3423 zenekar 12498 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
VOLT 2013

2013. július 11. | Szandi

Compact premier a VOLTon!

Copyright:

Első alkalommal került élőben előadásra a Compact Disco a már rádiós játszási listákról ismert We Will Not Go Down című dala, csütörtök este Sopronban, a VOLT Fesztiválon. Az énekes,Csabi a már tőle megszokott lendülettel jelentette be a különlegességet a várt hatás pedig nem maradt el.

Már javában tombol a nyár, és vele együtt a fesztiválszezon. Az elmaradhatatlan koncertélmények mellett a hét közepén egy hazai csapat úgy döntött, hogy elérkezett az alkalom egy dal élő adásban történő bemutatásának. A Compact Disco nem hezitált sokáig, a koncertjüket még színesebbé téve a Fly Or Dive című szerzemény után felcsendült legújabb daluk, a We Will Not Go Down.
 
Az eseményt egyébként élőben is közvetítik. Tehát, aki nem tudja a helyszínen követni kedvenceit, akkor ő megteheti online. Tavaly a Sziget Fesztivált közvetítették élőben ahol szintén fellépett a Compact Disco. Tavaly a nyár végén, idén pedig a közepén élvezhetik a rajongók a zenekar koncertjét, amely meg kell jegyezni soha sem unalmas. 
 
A koncert túl hamar ért véget, a srácok a Leave It Up To Me dalukkal búcsúztak az idei fesztiváltól, a fellépésük pedig kifejezettem Jó VOLT!
 
Szandi
 

Fotó forrás: Facebook

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2013. augusztus 1.

Hangerő vagy zeneiség? Kis szubjektív

Mint fesztiválszűz ugrottam bele idén a könnyűzenei kavalkádba: Sopronba látogattam, a VOLT fesztiválra. Minimális költségvetéssel, de annál nagyobb érdeklődéssel – kíváncsi voltam, milyen is a zene fizikai valójában. Tovább

2013. július 11.

Másfélezer használt mobilból épült megarobot a VOLT-on

A környezetvédelem fontosságára hivatott ráirányítani a figyelmet a Telekom VOLT robot, amelyet hazai képzőművészek építettek Sopronban a VOLT ART ROBOT Műhelyben. A legnagyobb hazai távközlési vállalat legújabb fenntarthatósági akciója keretében arra buzdította a fesztiválozókat, hogy a rendezvényre vigyék magukkal az otthon elfekvő, régi mobilokat és tartozékokat, amelyek aztán új értéket nyerhettek az újrahasznosítás folyamán. Tovább

2013. július 10.

Jó éjszakát VOLT Fesztivál!

Zárásképpen összegezném az egész fesztivált, a látott koncerteket, a miliőt, ami körülvette az egész Lővér kempinget, valamint az arcokat, akik lehetővé tették, hogy életünk egy hatalmas élménnyel legyen gazdagabb. Azaz: Summáját írom Sopron átkának... Tovább

2013. július 10.

Egésznapos Nagyszínpad: Anna és a király - VOLT Fesztivál

Egyetlen nap sem volt az egész fesztivál alatt, amikor a nagyszínpad minden előadóját meghallgattam volna, ha csak pár dal erejéig is, de az utolsó napra sikerült egy olyan egyveleget összehoznia a szervezőknek, hogy kíváncsiságom csak úgy csillapodhatott, ha mindenkibe belehallgattam kissé. Tovább

2013. július 10.

Vegyesfelvágott a VOLT zárónapján

Mivel a nagyszínpad programja a végére igencsak erősnek ígérkezett, ezért külön cikket érdemel az egész estés felhozatala. Itt pedig megtudhattok minden mást, amit még az utolsó napra tartogatott a (nem csak) soproni fiatalok fellegvára. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky