A Club 202 újra várja azokat a Fehérvári út végén, akik sok éve ott töltik a hétvégéjüket és sok kellemes emlékük van már a klubról, és azokat is, akik eddig esetleg nem találtak kedvükre való zenekart a programban. Ami biztos, hogy mostantól kezdve a diszkókirálynők ugyanolyan jól érzik majd magukat, mint a rock, a metál, a hip-hop, a dance, a techno, a retrozenék rajongó az ősszel fellépő magyar és külföldi bandáknak köszönhetően. Az őrület már szeptemberben indul!
A ősz első hónapjában többen is ünneplik majd a születésnapjukat a Club 202-ben! Hazánk legismertebb country zenekara, a 100 Folk Celsius itt ünnepli születésének 37. évfordulóját szeptember 14-én, ráadásul egy igazán különleges koncerttel!
- A zenekar és mi is már ugyancsak benne vagyunk a korban, ezért mindegyik születésnapunkat megünnepeljük, nemcsak a kerek évfordulókat – mondta Littvay Imre, a zenekar vezetője. - A buliban lesznek vendégek és barátok, de vendégbarátok is. Ilyen lesz az Omega közkedvelt billentyűse, Benkő László, akinek legutóbb mi is játszottunk a születésnapján, de ott lesz Szigeti Ferenc is a Karthagóból, akivel Kocsándi Miklós személyében közös énekessel büszkélkedhetünk, de ott lesz Boros Lajos is, akivel egykor együtt kezdtünk zenélni, és azóta tizenöt évenként elvállalja, hogy felkonferál minket. Annyi bizonyos, hogy azért is érdemes eljönni, mert talán már soha nem lesz olyan alkalom, amikor a 100 Folk Celsius Omega vagy Karthago dalokat ad elő!
Szeptember 21-én is egy igazán különleges buli lesz, hiszen a Neoton Família sztárjai még soha nem léptek fel a Club 202 színpadán. Csepregi Éváék már nagyon készülnek erre a fergeteges koncertre az összes jól ismert Neoton Família slágerrel, hiszen a nyári turné után itt kezdik őszi koncertsorozatukat egy két órás őrületes koncerttel!
Megérkezett a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó első nagy durranása, lehullt a lepel a zenei line up első tíz fellépőjéről. A Dunakanyar legmenőbb összművészeti fesztiválján már biztosan ott lesz a Bagossy Brothers Company, Dánielfy, Parno Graszt, Analog Balaton, Elefánt, valamint a Bohemian Betyars. 2026. július 1–4. között újra felpezsdül a nagymarosi Duna-part, varázslatos pillanatokkal tűzdelt önfeledt fesztiválozás vár a látogatókra. Tovább
Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026. március 21-én az Akvárium ültetett nagytermében. A koncerten az Editors legnagyobb slágerei is felcsendülnek, újraértelmezett formában. Tovább
November 15-én a Hősök hamisítatlan hangulatú bulival készülnek. Az este nemcsak a nosztalgiáról, hanem a közös ünneplésről is szól majd: a Hősök a régi klasszikusok mellett friss dalokkal és meglepetésekkel készül, hogy igazi rapjam-hangulatot varázsoljanak a Turbina falai közé. A közönség egy felejthetetlen, életigenlő bulira számíthat – pont olyasmire, amit csak egy 24 éves Hősök-szülinap tud hozni. Tovább
A legendás Activity játék most először költözik színpadra, ráadásul a hazai színészvilág nagyjaival! Az „Ez Tiszta Őrület – improvizációs Activity” nem hagyományos színházi előadás lesz a 6SZÍN-ben november 5-én, hanem egy élő Activity játék és improvizatív színház különleges elegye. Tovább