3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2013. július 26. | Sali

Európai portyán az Utcabetyár(ok)

Copyright:

Elkészült a 2009 hajnalán összeálló Bohemian Betyars harmadik akusztikus lemeze Utcabetyár címmel! A 6 miskolci zenészsrácból verbuválódott freak folk speed punk-ot játszó zenekar július 18-án lett kész az új anyaggal, melyet a Tilos Rádió segítségével rögzítettek.

A fiúk az eddigi években 2 albumot jelentettek meg – 2011-ben az első nagylemezüket Hegedű, bor, pálinka címmel - melyet egy Európa-turnéval ünnepeltek meg -, 2. nagylemezük pedig a Stone Soup címet kapta. A két lemez stílusa viszonylag eltér egymástól, hiszen míg az elsőben inkább a punk, a rock, és a ska elemeit vegyítették népzenei motívumokkal, a Stone Soup dalai meghökkentő módon egy jóval keményebb hangvételben szólaltak meg, a metál szférájában mozogtak. Bár az első lemez megszokott stílusa után nagy bátorságra vallott részükről, hogy „hagyják” a kitaposott utat és valami mással kísérleteznek, a lehető legjobban tették, ugyanis a közönséget továbbra is megőrjítette a zenéjük - annyi kis különbséggel, hogy néhány dal alatt az eddigi önfeledt, jámbor bulizást néhol felváltotta a kíméletlen nézőtéri tombolás és „verekedés”. Ezek után mondani sem kell, mennyire várjuk, hogy kijöjjön az Utcabetyár, kíváncsiak vagyunk, hogy a megszokott tökélyt kapjuk-e a fiúktól, vagy ismét meglepnek minket valami extrémmel. 
 
A lemez elkészülte után a Betyárok nyakukba vették a nagy ilágot és egy 23 napos turnéra indultak, melynek eddigi állomásai Triest és Genova voltak, most pedig a francia Riviérát vették célba, ahol a monacói és nizzai partokon süttetik majd magukat. Természetesen nem lógatják ám a lábukat, ahol csak tudnak utcazenélnek, hiszen mi más lenne az Utcabetyár turné lényege, ha nem az, hogy kiálljanak és zenéjükkel szórakoztassák az arra járókat? 
 
Mondani sem kell, hogy a srácok most is hozzák jól megszokott bohémságukat, kidolgozott terveik között  a szállás fogalma például abszolút nem szerepel, ami jól is van így, hiszen ők  Bohém Betyárok, mi mást kéne tenniük. „Ott alszunk, ahol lefekszünk!” – mondja Palágyi Máté (hegedűs) a videoüzenetek egyikében, melyeket az itthon maradt rajongóknak készítettek, hogy nyomon tudják követni őket. Koncertkörútjuk alatt még útbaejtik Spanyolországot, Németországot, zenélnek majd Prágában és Krakkóban is, és utolsó állomásként természetesen itthon játszanak majd.
 
Reméljük, ha hazajönnek (megjönnek), egy eredményes és jó hangulatú turnét tudhatnak a hátuk mögött - és minél hamarabb megörvendeztetnek minket egy lemezbemutató koncerttel, hiszen alig várjuk az Utcabetyárt és hogy újra velük bulizhassunk!
 

 
Betyárok: Szűcs Levente (Ének, Akusztikus gitár), Palágyi Máté (Hegedű, Ceglédi kanna, Vokál), Czégé Balázs (szaxofon), Mihályfi Máté (Villanygitár, Vokál), Fehér Gábor (Basszusgitár, Vokál), Botár Richárd (Dob)
 
Forrás: Facebook
 
Sali
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky