3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2013. július 17.

Startol a Campus Fesztivál!

Copyright:

A magyar könnyűzenei élvonal több együttese, köztük a Csík zenekar, a Punnany Massif, a Tankcsapda és a Quimby is fellép a ma kezdődő a Campus Fesztiválon, amelynek záró koncertjét Ákos adja. A külföldiek közül kiemelkedik a brit The Subways, és a nemzetközi slágerlistákat meghódító fiatal dán énekesnő-dalszerző, Nabiha Bensouda fellépése. A Nagyerdei Stadion építése miatt idén a legkülönlegesebb hazai fesztiválhelyszínre költözött a Campus. A megszokott területtől néhány száz méterre, a Vidámpark és az Oláh Gábor utcai sporttelep ad otthont Kelet-Magyarország legnagyobb nyári bulijának, amelyre évről évre többen látogatnak ki, tavaly több mint ötvenezren fesztiváloztak Debrecenben a négy nap alatt.

A programpaletta felöleli az összes zenei stílust, a hét színpadon szinte minden kulturális műfaj megtalálható lesz. A tizenhat hektáros összterületű fesztiválon nem csak a zene dominál majd. Civil szervezetek és speciálisan kialakított programhelyek nyújtanak tartalmas napközbeni elfoglaltságot, de ha ez még mindig nem elég, gasztronómiai élvezetekből sem lesz hiány. A bevált dolgokból illik hagyományt építeni, éppen ezért idén is jelen lesz a Campus Fesztiválon az Európai Nyelvek Utcája. A rendezvény szervezői és a Debreceni Egyetem közötti erős szimbiózisnak ez az egyik materiális formája, amelyben megmutatkozik. Amellett, hogy az idegen nyelv elsajátításának fontosságára hívják fel a figyelmet, a fesztivál multikulturális jellegére is utal az Utca. Itt mindenki letesztelheti nyelvtudását, és lehet, hogy még egy kis ajándékkal is meglepik cserébe.
 
Rekordot döntött idén a Campus Fesztiválra jelentkező civil szervezeteket száma is: 75 szervezet és városi intézmény képviselteti magát a rendezvényen. Tevékenységük alapján nagyon sokszínűek: környezetvédők, politikai pártok és azok ifjúsági szervezetei, mentálhigiéniával vagy pályaorientációs tanácsadással foglalkozó szervezetek. Kifejezetten napközbeni programokkal várják a fesztiválozókat, a 10.00-20.00 óra közötti időszakban. 
 
Lesz a helyszínen véradási lehetőség a Vöröskereszt sátránál, a tavaly hatalmas sikernek örvendő Debreceni Fizikusok standjánál pedig óriási szappanbuborékot fújnak, illetve száraz jégből bombafelhőt készítenek. A kerékpármegőrzőben ingyenes járművizsgálattal várják a bringásokat, a Zöld Kerék Alapítvány sátrában pedig kerékpárláncból lehet majd karkötőt készíteni. A poharakat, a dobozokat, az újrahasznosítható poharakért ajándéktárgyakat kapnak cserébe a kijelölt pontokon a környezetükre figyelő fesztiválozók. A délutáni unalmasabb órákra könyvet is kölcsönözhetnek a helyszínen. A fesztivál alatt a City-Zen projekt keretében komplex balaset-megelőzési szolgáltatást nyújtanak: éjszaka triciklivel figyelik és segítik ki ásványvízzel, kálcium tablettával vagy épp óvszerrel a fesztiválozókat. 
 
Startra kész a Campus fesztivál! –Miklósvölgyi Péter fesztiváligazgató elmondása szerint számos új feladat elé állította a szervezőgárdát, a költözés, de vették az akadályokat, és a fesztivál helyszíne készen várja a szórakozni vágyókat. 
 
„Más élményt nyújtott a tavalyi, és mást fog az idei helyszín nyújtani. Biztos vagyok benne, hogy a legtöbb ember tetszését elnyeri majd. A vidámparki erdőben kapott helyet a camping, ahol teljesen kulturált körülményekkel várjuk az ideérkezőket, zuhanyzókkal, illemhelyiségekkel, büfével gondoskodunk a kényelmükről. Jelentős különbség a tavalyihoz képest, hogy van kb. 60-70 olyan angol wc, amik már eleve itt vannak a vidámpark területén. Úgy gondolom, ez nagyban növelni fogja a komfortérzetet a fesztiválon. A gasztronómiai sokszínűséget sem kell majd hiányolni a fesztiválról, ezerféle étellel, több százféle pálinka, több mint ötvenféle bor várja a hazai és a különleges ízeket kedvelő fesztiválozókat.” 
 
Az idei Campus Fesztivál programsorozata olyan nagyszerű neveket rejt magában, mint Nabiha, a The Subways, a Tankcsapda, Quimby, Ákos vagy épp a Csík Zenekar, akik ráadásul Kovács Katival közösen adnak 25 éves jubileumi koncertet. A fellépők már nagyon készülnek.
Rúzsa Magdolna 2005-ben tűnt fel az egyik hazai kereskedelmi tévécsatorna zenei tehetségkutatójában. A pályája azóta felfelé ível, különleges hangzás- és érzésvilágú dalaival az ország egyik legsikeresebb előadónőjévé vált. Soha nem szerepelt még a Campus fesztiválon, idén lép fel először. Bevallása szerint eddig csak jókat hallott róla, de ettől függetlenül nagy kihívásnak is tekinti. Reméli, marad ideje a koncert mellett arra is, hogy kicsit elvegyüljön a fesztiválozók között, és megismerje a cívisvárosnak legalább ezt a kicsi részét.
 
Rúzsa Magdit a Carbonfools követi szombat este a Telekom Teraszon. A fiúk egy hosszú és mozgalmas fesztiválszezon kellős közepén tartanak, bevallásuk szerint a színpadra lépés külön felkészülést nem igényel, már rutinszerűen nyomnak le egy-egy koncertet. A változatosság hívei, a csapat „elektronikai” embere, Titusz szerint még a turné elején kitaláltak egy koncepciót és egy számsorrendet, amit azonban már a felénél meguntak, és meg is változtattak. Ennek függvényében nem tudott biztos választ adni arra sem, hogy milyen „attrakcióval” lépnek színpadra a Campus Fesztiválon. A legújabb dalok mellett a régebbi, kedvenc slágereket is becsempészik majd a repertoárba. Akárcsak Rúzsa Magdinál, számukra is az egyik legnagyobb hangulatfokozó maga a közönség, akiket Titusz szerint az időpont és az időjárás nagyban befolyásol. Bízunk benne, hogy az ígért nyári időjárás és a fél tízes kezdés nem csak a Carbonfools-os fiúkat, de a közönséget is beizzítja majd. 
 
A jövőről csak sejtelmesen beszélt Titusz, jelenleg fesztiváldátumokkal van tele a naptáruk, de időközben születgetnek az új dalok is az új lemezre. A nagy hajtásban azonban jut egy kis idő a kikacsolódásra is, például a frontember Fehér Balázs esküvőjére, amelyből egy videoklippet is készítenek a rajongók számára. Lehet, hogy ezzel a neves eseménnyel elvesztett a banda néhány hölgyrajongót, de minden bizonnyal a Campus Fesztiválon így is ovációval fogják fogadni az úriembereket. 
 
Magdi és a Carbonfools mellett felsorolni is lehetetlen, hogy hány előadóval, bandával, együttessel és zenésszel találkozhatunk az idei Campus fesztiválon. Start: július 17., délután 14.00 óra!
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 11.

Akusztikus átdolgozással zárja a múltat Lil Frakk

Gitárra és zongorára csupaszított kislemezzel búcsúztatja legutóbbi korszakát Lil Frakk. A fiatal rapper „Alternatív Napok” címmel adott ki új EP-t, amelyen korábbi szerzeményei csendülnek fel úgy, ahogyan eddig még sohasem. Tovább

2026. október 1.

Vadonatúj pályázati lehetőségekkel bővül a ParkLab, a Budapest Park tehetségtámogató programja

Újabb fontos szakaszához érkezik a Budapest Park tehetségtámogató programja, a ParkLab: ősszel egyszerre több pályázati lehetőség is megnyílik a feltörekvő és már ismert előadók és alkotók előtt. A program célja az, hogy a hazai zenei szcéna új szereplői szakmai támogatást, professzionális körülményeket és láthatóságot kapjanak pályájuk kibontakozásához és hosszú távú fenntartásához. Tovább

2026. augusztus 6.

Film készül bongor díjnyertes konceptalbumához

Berta Csongor, azaz bongor évek óta a hazai zenei színtér fontos alkotója, épp most készül a szeptemberben esedékes első önálló Budapest Park koncertjére, tavaly pedig elkészült pályafutása eddigi legszemélyesebb és legnagyobb hatású lemeze. A sokszoros díjnyertes EXTÁZIS című konceptalbum dalai végigvezetnek az alkotó életén, fókuszba helyezve többek között az addikcióval kapcsolatos viszonyát. Az albumhoz, ahogy bongor nemrég bejelentette, most mozifilm készül K. Kovács Ákos és Ipacs Gergely rendezésében a Superfactory, a TelekomFilm és a CineSuper gondozásában, ami már idén ősszel látható lesz a mozikban. Tovább

2026. június 11.

Ünnepi estély egy süllyedő hajón – új Blahalouisiana-dal érkezett

Nem sokkal előző megjelenésük, a Sűrű végtelen után egy már-már karneváli hangulatú, mégis súlyos kérdéseket boncolgató dallal jelentkezik a Blahalouisiana. Tovább

2026. június 1.

Sűrű végtelen: itt a Blahalouisiana új dala

A dal mindenki számára ismerős érzéseket fogalmaz meg olyan hangulattal vegyítve, amitől annyira szerethető a Blaha-pop. A Sűrű végtelen szerzője, Schoblocher Barbara gondolatainak világába hívja a hallgatókat. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky