3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Sziget 2013

2013. augusztus 10. | SZTR

Sziget: Blur és az elborult gyöngyszemek

Copyright: iso400

Már sokan, sok helyen leírták, hogy az idei Sziget line up gyenge. De mihez képest? – kérdem én. Nekem spec. elég nagy kedvenceim jönnek idén is, és szerencsére eddig nem kellett csalódnom a produkcióikban! Talán inkább értékeljük a minőséget!

Régen gyakran előfordult, hogy köpapírollóznom kellett saját magammal, hogy a rengeteg izgi program közül melyiket nézzem meg, és melyiket kell – időazonosság miatt – fájó szívvel kihagynom. Nos, ez idén valóban nem fenyeget, de a mennyiség helyett bízom a minőségben! Harminc-sok évesen amúgy sem bírja már az ember azt a bizonyos egy hét együttlétet olyan könnyedén egyik színpadtól a másikig krosszozva.
 
Szóval a forróságban nyugiban kibandukoltam a nagyszínpadhoz, és belenéztem a !!! zenekar bulijába. Egy ilyen tikkasztó, nyári napon szódával elmegy, de semmi különös. Az A38 színpadon Little Boots koncertje már önmagában is ígéretesebbnek tűnt, és kaptunk is az arcunkba kora este egy nagyon masszív elektrodiszkó bulit. A sátor jó háromnegyedig telt közönsége még a kevésbé ismert, de nagyon könnyed dallamokra is hevesen rázta magát. Rendben volt!
 
A Blur koncertre fullra megtelt a nagyszínpad előtti tér. Idén tényleg ők a húzónevek, főleg, hogy még sosem játszottak Magyarországon és az újból összeállt eredeti négyest még külföldön sem sokan láthatták idén. A nagy várakozás után szerencsére egy tökéletes koncertet kaptunk!
 
Teljes best of setlist, megspékelve 2 vadonatúj dallal és olyan kellemesen elborult gyöngyszemekkel, mint a Trimm Trabb vagy a This is a Law. A hangzás furcsa módon még az első sorokban is kiváló volt, a zenekar hozta a laza profizmust, nem volt sztárkodás, bár Damon Albarn nem is kommunikált túl sokat a közönséggel. Együtt volt a zenekar minden téren, nem látszottak a régi sérelmek, nem is nagyon lehet elemezgetni a dolog, és nem is érdemes, egy tökéletes Blur-koncertet láthattunk. Ennyi!
 
Sajnos vagy szerencsére a buli után azonnal feltámadt a viharos szél és az ember szeme és szája megtelt porral. Nem szerettem volna, ha a pár évvel ezelőtti vihar újra a Szigeten találna, ráadásul holnapra is kell energia, ezért nem küzdöttem meg az elemekkel. Hazafelé vettem az irányt, bár így lemaradtam a Woodkid-ről, de remélem, őket még látni fogom.
 
A mennyiség helyett tehát idén eddig a minőségé az elismerés!
 

 
SZTR
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2013. október 16.

Sziget aftermovie - Te is szerepelsz benne?

Még 300 napot kell kibírni és újra megnyitja határait a Sziget Fesztiválköztársaság, a Szabadság Szigete, hol mindent szabad, de semmi sem muszáj. Az idei fesztiválforgatag hangulatára a most elkészült, nagyon jó, mozgalmas aftermovie-val emlékezhetünk, a cikkben... Tovább

2013. augusztus 28.

Emlékeztek a Sziget feelingre? Ezt nézd meg!

Találtam egy videót. Nem új dolog, de nagyon vicces és egyben egy fesztivál korrajza is. Belátom, hogy a Sziget már rég nem a „kell egy hét együttlétről” szól, hanem kőkemény bizniszről, ami végén az ember fia izgatottan várja a szervezők bejelentését, jajj, vajon kijött –e nullszaldóra az idei rendezvény? Engem a Sziget látványa az, ami évről évre egyre jobban megdöbbent: szponzorcégek neveiről elnevezett helyszínek, végeláthatatlan vásárlóutca, kártyafeltöltő pontok mindenhol, VIP teraszok és óriáskerék. Emlékeztek még a katonai sátrakban kempingasztalokról zsíroskenyeret áruló nénikre? Tovább

2013. augusztus 13.

Ezt mondtátok ti a Szigetről

Bárcsak több hangot hallanánk az egyszerű, szórakozni vágyók szájából! Az újságíró, meg a tévés sokszor kicsit túldimenzionálja a fesztiválelemzést, és riportalanyai közül is a legfurcsábbat, legbolondosabbat használja fel. Pedig a Szigeten nem mindenki állatos ruhába öltözött francia, vagy rögtönzött hippi. Lássuk mit mondtatok ti, zene és programélvezők. Tovább

2013. augusztus 13.

Még egy utolsó nap a Szigeten

Vasárnap már nyúzottan és betegen vonszoltam ki magam a Szigetre. Nem fanatizmus, hanem sokkal inkább kíváncsiság hajtott. Annyi bizakodó mondatot kaptam el erről a vasárnapról, hogy magam is elgondolkodtam a lehetőségeken. Tovább

2013. augusztus 13.

Kiscsillaggal pizsama fellövés

Bár a kiadós Guettázás után úgy éreztem, megvolt, amiért jöttem vasárnap szigetelni, a többiek átcsábítottak a Magyar Színpadhoz, hogy hallgassunk bele a Kiscsillagba. Teljesen igazuk volt; nehogy már teljesen kimaradjanak nekem a magyar fellépők az idei Szigetből! Fáradtan bár, de Kiscsillagra fel! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky