3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2013. augusztus 29.

Könyv Bud Spencer és Terence Hill filmjeiről

Copyright:

Honnan jön Bud Spencer és Terence Hill? Hogyan alakult a pályafutásuk? Miért vonzottak annyi embert a mozikba, majd később miért sikerült a televízió elé ültetniük százezreket? És ami még fontosabb: mitől lettek időtlenek közös alkotásaik? Ezekre a kérdésekre is keresi a választ az az új kötet, mely szeptember 6-án kerül a könyvesboltok polcaira. Ezen a napon egy könyvmegjelenési buli is várja a rajongókat a budapesti Dürer Kertben, ahol a filmvetítések és a hagymás bab főzés mellett az új kiadványt is kedvezményes áron szerezhetjük be, sőt: találkozhatunk a Terence Hill magyar hangját kölcsönző színészekkel is.

Minden embernek vannak olyan emlékei és élményei, melyek az adott generáció szinte minden tagjánál ugyanúgy megtalálhatóak, és ezek az emlékek azok, amelyek összekötnek bennünket kortársainkkal. Az igazi legendák pedig akár generációkon átívelve is képesek emlékként megmaradni: közéjük tartozik Bud Spencer és Terence Hill párosa is.
 
A két olasz filmszínész közös filmjeinek többsége 1967 és 1985 között került a mozivászonra, de mind a mai napig rendszeresen feltűnnek a televízióban, és az internetes videómegosztó oldalak is tele vannak velük. Így ma már nem csak generációs emlékként, hanem mindannyiunk ismerőseként tekinthetünk rájuk: az idősebbek és a legfiatalabbak is mosolyognak, ha azt hallják, hogy “a pisztácia kifogyott, csokoládé nem is volt”, de azt is szinte mindenki tudja, hogy a jóravaló, lapáttenyerű szakállas óriás és a ravasz, jóképű szőke legény kettőséből melyik beszél sirályul.
 
Magyarországon talán még a megszokottnál is népszerűbb a páros, amit az is mutat, hogy hazánkban nem csak filmjeiknek, hanem a filmzenéknek is rajongótábora van, de még a szinkronszínészek életére is hatást gyakoroltak: a Bud Spencer magyar hangját kölcsönző, és alkatában hasonló Bujtor István néhány saját filmjéhez is ez adta az alapötletet.
 
A legnépszerűbb Bud Spencer - Terence Hill filmek között találjuk a Különben dühbe jövünk..., a Nincs kettő négy nélkül vagy éppen az Én a vízilovakkal vagyok című darabokat, de kevesen tudják, hogy a párosnak több mint 15 közös filmje készült. Ezekről is tájékozódhatunk a most megjelenő Bud Spencer és Terence Hill Krónikák című könyvből, mely a rajongók és az egyszerű érdeklődők számára is értékes szórakozást nyújtva, az 1951-től egészen napjainkig készült filmek átfogó bemutatását vállalta magára.
 
Emellett pályafutásuk legfontosabb és legmeghatározóbb személyeiről is szó esik: olvashatunk azokról az emberekről, akik mögöttük álltak, de kulisszatitkokban és legendákban, rendszerezett információkban is bővelkednek a lapok. A közel 300 színes oldalt tartalmazó anyag elképesztő mennyiségű korabeli fotót, óriásplakátot és egyéb csemegét tartalmaz, amely igazán egyedivé és érdekessé teszi ezt a kiadványt.
 
Gondolva az itthoni rajongókra, a magyar vonatkozásokat is körbejárták, így könnyen válhat ez a könyv a magyar Bud Spencer és Terence Hill rajongók bibliájává. Ezt segíti elő az is, hogy szeptember 6-ára egy könyvmegjelenési bulit is meghirdettek a Dürer Kertbe, ahol a filmek betétdalait játszó Spencer Hill Magic Band koncertje mellett filmvetítés, hagymás bab főzés, sör-virsli verseny és kvízek is várják az érdeklődőket. A bulin személyesen találkozhatunk majd a Terence Hill magyar hangját kölcsönző két színésszel, Újréti Lászlóval és Szersén Gyulával, ráadásul az új könyvet is itt lehet majd először beszerezni, méghozzá kedvezményes áron!
 
 
BUD SPENCER & TERENCE HILL KRÓNIKÁK
Ára: 7990 Ft
Kapható minden ismert könyvesboltban!
 

BUD SPENCER & TERENCE HILL KRÓNIKÁK Könyvmegjelenési buli

2013. szeptember 6., péntek 18 óra

Budapest, Dürer Kert

Belépő: 800 Ft.

 
Program:
Filmvetítés
Díszvendégek: Újréti László és Szersén Gyula, Terence Hill magyar hangjai
Hagymás bab főzés
Sör-virsli verseny
Kvízverseny
Könyvismertető
Spencer Hill Magic Band koncert
DJ Husky Joe
 

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky