatal 2013 áprilisában indult, de most ősszel már második félévét indítja. A Zeneipari Hivatal kurzusai tematikájukat és felépítettségüket tekintve egyedülállóak. Ennek is köszönhető, hogy képzéseink szakmailag is elismertek: a Zeneipari Hivatalban tanult a Quimby, a Kistehén, a ColorStar- vagy Szalóki Ági menedzsmentjének stábtagja is!
 
Négy képzésünk indul, illetve zajlik 2013. októberben Budapesten:
 
Acess All Areas: a nemzetközi zeneipar szókincse
Digitális zene üzlet A-Z-ig!: a digitális zenei üzlet háttérismeretei, működése és gyakorlata
Zenei szerzői jog – jogdíjak, hangminták, szerződések
Zeneipari menedzsment – a zeneipar területei és szakmái, menedzsment és marketing 
 
A Zeneipari Hivatalban oktat, vezet kurzust Bodrogi András, magyar zenei new media-szakértő, a digitális zenekultúra itthon egyedülálló oktatója. 
András Digitális Zene Üzlet A-Z-ig! címmel indítja második kurzusát. Gyakorlati szakemberként számtalan országosan ismert zenekar és előadó lemezét segítette a hazai vagy akár a nemzetközi digitális zene piacra jutásában. 
Digitális Zene Üzlet A-Z-ig! című kurzusa olyan zeneipari szereplők, könnyű- és komolyzenészek, alkotók számára fontos, akik online szeretnék az elkészült dalaikat értékesíteni a különböző digitális áruházakban (iTunes, amazon.com stb.) és egyéb online platformokon (mint például a YouTube), azokból pénzt keresni. 
 
A zeneipari angolt manchesteri zeneipari szakember, a Joy Division zenekar kiadójának, Tony Wilsonnak volt munkatársa, az angol-magyar anyanyelvű Ördög Ottília tartja. Az Access All Areas olyan nemzetközi karrierre vágyó zenészeknek, külfölre szervező kulturális szakembereknek szól, akik nehezen vagy bátortalanul olvasnak angolul zeneipari szerződéseket, könyveket, tanulmányokat.
 
A Zenei szerzői jog-kurzus célja, hogy közérthetően, a zeneipar gyakorlati problémáira koncentrálva mutassa be a szerzői jogi környezetet és annak alkalmazási lehetőségeit. Zenészként, zenei menedzserként, sőt akár zenehallgatóként is gyakran botlunk jogi, leginkább szerzői jogi kérdésekbe. A szerzőknek és az előadóknak a tehetség mellett biztos jogi garanciákra, jól kidolgozott szerződésekre, a közös jogkezelő szervezetekkel való hatékony kapcsolattartásra is szükségük van a siker eléréséhez.
 
A Zeneipari menedzsment képzésünk célja, hogy naprakész elméleti és gyakorlati tudást adjon a hazai és a nemzetközi zeneipar működéséről. A Zeneipari menedzsment-kurzus tantárgyai közt találunk vezetés- és szervezéselméletet, vállalkozásvezetést; beszélünk a kreatív iparágakról; kulturális és kreatív menedzsmentről; a leendő zenei menedzserek munkatervezése érdekében megismerkedünk a művészetszociológiával, a popular music studies elméleteivel; a diákok tanulnak marketinget, üzleti tervezést, könyvelést és gazdaságtant. A kurzus hallgatói a képzés befejeztével értőbb, tapasztaltabb és kritikusabb szemlélői lesznek a hazai és nemzetközi zeneipari folyamatoknak, képesek lesznek önállóan vagy csapatban dolgozni akár egy zeneipari cégnél vagy saját vállalkozásban.
 
A Zeneipari Hivatal iskola elméleti és gyakorlati felépítettsége egyedülálló a hazai zeneipari képzések között.
 
A tananyagot a legmodernebb pedagógiai, felnőttképzési módszerek szerint állítjuk össze. 
Nagyon határozott pedagógiai alapelvek szerint és szakemberek segítsége alapján működik a Zeneipari Hivatal. Kiemelten fontos nekünk a digitális nemzedék ismerete, a tananyag átadásának modernizálása, a Prezi használata, a differenciált oktatás, azaz személyes kapcsolat minden diákkal és a tananyag személyre szabása, a különböző tanulási stílusok figyelembe vétele. Mindeközben folyamatosan képezzük magunkat, tanári stábunkat.
 
Sok gyakorlati feladattal, valódi élményekből, tapasztalatokból hozott példákkal segítünk a diákokat készségeik fejlesztésében. 
 
Célunk, hogy a hazai zeneipart segítő, a gyakorlatban és az elméletben is hasznos tudással rendelkező, a folyamatokat értő, a zeneipart kreatív munkával gazdagító diákok kerüljenek be az iparba. Olyan iskolát akarunk működtetni, ami a végzett diákjai munkájával, tudásával, képzettségével segít a magyar zeneiparnak és a magyar zenének helytállni a nemzetközi piacon.
 
Számtalan zenével, zeneiparral foglalkozó filmet nézünk, külső helyszínlátogatást és rendezvényt szervezünk. Fontos, hogy diákjainkból közösség alakuljon és ezek az alkalmak erre valódi lehetőséget biztosítanak. 
 
A Zeneipari Hivatalban egyedülálló módon olvastatunk a zeneiparról. Minden zeneipari képzésünket és azok előadásait magyar és angol nyelvű és csak nálunk elérhető, magyarra fordított külföldi szakirodalmakkal, kötelező és ajánlott olvasmányokkal támasztjuk alá, segítve ezzel a hallgatók alaposabb, teljes körű tájékozódását. Az angol és amerikai zeneipari képzések elvárásait is figyelembe vevő, azok olvasmánylistáinak mentén összeállított kötelező és ajánlott irodalmak használatával tanítunk. Ehhez az iskolánkban zeneipari könyvtár is működik, amelynek kötetei csak nálunk hozzáférhetőek Magyarországon.
 
Egy olyan iskola megteremtése a célunk, amelynek végzett szakemberei magasan kvalifikáltak; már kurzus befejeztével, azaz pályakezdésük idején rendelkeznek gyakorlattal, ismerik a hazai és a nemzetközi zeneipari fórumokat, folyamatokat és főbb szereplőket, olvasták a zeneipari alapirodalmakat és a nálunk is finomított szakmai igényességünknek köszönhetően folyamatosan figyelemmel követik az új zeneipari cikkeket, könyveket tanulmányokat és történéseket.
 
Olyan iskolát építünk, ahova 2014 tavaszától rendszeresen járnak oktatni és előadni világhírű zeneipari szakemberek és amelynek bizonyos képzéseire a már a hazai zeneiparban dolgozó szakembereknek sem szégyen beiratkozni.
 
A kurzusokról részletesebb tájékoztató  a www.zeneiparihivatal.hu oldalon található. 
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky