3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
VOLT 2013

2013. július 10. | Jam

Jó éjszakát VOLT Fesztivál!

Copyright:

Zárásképpen összegezném az egész fesztivált, a látott koncerteket, a miliőt, ami körülvette az egész Lővér kempinget, valamint az arcokat, akik lehetővé tették, hogy életünk egy hatalmas élménnyel legyen gazdagabb. Azaz: Summáját írom Sopron átkának...

Legalábbis a lakók számára mindenképpen annak tűnt, hiszen a millió ember, aki randalírozott az utcán csak szitkozódást és bosszúságot hozott ki a helyi lakosokból. Legalábbis nekem ez a tapasztalatom, ugyanis kétszer jártam a városban a négy nap alatt és mindkétszer belefutottam egy-két elégedetlenkedő őslakosba. Viszont, velük ellentétben, hatalmas áldás ez a fesztivál a fiataloknak, akik mindent, de tényleg, szó szerint MINDENT megkaptak a szervezőktől ahhoz, hogy egy felejthetetlen hetet töltsenek Sopronban. Biztosítottak szálláslehetőséget, ételt, italt (ezeket persze kicsit drágán, de aki ilyen helyre jön, az nem fog meglepődni egy 550-es sörtől), helyszíneket a bulizáshoz, a kikapcsolódáshoz és a chill-outos, beszélgetős, alvásba fulladó lazuláshoz. Nekem volt szerencsém mindenben részt venni egy kicsit, így maximális, tapasztalatokon alapuló tudással állíthatom, hogy soha nem voltam még ilyen remekül levezényelt eseménysorozaton. A koncertek pontosan kezdődtek (nagyjából), ami mindig sarkalatos pont szokott lenni, az emberek nagytöbbsége barátságos és kedves volt, azért jött Sopronba, hogy elengedje magát, nem azért hogy feszültséget szítson és önmagának problémát okozzon. Egy kirívó esetet sikerült találni, amikor is egy srác az egyik kerítés mellett akart könnyíteni szorító húgyhólyagján, de ezt egy biztonsági őr nem nézte jó szemmel, ezért kedvesen megkérte, hogy rakja már el a... névjegykártyáját és várja ki a sorát a toi-toi vécék egyikében, amik 20 méterre álltak tőle, halomszámra. Nos, ennek a biztonsági őrnek most össze van öltve a feje, ugyanis kedves barátunk egy üveggel csapta kupán a dolgát helyesen elvégző szekust. 
 
Ezen kívül viszont semmi verekedés, sőt, még egy hangos szóváltás sem volt, amit ki kellene emelni. Persze a fesztiváltrollok itt is jelen voltak, akik a különböző koncerteket hátulról és árnyékból, sörrel a kézben figyelték és válaszolgattak mókásnak szánt gondolatokat a fellépők költői kérdéseire (Egyik kedvencem Kozmosz koncerten volt, ahol egy öregebb, hobónak tűnő úriember a következő kérdésre: „Melyik a kedvenc Kozmosz-dalotok?" azt a választ adta, hogy „Az, amikor lemész arról a rohadt színpadról"). Nos, az ilyenek miatt éri meg fesztiválokra járni (hehe).
 
Meg persze a tengernyi program miatt - ez természetesen nem merül ki a koncertekben, hanem ki van bővítve extrémsport-lehetőségekkel, mint bungee jumping, emberi csúzli és XXL hinta, chillezős és beszélgetős helyszínekkel, továbbtanulási tanácsadással, óriás csúszdával, csocsóval, stand up comedyvel (Lóránt Barnát innen is csókoltatom a vadászmestereivel együtt, amiből „kösz, nem kérek, van céges”) és milliónyi olyan programmal, amit fel kell fedezni. A fizetési rendszer is tökéletesen működött a kártyás megoldással, ami most már végérvényesen felváltotta a bankjegyes szerencsétlenkedést (bár amikor azt mondták, hogy a csocsó ötvenessel működik, mindenki összenézett, hogy azt meg hogy? Hiszen nincs is nálunk készpénz... De kiderült: a csocsó ingyenes, úgyhogy megnyugodtak a kedélyek, elmaradt a fesztiválforradalom). Nincs mibe belekötnöm. Ha nem a 40 fokos napon sátoroztam volna, talán aludtam volna valamennyit, de mint tudjuk, a fesztivál nem erről szól, hanem az igazi jelmondat mindig az „Éld túl!", tehát egy rossz szavam sincs. Jövőre ugyanitt!
 
Üdv,
Jam
 
U.i.: Jövőre ugyanitt?
 
Fotó: VOLT Fesztivál hivatalos honlap, Bódis Krisztián
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2013. augusztus 1.

Hangerő vagy zeneiség? Kis szubjektív

Mint fesztiválszűz ugrottam bele idén a könnyűzenei kavalkádba: Sopronba látogattam, a VOLT fesztiválra. Minimális költségvetéssel, de annál nagyobb érdeklődéssel – kíváncsi voltam, milyen is a zene fizikai valójában. Tovább

2013. július 11.

Másfélezer használt mobilból épült megarobot a VOLT-on

A környezetvédelem fontosságára hivatott ráirányítani a figyelmet a Telekom VOLT robot, amelyet hazai képzőművészek építettek Sopronban a VOLT ART ROBOT Műhelyben. A legnagyobb hazai távközlési vállalat legújabb fenntarthatósági akciója keretében arra buzdította a fesztiválozókat, hogy a rendezvényre vigyék magukkal az otthon elfekvő, régi mobilokat és tartozékokat, amelyek aztán új értéket nyerhettek az újrahasznosítás folyamán. Tovább

2013. július 11.

Compact premier a VOLTon!

Első alkalommal került élőben előadásra a Compact Disco a már rádiós játszási listákról ismert We Will Not Go Down című dala, csütörtök este Sopronban, a VOLT Fesztiválon. Az énekes,Csabi a már tőle megszokott lendülettel jelentette be a különlegességet a várt hatás pedig nem maradt el. Tovább

2013. július 10.

Egésznapos Nagyszínpad: Anna és a király - VOLT Fesztivál

Egyetlen nap sem volt az egész fesztivál alatt, amikor a nagyszínpad minden előadóját meghallgattam volna, ha csak pár dal erejéig is, de az utolsó napra sikerült egy olyan egyveleget összehoznia a szervezőknek, hogy kíváncsiságom csak úgy csillapodhatott, ha mindenkibe belehallgattam kissé. Tovább

2013. július 10.

Vegyesfelvágott a VOLT zárónapján

Mivel a nagyszínpad programja a végére igencsak erősnek ígérkezett, ezért külön cikket érdemel az egész estés felhozatala. Itt pedig megtudhattok minden mást, amit még az utolsó napra tartogatott a (nem csak) soproni fiatalok fellegvára. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky