A Rolling Stones győzedelmes hangulatban tért vissza a Hyde Parkba
Mick, Keith, Charlie és Ronnie jó hangulatban, mosolyogva adták elő legnagyobb slágereiket a történelminek is nevezhető koncerten – a Hyde Parkban negyvennégy éve, azaz 1969-ben játszottak utoljára.
A brit Stones-kedvelők körében nagy optimizmusra adott okot, amikor a zenekar bejelentette, hogy a nyár folyamán nem is egy, hanem mindjárt három óriási fellépést adnak – a szimpatizánsok abban reménykedtek, hogy a legendák végre ismét foglalkoztatják és lekötik majd a nyilvánosságot. Hogy nemcsak a kőkemény rajongók figyelmét keltik fel, hanem minden tisztelőjükét, életkorra való tekintet nélkül. Tekintve, hogy a napokban megtartott koncerten akármerre nézett a látogató, csupa mosolygós arcot látott (időseket és fiatalokat), úgy tűnik, igencsak sikerült beváltaniuk ezeket a reményeket.
Negyvennégy évvel a híres-neves, ugyanitt megrendezett, ingyenes fellépés után, amelyet csupán napokkal Brian Jones halála után tartottak, felesleges a múlt felé kacsintgatni. A közvetlen összehasonlításnak nincs értelme – arra viszont érdemes kitérni, hogy energiájuk és profizmusuk, amelyet most, nyugdíjas korukban tanúsítanak, túlszárnyalja mindazt, amit akkoriban fel tudtak mutatni. Lehetséges, hogy a nyitás a Stay Me Up-pal kicsit nehézkesnek, disszonánsnak volt mondható, de pillanatokon belül ellenállhatatlan izgalmat, hangulatot generáltak.
Paul Sexton, a beszámoló írója megjegyzi, hogy bár negyedszázada figyeli a Stones pályáját, sosem látta őket ennyit mosolyogni a színpadon, és ekkora lendületet sem tapasztalt még tőlük a kétórányi slágerorkán közepette. Ezen a csodás nyári estén az egész Hyde Park ámulattal bámulta Mick Jaggert, a kortalan showmant a hatalmas kivetítőkön, a színpadot szegélyező, fákból álló díszlet közrefogásában, és valahogy mindenki úgy érezte: „Én is kérek abból, amit ő fogyaszt!”
A játszott dalok listája eléggé különböző volt attól, amit néhány nappal ezelőtt a Glastonbury-n tettek a színpadra: a Beast of Burden helyett a Wild Horses szólt, a Can’t you hear me knocking-ot a Bitch váltotta, melyben Gary Clark Jr. zenélt az est vendégeként. Rajongói kérésre a csapat ezúttal az All Down the Line-t játszotta el.
Az ilyen hosszúságú koncerteknek az a titka, hogy minden dalt úgy adjanak elő, mintha még sohasem játszották volna, és soha többet nem is játszanák. Ezt az érzést még annak tudatában sem volt nehéz megidézniük, hogy még egy bulit fognak csapni a Hyde Parkban néhány nap múlva – Jagger úr is láthatóan élvezte az alkalom különlegességét.
Az este során számos alkalommal öltözött át: az 1969-es koncerten új dalként felbukkanó Honky Tonk Women alatt például az akkori fellépésen viselt fehér szmokinghoz hasonló ruházatot öltött. Egyszerűen így kommentálta a dolgot: „Ezt a szekrény hátuljában találtam.” Mick Taylor bemutatásakor, aki szinte már tradicionális módon a 11 perces Midnight Ramble erejéig csatlakozott a zenekarhoz a színpadon, a frontember felhívta a közönség figyelmét, hogy a Hyde Park-béli, négy és fél évtizeddel ezelőtti koncert volt Taylor első fellépése a Stones-szal. „Rátaláltunk a kocsmában és felraktuk a színpadra, 200 000 ember elé. Azóta ezt párszor már megcsinálta” – csillantotta meg humorát Mick.
Charlie Watts a banda motorjaként különleges pontossággal dolgozott a rock’n’roll történetének legkisebb, ugyanakkor a legerőteljesebb dobszerkója mögött, Ronnie Wood pedig jobban összpontosított és pontosabban játszott, mint valaha. more Kétségtelen, hogy sokkal több szóló jutott neki, Keith Richards mostmár többször kerül a ritmusgitáros szerepébe. Róla ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy sokkal oldottabbnak tűnt, mint a Glastonbury-n, és a You Got the Silver and Before They Make Me Run-t remekül énekelte el. „Áldottak legyetek mindannyian” – mondta az elköszönéskor.
Az utolsó dallal, a Brown Sugarral rendesen belecsaptak a húrokba, majd visszatértek a nem akármilyen ráadásra a You Can’t Always Get What You Want-tal és a Satisfactionnel. Csillámpor ragyogott a naplementében, a tűzijáték ünnepélyesen durrogott és sistergett. Ilyen magas színvonal és pontosság mellett ez a hihetetlen rocktörténeti legenda, ami a Stones, minden bizonnyal tartogat még számunkra kalandokat.
A Red Hot Chili Peppers basszusgitárosaként ismert, Flea megjelent Frank Ocean Channel Orange klasszikusának újragondolt változatával, a Thinkin Bout You-val. A hangszeres, zenekari balladában Flea elektromos basszuson és trombitán játszik, kiegészítve Anna Butterss nagybőgőjével, valamint Nate Walcott (Bright Eyes) hangszerelésével és vonós elrendezésével. Ez a dal a harmadik előzetes Flea debütáló szólóalbumáról, a Honora-ról, amely 2026. március 27-én jelenik meg a Nonesuch Records kiadásában. Tovább
A BRAT korszak energikus, futurisztikus popfelszabadulása után másfél évvel Charli xcx debütálja stúdióalbumát, a „Wuthering Heights”-t, amely a 18. századi gótikus regény szellemiségét hozza el a jelenünkbe. Az új anyag egyszerre kíséri a 2026-os filmadaptációt, az Üvöltő szelek-et, és Charli személyes kreatív újrateremtését jelzi, amelyben a női perspektíva, a belső érzelmek és a szenvedély fontossága központi szerepet kap. Tovább
Márciusban lesz 30 éves a The Prodigy "Firestarter" című korszakalkotó klasszikusa. A brit csapat ma bejelentette, hogy a jubileumot a "Firestarter - x30 Vinyl Edition" című 12-inches vinyl kiadással ünneplik meg, mely mostantól előrendelhető, és március 13-án lát napvilágot. Tovább
A "Kiss All The Time. Disco, Occasionally." Harry Styles negyedik stúdióalbuma, és az első a 2022-es, rekordokat döntő "Harry's House" óta, mely elvitte a legnagyobb elsimerést, "Az év albuma" címet a 2023-as Grammy-díjátadón. Az új, 12 dalos albumot Harry írta, executive producere pedig Kid Harpoon volt. Tovább
Megérkezett a népszerű New York-i rapper, entrepreneur, színész és divatikon, A$AP Rocky régóta várt negyedik stúdióalbuma: a "DON'T BE DUMB" a művész első teljes hosszúságú lemeze nyolc év után, mely máris példátlan globális keresletet generált. Az albumborító az ikonikus filmrendező és illusztrátor, Tim Burton keze munkája, aki az előadóval együttműködve Rocky személyiségének hatféle oldalát alkotta meg jellegzetes stílusában: minden egyes karakter egy-egy új ablakot nyit A$AP Rocky illusztris karrierjének felejthetetlen pillanataira. Tovább