3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2013. szeptember 4.

Aba napok huszadszor

Copyright:

Magyarország legismertebb „falunapja”, az idén immár városi rangra emelkedett Fejér megyei Aba legnagyobb ünnepe, az Aba Napok 20. alkalommal várja az ország megannyi pontjáról érkező vendégsereget. A szerteágazó multikulturális programáradatban jól megférnek egymás mellett a táncegyüttesek előadásai, tűzzsonglőrök, artista bemutató, hastánc, kézműves foglalkozások, solymászok bemutatói, lovasok és lovas fogatok, a borászok, a jellegzetes ételek, a fényfestés és szépségkirálynő választás, nameg a Republic, Majka és Curtis vagy Geszti Péter és a GringoSztár koncertje. Mindez szeptember 6-8-ig.

Az első Aba Napok szinte családias légkörben telt el. Kossa Lajos, a Fejér megyei Aba polgármestere kezdeményezésére induló programon - a helyi Hamvas Béla Kör beszélgetésén és az azt követő Sziámi koncerten - akkor még alig néhány tucat érdeklődő vett részt. A rendezvény azóta az ország egyik legismertebb „falunapjává” nőtte ki magát, ahol három napon át több tucatnyi változatos program ígér szórakozást kicsiknek és nagyoknak, fiataloknak és öregeknek egyaránt.
 
Idén kivált különlegesnek ígérkezik a rendezvény, hisz több mindent ünnepel egyszerre Aba közössége. Egyrészt idén kapott városi rangot a település, mely különleges fényt ad az Aba Napoknak. Másrészt a 20. jubileum miatt is ünnepi programsorozatra számíthatunk. Különleges az alkalom abból a szempontból is, hogy idén ünnepeljük Mátyás király megválasztásának 555. évfordulóját.  Mátyás király különleges és bensőséges kapcsolatot ápolt az egyetlen magyar alapítású renddel, az Aba kistérségben tevékenykedő pálosokkal, ennek okán idén, a Mátyás Király Emlékév keretein belül számos program valósult meg Abán.
 
Többszörösen ünnepi programsorozat várja tehát idén a nagyérdeműt, melyben ott vannak a már ismert és kihagyhatatlan programelemek, mint a szomszédolás, a szépségkirálynő választás, az immár kultikussá lett helyszínek, úgymint a Vakegér kocsma vagy a Lómező. A három napos forgatagban, a nagyszínpad programjában pedig ott lesz a Republic zenekar, Majka & Curtis, Geszti Péter és a Gringosztár, ByeAlex, Marót Viki és a Nova Kultúr zenekar, Boka és a Klikk valamint Maksa Zoltán Karinthy gyűrű díjas humorista is.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky