3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2013. szeptember 5. | Torya

Szimfonik Liv3 – harmadszor!

Copyright:

Idén is megrendezésre kerül a közmédia napján a Szimfonik Live produkció. Azonban ez az év változásokat hozott a rendezvény életébe. Az előző években az előadók, zenekarok saját számaikat játszották a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával: most szombaton 30 fellépő foglalja el a színpadot, akik ezúttal feldolgozásokat adnak majd elő.

Szeptember 7-én, szombaton, a Millenáris Parkban ingyenesen megtekinthető nagyszabású élő koncert veszi kezdetét, rengeteg sztárfellépővel, valamint a MR Szimfonikusokkal. Idén igencsak színes lesz a program, hallhatunk magyar és külföldi slágereket is, a hetvenes évektől napjainkig!
 
Pár héttel ezelőtt már ízelítőt kaphattunk a készülő dalokból, ugyanis a Petőfi Rádió játszani kezdte Radics Gigi előadásában DJ Fresh Hot Right Now című, Rita Orával közös számát, a Republictól a Kék és narancssárgát Mező Misi tolmácsolásában, illetve Kristóf Norbert coverjét Lana Del Rey-től. Később a nyilvánosságra hozott dalok közé csatlakozott még a Punnany Massif Élvezd című slágere az Intim Torna Illegáltól.
 

 

Sok érdekesség vár még ránk a Szimfonik Live koncerten! Többek között hallhatjuk Kovács Kati előadásában a Rudimental Not Givin In című slágerét, amely igazi csemegének ígérkezik, Lovasi Andrástól a Blue Hotelt (Chris Isaak), a Junkiesból ismert Szekeres Andristól a Beatles egyik slágerét, Soerii & Poolek Papp Szabival az Aerosmithtől a I don’t wanna miss a thing-et fogja előadni, de felcsendül Aloe Blacc sikerdala is, az I need dollar, Fehér Balázs előadásában.
 
Milkovics Mátyás, a Szimfonik zenei rendezője így nyilatkozott közelgő eseményről:
„Egy szimfonikus megszólalásnak elementáris élménye van, mind zeneileg, mind akusztikailag, de ezzel általában csak a klasszikus zene kedvelői találkoznak. Szerintem minél több olyan produkció van, amely a könnyűzenébe is képes ízlésesen belevinni a szimfonikusokat, annál többen kedvelik meg az igényes, minőségi zenét. A popzene nyilván sokkal leegyszerűsítettebb, repetitívebb, de a technológiai fejlődés következtében egyre elérhetőbb az otthoni komputeres zenélés, amelyben ugyanúgy ott van a vonósok, fúvósok használatának lehetősége, ami jó.”
 

 
A Petőfi Rádió hivatalos Youtube-csatornáján minden énekessel megtekinthető egy miniinterjú.
 
Fellépők: Alba Hyseni, Baricz Gergő, Beck Zoltán (30Y), Dorogi Péter (Intim Torna Illegál), Fábián Juli, Fehér Balázs (Carbonfools), Judie Jay, Kardos-Horváth János, Korbucz Sonya, Kovács Kati, Kristóf Norbert, KRSA (PASO), Likó Marcell (Vad Fruttik), Lovasi András, Manoya, MC Columbo (Irie Maffia), Mező Misi (Magna Cum Laude), Mórocz Tamás, Németh Juci, Radics Gigi ft. Nobody Moves, Sena, Soerii & Poolek Papp Szabival, Szirtes Edina Mókus, Szűcs Krisztián (HS7), Vitáris Iván (Ivan & The Parazol), Walkó Csaba (Compact Disco), Zorán

Közreműködők: a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és a Rádió kórusai, vezényel: Balogh Sándor
 

A koncert ingyenes!

 
Forrás: MTI, hirado.hu
 
Torya
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky