3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2013. augusztus 23.

Nyárzáró koncertet ad a The Carbonfools a Parkban

Copyright:

A hivatalos nyár utolsó napján, vagyis augusztus 31-én, szombaton este a Budapest Parkban ad nagykoncertet a The Carbonfools. A zenekar meglepetésekkel és extra produkciókkal készül, lesznek akusztikus dalok, táncosok, izgalmas vizuális látványelemek, sőt Fehér Balázs énekes „felesége” is felbukkan a buliban.

Bár a nyárnak még nincs vége, és javában dübörög a The Carbonfools nyári turnéja is, a fiúk úgy döntöttek, hogy a hivatalos nyár utolsó napját közösen búcsúztatják el a rajongóikkal. A zenekar augusztus 31-én, szombaton 20 órától a Budapest Parkban ad nagykoncertet, amelyen extra produkciók várhatók.
 
- A CarbonSweet című lemezünk nyári turnéja hónapok óta szinte megállás nélkül tart, és mindenhol fantasztikus volt a fogadtatása. Ennek az élményekkel teli, őrült időszaknak a lezárásaként, a tanévkezdés előtt még egy jó nagy lapáttal ráteszünk a Budapest Parkban. A nyári turné közben kiderült, hogy az új lemezünkről mely dalok lettek a közönség kedvencei. Ezek és a régebbi nagy slágereink természetesen szerepelnek a nagykoncert repertoárjában is, de meglepetésként néhány dalunk a megszokottól eltérően szól majd, mert egy akusztikus blokkal is készülünk. A koncert hangulata azonban alapvetően bulizós, ugrálós lesz, amihez táncosokat és különleges színpadi fénytechnikát is bevetünk. – mondta Fehér Balázs, a The Carbonfools énekese.
 
A zenekar néhány hete azzal a hírrel lepte meg a közönséget, hogy Fehér Balázs megnősül, és a Balaton Sound-on tartja a lagziját. A hír igaz is volt, meg nem is… A násznép lovaskocsival indult neki felrázni a fesztivál délutáni chill-hangulatát, a menyasszony pedig szamárfejet viselt. Sokan elhitték, hogy Balázs elkelt, pedig mindössze annyi történt, hogy a fiúk a Donkey (Szamár) című dal videóklipjét forgatták Titusz ötlete alapján. 
 
- Elképesztő mennyiségű jókívánságot gyűjtöttem be. Hetekkel ezelőtt forgattuk a klipet, és még mindig kapok gratulációkat, bár egyértelművé vált, hogy valójában még nem aktuális a házasság az életemben. Viszont ha már így alakult, akkor augusztus 31-én a közönség találkozhat a „feleségemmel” a koncerten, mert elhívjuk a szamárfejű lányt is a Budapest Parkba. – mondta Fehér Balázs. 
 

 
A The Carbonfools augusztus 31-én, szombaton 20 órától lép fel a Budapest Parkban. A belépő elővételben 999 forintba, a koncert napján a helyszínen pedig 1499 forintba kerül.
 
Online jegyvásárlás ITT!
 
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky