3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2013. augusztus 29. | Szandi

55 éves lenne Michael Jackson

Copyright:

Ötvenötödik születésnapját ünnepelné ma a világ egyik legismertebb előadója, Michael Jackson. 2009.június 25-én az énekest holtan találták Los Angeles-i házában. A hosszú ideig tartó vizsgálatok során kiderült, hogy Jacksonnak, orvosa Conrad Murray adta be a halálos gyógyszerkoktélt, de arra nem derült fény, hogy miért...

Michael a testvéreivel megalapított Jackson Five tagjaként vált ismerté. Ahogy telt az idő, a srácok egyre népszerűbbek lettek. 1968-ba leszerződtek a Motown Recordssal, majd egy évvel később kiadtál az I want you back című slágert. Ez után pedig elérkezett az ideje, hogy megjelenken első önálló nagylemezük, a Diana Ross Presents The Jackson five, melyet 1969-ben dobtak piacra. 1970-ben megjelent a csapat második nagylemeze, ami még sikeresebb volt. Sorban gyártották a sikeresebbnél, sikeresebb anyagokat, és természetesen édesapjuk is rendkívül büszke volt rájuk. Azonban Michaelnek ez nem volt elég. Nagyobb alkotói szabadságra vágyott. A 70-es években Mike már egyedül próbált betörni, amire egészen 1979-ig kellett várnia, hiszen akkor jelent meg az Off The Wall, mely után már nem volt megállás a világhírnévig. A lemez hétszeres platina lett, de akkor még nem sejtették, hogy az ezt követő anyag lesz mindenidők legsikeresebb nagylemeze.
 

 
1982. december elsején megjelent a Thriller, melyen a popsztár Quincy Jonesal dolgozott. A korong címadó dala, a Thriller, több mint ötven millió példányban kelt el világszerte. A lemez több szempontból is különlegesnek számított. A dalokhoz készült klipekben olyan különleges technikákat használtak, mint előtte még soha. Az egyik legkiemelkedőbb videó a The Thriller vagy a Billie Jean, de jó példa a Beat It is.
 

 
Michael hamar emblematikus alakja lett az amerikai pop zenének, hogy az akkori legnézettebb zene tévé elkezdte játszani a klipjeit, és ez azért volt fontos számára, mert előtte nem játszották afro-amerikai előadók videóit.
 
Nagy sikert vártak a soron következő nagylemeztől is, ám az 1987-ben kiadott Bad már nem tudta túlszárnyalni a Thrillert. Ennek ellenére az énekes nem szomorkodhatott, hatalmas elismerést szerzett ezzel a munkával is. Dangerous című stúdióalbuma az Off The Wall-hoz hasonlóan hétszeres platina lett. Michael Jackson dalaiban olyan témákat feszegetett mint például a beteg gyerekek megsegítése, a környezetvédelem vagy a rasszizmus. Épp ezért vált olyan népszerűvé a korong egyik kiemelkedője, a Black or White.
 

 
Visszavonulása előtt még kiadott két lemezt,ezek közül az egyik a History volt, másik pedig az Invincible címet viseli. Utóbbin három évet dolgozott, de úgy tűnik nem érte meg, az album nem aratott akkora sikert, mint az előzőek. 
 
A sikertelen próbálkozás után a legenda ismét visszavonult, 2009-ben pedig már olyan anyagi gondokkal küzdött, hogy úgy gondolta turnéra indul, hogy kifizethesse a nagy összegű adóságait. A koncertdátumok folyamatosan nőttek, Mike pedig egyre kimerültebb volt a próbák miatt. A turnéból végül nem lett semmi, mert 2009. június 25-én a pop legenda váratlanul elhunyt. Mint kiderült a propofol, és a Lorazepam nevű gyógyszerek túladagolása okozták a halálát. Michael Jackson egy kivételes és megosztó ember volt, botrányairól sokat beszéltek, de azt meg kell hagyni, hogy a mai napig nem született olyan előadó, aki letaszította volna a trónról.
 

 
Szandi
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 7.

A Future Islands új klippel fejeli meg új lemeze megjelenését

Pár napja érkezett meg a Future Islands hetedik albuma, a "People Who Aren't There Anymore". A 12 dalos anyag az amerikai banda számára egy új fejezetet jelöl: habár közel két évtizede már, hogy megalakultak, továbbra is folyamatosan új zenei kihívásokkal szórakoztatják egymást és saját magukat. Tovább

2024. február 6.

The Black Keys - új lemez és turné

A The Black Keys új dallal rúgja be 2024 motorját: mától minden platformon elérhető a Beautiful People (Stay High). Az új track egy új bejelentést is hozott: április 5-én érkezik a Grammy-díjas, ohiói banda tizenkettedik stúdióalbuma, az Ohio Prayers. Érdemes nyitott szemmel járni, mert hamarosan egy nemzetközi turné részleteiről is értesülhetünk! Tovább

2024. február 5.

A Cocteau Twins újra kiadta utolsó két lemezét

Újra kiadta utolsó két albumát punk gyökerekből sarjadó, majd a dream pop műfaj úttörőjévé váló skót Cocteau Twins. Apró érdekesség velük kapcsolatban, hogy az énekesnőjükről, Elisabeth Fraserről ősszel elneveztek egy aszteroidát... Az 1979 és 1997 között aktív csapat az 1993-as "Four-Calendar Café" és az 1996-os "Milk & Kisses" című kiadványaikat frissítette fel, ezúttal a 4AD kiadó gondozásában. A lépés különlegessége, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a két lemez most először lesz kapható vinylen is. Tovább

2023. október 2.

A The National meglepetésalbummal jelentkezik

A The National egy meglepetéslemezzel örvendezteti meg rajongóit: a banda múlt pénteken a Cincinattiben tartott Homecoming Festival nevű eseményén jelentette be a 12 dalos album mai érkezését. A "Laugh Track" az áprilisban kiadott "First Two Pages of Frankenstein" című korong kísérője, szerzeményei nagyrészt ugyanabban az időszakban születtek. Tovább

2023. október 2.

Megérkezett az új Ed Sheeran

A korábbihoz hasonlóan az ’Autumn Variations’ lemezt is a Grammy-díjas The National indie-zenekar tagja, Aaron Dessner produceri közreműködésével hozták tető alá, akit közös barátjukon, Taylor Swiften keresztül ismert meg Ed Sheeran. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky