3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Koncertbeszámoló

2013. szeptember 6. | Simi, govinda

Nyárzáró őrület állatokkal és egyebekkel – The Carbonfools a Parkban

Copyright:

Egy igen sűrű és fesztiválfellépésekkel teletömött időszak után nagyszabású, nyárzáró koncertet adott a Carbonfools augusztus 31-én a Parkban. A sok készülődésnek pedig eredménye is volt, hiszen a műsor azok számára is tartogatott újdonságokat, akik már veterán Carbon-koncertesnek számítanak. Szamarak, nyuszi, meg egy különleges póni – mi sült ki ebből?

Természetesen nem szabad elfeledkezni olyan elemekről sem, melyek minden koncerten hasonlóan történnek, kezdve a közönség habitusával. Már vagy egy órával a kezdés előtt az első sorok megteltek lelkes rajongókkal: gondosan kiválaszották, hogy a színpad melyik oldalán álljanak. Aztán pedig elkezdődhetett a diskurzus arról, hogy ki menjen el venni egy kis sört vagy fröccsöt, mert a helyet azt bizony foglalni kellett, vagy arról, hogy vajon milyen funkciója lesz a színpad közepén lévő kanapénak?
 
A válaszra nem is kellett olyan sokat várni, hiszen egy kis késéssel ugyan, de kezdetét vette a koncert. A rendszeresen Carbonfoolsra járok fejében talán már fel is csendült a Hippie Song, hiszen általában ezzel indítják be a bulit a srácok. Ehelyett azonban Isti, Balázs és Milán letelepedett a kanapéra, és nekiláttak a korábban már beharangzott akusztikus blokknak: kezdtek egy régi kedvenccel, a Cruisin’-nal, majd egy remekül előadott Danger következett, végül pedig, elég nagy meglepetésünkre a talán a lemezbemutató óta nem hallott Seedszel zárták a sort.
 
A pár lassabb szám után pedig jöhettek a pörgősebbek, és természetesen az örök kedvencek is, csak néhol egy kicsit másképp előadva vagy kiegészítve. Az egy ideje hanyagolt, általában a ráadásban szereplő Furilla nyitotta a sort, kellően feltüzelve a közönséget. Nem volt hiány az ígért különlegességekben: ez alkalommal az elmaradhatatlan Birthday közben táncoslányokat, egy egész csoportot is kaptunk a színpadra (akik más dalok alatt is szerepeltek, színesítve az előadást), a Donkey alatt pedig két szamárfejű táncos fokozta a hangulatot. Azonban itt még nem értek véget a meglepetések, hiszen a Pony erejéig Isti mellett a zenekar korábbi gitárosa, a Turbo oszlopos tagja, Dádó is a húrok közé csapott, a fellépés talán legfelfokozottabb néhány percét szolgáltatva. 
 
A közönség is igen odatette magát ezúttal, hiszen Titusz Clublights-szólójánál talán a szokásosnál is nagyobb örömujjongás tört ki, illetőleg a Hideaway refrénkezdő részét is igen jól sikerült előadni. Természetesen egy Parkos koncert szinte nem is lehetne teljes egy kis (sok) őrület nélkül, így szerencsére most sem maradt ki a Bunny a repertoárból, ami alatt igen rendesen lehetett tombolni. (Azért az már jelzi a tombolás fokát, ha rászólnak az emberre, hogy fogja össze a hátközépig érő haját...) A Bunny alatt kicsit mindig megoszlik a közönség, mivel talán az újaknak nem ismerős ez a szám, viszont a másik csoport már a felkonferálás alatt is megőrül. Gyakorlott hallgatókként így voltunk ezzel mi is: ahol ez a (többnyire instrumentális) track felcsendül, azt már elkönyvelhetjük jó bulinak.
 

 
A műsorrend variálásából fakadóan igen furcsa volt hallani a Hippie Songot az irtózatosan nagy visszataps után, hiszen olyan érzése volt az embernek, mintha most kezdődne maga a koncert (elviseltük volna azt is, ha elölről kezdjük az egészet). Az utána következő Sunset alatt azonban még jól kiordibálhatta magát a nép, szokás szerint. 
 
Egy ilyen este után a fiúk nyugodtan kijelenthetik, hogy rettenetesen jól sikerült lezárni ezt a koncertekkel teli nyarat, valamint jó ómen a közelgő klubszezon előtt is – azt hiszem, kijelenthetjük, hogy ha a Carbonfools a Parkban lép fel, az rossz nem lehet.
 
Simi, govinda
 
Fotók: Park Facebook
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. február 20.

Háromszor is Unearth!

Egy éven belül már harmadszor járt nálunk 2020. február 19-én a metalcore alapbanda, ezúttal a Prong, a Dust Bolt és a Sinaro társaságában. Az A38 adott otthont a bálnak, ami már tavaly is remek helyszínnek bizonyult, hiszen a Darkast Hour-ral közösen már fullra tette a banda a bárkát. Annyit elárulhatunk mindenféle spoiler nélkül: most sem okoztak csalódást! Tovább

2020. február 6.

A téli formáját hozta a Slipknot az Arénába

Tavaly nyáron, a Volt Fesztiválon akkorát ment a kilenc maszkos őrült, amitől elhittem nekik, hogy a We Are Not Your Kind lesz az A lemez… Aztán kijött a korong, ami csalódást okozott, a Slipknot pedig visszatért hozzánk, hogy promotálja a lemezt, de ez sem ment annyira flottul. Plusz itt volt még a Behemoth is, de hát… Tovább

2020. február 4.

Telet temetett a The Biebers a Hajón!

Hatalmas, forró hangulatú, teltházas koncerttel indította 2020 második hónapját a The Biebers, hiszen minden jegy elkelt a téltemető/turnéindító koncertjükre. Puskás Petiék nem is okoztak csalódást, minden tőlük telhetőt megtettek, hogy meghálálják a rajongók bizalmát. A hangulat megalapozásáról a szintén fővárosi The Palace gondoskodott. Tovább

2020. január 21.

Évet nyitott nekünk a Fish!

Szombaton, azaz 2020. január 18-án megindult a 2020-as koncertszezon, legalábbis az ország egyik legjobb koncertbandájának, a Fish!-nek. Krisztiánék nem is sokat teketóriáztak, a Barba Negrában ismét lefektették az alapszabályt: ha házibuliról van szó, ők a legjobbak! Tovább

2019. december 4.

Budapest, are you with us? – Avagy Ghost-on jártunk

Papa Emeritus, alias Tobias Forge, december 3-án este elhozta nekünk okkult színházát a Papp László Sportarénába és mindenkit elvarázsolt a humorával és a zenéjével. Viszont el kell ismernem, hogy igaza volt azoknak, akik azt mondták, hogy zeneileg sem rossz ez az egész Ghost mizéria, de látványelemekkel és a show-val együtt minimum ötször olyan erős. Melegített a svéd Tribulation és az amerikai All The Witches. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky